A Grand Tokaj Zrt. tulajdonjoga az államtól átkerült a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványhoz. Az alapítvány elnöke Budapesten egy sajtóbeszélgetésen arról beszélt, hogy a kormány egy régi adósságot törlesztett az intézmény létrehozásával, hiszen a helyi felsőoktatás múltja a 17. századba nyúlnak vissza. Stumpf István közölte, hogy az új tudásközpont egyik része a hagyományoknak megfelelően a pedagógus- és tanítóképzés lesz, emellett a szőlészet-borászat, a turizmus-vendéglátás, a gazdaságmenedzsment is helyet kap a képzési kínálatban. 

Az MTI-nél megjelent sajtóközlemény szerint egyedülálló kezdeményezésként jön majd létre a Tokaj Wine Business Institute, amely posztgraduális képzést fog nyújtani borászok számára. Az alapítvány egyrészt kormányzati juttatásból kötvényeket vásárol az államkincstártól, és annak a kamataival gazdálkodhat, ezen felül a következő 5 évben további 1-1 milliárd forintot kap évente. Az összegekből az oktatás megkezdésén túl infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg. Sárospatakon szállodaépítés fejeződik be, fel kell újítani a tanítóképzőt, továbbá új kollégium és egyetemi kampusz is épül a szőlész-borász képzés számára - ismertette az alapítvány elnöke.

Gyökeresen megváltozik a Grand Tokaj Zrt. sorsa: alapítványhoz került az állami tulajdonjog

Új korszak, helyi vezetéssel

A Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy új korszak kezdetének tekintik a tulajdonosváltást. Goreczky Gergely hangsúlyozta, hogy a vállalat megújulása már 2013-ban elkezdődött. Szigorú gazdálkodással javították az eredményességet, a velük szerződött termelőkkel hosszú távú kapcsolatra törekednek. A Grand Tokaj Zrt.-nél ma már évente csaknem 5 millió palack készül, 38 országban értékesít, és bízik a további terjeszkedésben - tette hozzá. A Grand Tokaj Zrt. Ügydöntő Felügyelőbizottságának elnöke, Szabó László az állam kivonulását úgy értékelte, hogy a kormány a helyiekre bízta a Grand Tokajt, amely gyakorlati oktatást, és piaci szempontú kutatási hátteret biztosít az egyetem számára. A térség ezzel új lehetőséget kapott, de szükség lesz nagyobb szerkezeti átalakításokra, többek között a fajtaszerkezet, a termelési-betakarítási módok átértékelésére, az éghajlati változások felmérésére - közölte.

Oktatás és gazdaság szövetsége

Az egyetem és a vállalat összekapcsolódását a Grand Tokaj Zrt. főborásza is üdvözölve. Áts Károly szerint a kapcsolatoknak a helyi gazdák is hasznát látják, a minőség sokat javult az utóbbi években. A mostanáig állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. a borvidék legnagyobb pincészeteként borkészítéssel és borértékesítéssel foglalkozik. Az egykori Tokaji Kereskedőház 2013-ban újult meg. Az átalakulás része a vállalati és termékarculat frissítése, a korszerű borászati központ létrehozása is. Az 1993-ban létrejött tolcsvai központú társaság forgalma a nyilvános jelentés szerint 2019-ben meghaladta, 2020-ban megközelítette a 2,7 milliárd forintot, és tavaly már a külföldi értékesítés aránya volt nagyobb a nettó árbevételen belül.

Megosztás

További híreink

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Újra kapható a legendás Traubisoda – magyar tulajdonban éled újjá az ikonikus üdítő

2025.03.19.

Újra elérhető a magyar piac egyik legismertebb üdítőitala: a Traubisoda ismét visszatér a boltok polcaira

Most még napsütés, de újra jönnek a záporok

2025.03.19.

Péntekig folytatódik a száraz, napos idő az ország nagy részén, de szombattól nedvesebb légtömegek érkeznek, így esőre, záporokra is számíthatunk.

Március 20-ig nyújthatóak be a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatási kérelmei

2025.03.19.

A zöldség-gyümölcs TÉSZ-ek támogatási rendszerének célja, hogy segítse a szervezetek működését, elősegítse a közös értékesítést, a termelés tervezését, valamint a piaci versenyképesség fokozását.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás