A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal közösen, az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Kislépték Egyesület közreműködésével rendezte meg a „Helyi termék” rendezvénysorozat nyitórendezvényét. A szakemberek, a gazdálkodók és az érdeklődők 2023. április 25-én, Budapesten, a Herman Ottó Konferencia Központban találkoztak. A négy eseményből álló rendezvénysorozat célja a gazdálkodók tájékoztatása a helyi termékekkel kapcsolatos tudnivalókról és az azokhoz kapcsolódó jogszabályi változásokról.  

A keddi nyitórendezvényen Bozzay Péter, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket. Majd dr. Nobilis Márton, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy kiemelt jelentőségű, hogy jó minőségű, biztonságos és hazai élelmiszer kerüljön a magyar családok asztalára. A magyar kormány kiemelten támogatja a helyi termékek értékesítését, ennek egyik fontos mutatója, hogy a közétkeztetésben a regionális élelmiszerek arányát 2023-tól 80%-ra emelték.

Dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára találkozik az Elekes Méhészet tulajdonosaival a „Helyi termék” rendezvénysorozat budapesti nyitóeseményén - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budatétény

Támogatás a hazai termelőknek

Fontosnak tartjuk a hazai termelők munkáját, ezért mindent megteszünk azért, hogy a közétkeztetésbe és a vendéglátásba minél több hazai élelmiszer kerüljön – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.

A „Helyi termékek” programsorozat megnyitóján, a Herman Ottó Intézetben, Budapesten, szép időben rendezett eseményen az államtitkár kiemelte, a helyi termelők azok, akikkel lehet személyes kapcsolatot építeni, akikre büszkék lehetünk, mert hozzájárulnak a kulturális örökségünk megőrzéséhez. Népszerűsítik a magyar ízeket, és a magyar gasztronómiához biztosítják az alapanyagokat. Ezen termékek megvásárlásával segítjük a vidéki termelők gyors piacra jutását. A kormány ezért is nyújtott többször támogatást a piacoknak.

Dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára találkozik a Hontról érkező Kutyori konyha szörpjeivel és lekvárjaival, valamint a készítőivel a „Helyi termék” rendezvénysorozat budapesti nyitóeseményén - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budatétény

Dr. Nobilis Márton kitért arra is, hogy hazánk 20 millió ember ellátására képes és ezt a teljesítményét hosszú távon is meg kell őrizni. A helyi termelők mellett lesznek nemzeti bajnokaink. Ezek olyan magyar cégek, amelyek nem csak a hazai piacot tudják ellátni, hanem képesek a nagy mennyiségű élelmiszerexportra is. Az államtitkár kiemelte, mindig ott állnak a kicsi, a közepes és a nagy élelmiszeripari vállalkozások mellett. Kiemelt figyelmet fordítanak a hazai termelőkre, mert a legfontosabb, hogy jó mindig minőségű, biztonságos, illetve hazai élelmiszer kerüljön a magyar családok asztalára.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Egyházasfaluról érkező Derdák Gábor, a Nemzeti Agrárkamara Kistermelői, együttműködési és helyi kezdeményezések osztályának osztályvezetője köszöntőjében kiemelte, hogy a rövid ellátási láncok (REL) népszerűsítése környezetterhelési és egészségügyi szempontok miatt rendkívül fontos - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budatétény

Ezért fontos a változtatás a vidéki termelők számára

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Egyházasfaluról való Derdák Gábor, a Nemzeti Agrárkamara Kistermelői, együttműködési és helyi kezdeményezések osztályának osztályvezetője köszöntőjében kiemelte, hogy a rövid ellátási láncok (REL) népszerűsítése környezetterhelési és egészségügyi szempontok miatt rendkívül fontos. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bemutatott kutatás szerint az Európában elfogyasztott baromfihús 49%-a brazil, 29%-a thaiföldi forrásból származik.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Egyházasfaluról érkező Derdák Gábor, a Nemzeti Agrárkamara Kistermelői, együttműködési és helyi kezdeményezések osztályának osztályvezetője elmondta, hogy a helyi élelmiszerellátók munkájának támogatására az Agrárkamara 2022-ben Helyi termék kézikönyvben foglalta össze a tudnivalókat és jogszabályváltozásokat - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budatétény

Ezt a tendenciát kell megfordítani az elkövetkezendő időszakban. Ezzel a céllal, a helyi élelmiszerellátók munkájának támogatására az Agrárkamara 2022-ben Helyi termék kézikönyvben foglalta össze a tudnivalókat és jogszabályváltozásokat. 

A rendezvénysorozat is a kiadvány tematikáját követi - ismertette az óvári gazdász, precíziós mezőgazdasági szakmérnök.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal közösen, az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Kislépték Egyesület közreműködésével rendezte meg a „Helyi termék” rendezvénysorozat nyitórendezvényét. A szakemberek, a gazdálkodók és az érdeklődők 2023. április 25-én, Budapesten, a Herman Ottó Konferencia Központban találkoztak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budatétény

Ezután Simon Erika, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági Főosztályának vezetője előadásában a globális helyzetről, a magyar élelmiszeriparról, és annak helyzetéről, illetve annak szabályozásáról beszélt. Rámutatott arra, hogy az élelmiszeripar Magyarországon dinamikusan fejlődik. Duális szerkezet jellemző rá a REL területén is, azaz a mikro-, kis- vállalkozások mellett a nagyvállalati szereplők is jelen vannak ebben a szegmensben.

Simon Erika, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági Főosztályának vezetője előadásában a globális helyzetről, a magyar élelmiszeriparról, és annak helyzetéről, illetve annak szabályozásáról beszélt - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budatétény

A megreformált élelmiszerláncokról és élelmiszer-feldolgozásról a helyi termékek piacra jutásáról hallgathattak meg előadást a konferencia résztvevői ezt követően Kemenczei Ágnestől, az Agrármisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztályának élelmiszerbiztonsági szakértőjétől, aki  áttekintést adott a kistermelői rendeletről és annak szabályozásáról is.

Majd a Kislépték Egyesület elnöke, dr. Kujáni Katalin Olga Trendek, lehetőségek, eszközök, élet a nagybanin túl címmel avatta be a hallgatóságot abba, hogy Ki? Kinek? Hol? és Hogyan? értékesíthet helyben termelt termékeket. 

Növelni a rövid ellátási láncok arányát a kereskedelemben

Kiemelte pozitív példaként a francia gyakorlatot, ahol a termelők 28%-a a rövid ellátási láncokon keresztül értékesít, míg Magyarországon ez csupán 7%. Az Egyesület célja, hogy ezt a számot hatékonyan növelni tudják. Támpontokat adott ahhoz, hogy hogyan érdemes elindulni a kistermelőknek a regionális értékesítés útján. Továbbá hangsúlyozta a közösségi értékesítés és a jól működő térségi piacok szerepét, melyek kialakításához elengedhetetlen a megfelelően képzett REL szakemberek munkája.

A helyes élelmiszer-jelölés módjait mutatta be a rendezvényen Szegedyné dr. Fricz Ágnes független élelmiszerlánc-tanácsadó, aki gyakorlati példákon keresztül láttatta a szükséges jelölések feltüntetésének jelentőségét.

Budapesten, a Herman Ottó Konferencia Központban kezdődött négy eseményből álló rendezvénysorozat, melynek célja a gazdálkodók tájékoztatása a helyi termékekkel kapcsolatos tudnivalókról és az azokhoz kapcsolódó jogszabályi változásokról - Fotó: Magro.hu, CSZS, Budatétény

Két jó helyi gyakorlat bemutatója

A rendezvénysorozat első állomásának záró szekciójában két helyi jó gyakorlatot mutattak be olyan szervezők és termelők, akik a helyi értékesítés iskolapéldái hazánkban.

  • Elsőként a Fazékba! bevásárló közösség mutatkozott be, akik újra definiálták az közvetlen értékesítést és az otthoni főzést: teljesen konyhakészre gyártott, előre kiporciózott és előkészített hozzávalókkal egyszerűsítik a háziasszonyok életét, kiváló minőségű helyi termékeket szállítva vásárlóiknak.
  • A MagosVölgy Ökológiai Gazdaság működő jó gyakorlatát Dezsény Zoltán tulajdonos mutatta be a rendezvény résztvevőinek. A Nógrád vármegyei zöldségtermesztő gazdaságban környezeti-, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt a fenntarthatóság elveit követő, etikus vállalkozói alapon szervezett gazdaságot működtetnek. Az általuk létrehozott zöldségközösség immár 160 tagot számlál, számukra április elejétől december végéig hetente szállítanak  8-12 féle szezonális zöldséget, esetenként feldolgozott terméket. A gazdaság remek példája a rentábilis, ugyanakkor a biodiverzitás védelmét szem előtt tartó, a fenntarthatóság elveit követő vállalkozásnak Terényben.

Az előadásokat követően a résztvevőknek alkalmuk volt arra, hogy feltegyék kérdéseiket az előadók, szervezők felé, beszélgessenek egymással az aktualitásokról, a jövőbeni feladatokról, valamint hogy új kapcsolatokat létesítsenek egymással a hatékonyabb együttműködés érdekében.

A nyitórendezvényen bemutatkoztak kézműves kistermelők, a konferencia résztvevői tüzes chilitermékeket kóstolhattak Bogi Ínyenc Világától, házi készítésű sajtokból kaphattak ízelítőt  Maszlik Zoltántól. Bemutatkoztak a csomagolásmentes boltok a CSOMBÉK Egyesület jóvoltából. A Kutyori konyha frissítő szörpjeit és lekvárjait kínálta, kiváló minőségű magyar mézeket hozott az Elekes Méhészet, valamint kiállított a Bor és Gyümölcsecet Gyártók Egyesülete és a Tatai Pincészet is. A hagyományos magyar ízvilágú füstölt árukat a Tüsi hús hozta el, a kézműves csokoládékat Lindauer Ákos, igazi kuriózumként pedig sáfrányos termékeket mutatott be a Sáfrány és Gyümölcs.

A rendezvénysorozat további vidéki helyszínein a nyitórendezvényhez hasonlóan színvonalas előadásokkal, szakértő segítséggel és helyi termék előállítókkal várják a szervezők a térségi kistermelőket és az érdeklődőket.

További helyszínek és időpontok:

  • 2023. május 3. Pannonhalma
  • 2023. május 9. Paks
  • 2023. május 11. Hajdúböszörmény

További információ és regisztráció a https://mnvh.hu/helyitermek oldalon érhető el. A Helyi termék 2022 kézikönyv a https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok oldalon található.


Szerkesztette:

Csurja Zsolt

gödöllői gazdász

óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök

Megosztás

További híreink

Hormonális hulladék a sertéstakarmányban - mindenért a műanyag a hibás

2024.07.21.

A sertések takarmányában hatalmas mennyiségű mikroműanyag található. Ezek olyan vegyületeket szabadítanak fel, amelyek a sertések szervezetében hormonként viselkednek, komolyan befolyásolva ezzel egészségüket és termékenységüket. Ezek a vegyületek az emberekre is veszélyt jelentenek.

Országos lehűlés a láthatáron

2024.07.21.

Szerdán markáns hidegfront érkezik, várhatóan több fokos lehűléssel. Lehűlésből nem volt hiány egyébként már szombaton sem, ugyanis egy peremhullám, egy magassági teknő vonult nyugatról kelet felé, és ez kedvezett a felhő és csapadékképződésnek, emiatt a hőmérséklet többfelé 25 fok alatt maradt a Dunántúlon, illetve a dél-alföldi területeken is, azonban keleten, északkeleten még tartotta magát a kánikula 30 fok körüli csúcsértékkel.

Baktériumok több ezer sertést öltek meg - a forrás egy alkalmazott volt

2024.07.21.

Az emberek olyan baktériumokat hordoznak, amelyek halálosak a disznók számára. Az USA-ban és Kanadában titokzatos járványokat figyeltek meg, amelyek tizedelték a sertésállományokat és milliós károkat okoztak. Kiderült, hogy a járványokat egy farmon dolgozó ember által behurcolt baktériumok okozták. Nemrég ezt a kórokozót németországi farmokon is kimutatták.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, marhahízlalásba fogott - makadámdióval és sörrel eteti az állatokat

2024.07.21.

Zuckerberg érdeklődni kezdett a mezőgazdaság iránt, és bejelentette, hogy felvásárolt egy marhaharmincöt, amelyet makadamia dióval és sörrel táplálnak. Ezzel a legmagasabb minőségű marhahús előállítását tűzte ki célul. Sokan kritizálják ötletét irreálisnak és környezetszennyezőnek tartva.

Életképességi labor, átmeneti tároló, több magszárító kamra, és két hűtőtároló is megépült Tápiószelén

2024.07.20.

Az új NBGK épületben helyet kapott 1 darab átmeneti tároló, 3 darab magszárító kamra, és két hűtőtároló is, amelyek mínusz 20 Celsius fokon biztosítják a magok hosszú távú megőrzését.

A magyar szőlőkért és a gyümölcsösökért kellett a legtöbbet fizetni tavaly az MBH Termőföldindex szerint

2024.07.20.

Hektáronként 2,2 millió forint feletti átlagárat kellett fizetni a gyümölcsösökért és a szőlőkért, amelyektől nem sokkal maradt el a szántók 2,13 millió forintos átlagára. 

Partnerhírek
Partner

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 92 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás