Hirdetés
Válsághelyzet körvonalazódik a vízgazdálkodásban, 255 milliárd dollár vár befektetésre
Vízügyi cselekvési program elfogadásával zárult az ENSZ Víz Konferencia az Egyesült Államok keleti partján, New York városában, 2023. március végén. A dokumentum mintegy 700 vállalást tartalmaz országok és egyéb szereplők részéről, ilyen eseményre 46 éve nem volt példa. A terv (Water Action Agenda) megfogalmazása szerint kifejezetten cselekvésközpontú és sorsfordító elköteleződéseket tartalmaz. Az élelmiszerkérdésektől kezdve foglalkozik a vízzel, mint a gazdasági növekedés motorjával, és mint a Föld kulturális örökségének részével.
A világ olyan mélyen benne van a vízválságban, amiről korábban nem is nagyon mert gondolkodni - jelentette ki az ENSZ Közgyűlésének elnöke a három napos New York-i esemény zárása előtt az MTI-nek adott interjúban.

Vízhiány veszélyezteti a világot
Kőrösi Csaba elmondta, hogy az esemény iránt óriási volt az érdeklődés, ahogy óriásiak az elvárások is. A vízválság elemei között említette az egyre súlyosbodó szárazságot, aminek nyomán 2040-re a világ 40 százaléka nagyon komoly vízhiánnyal fog szembenézni. Szintén 2040-ben az akkor előállítandó gabona több mint 40 százalékát olyan területen kellene megtermelni, ami súlyos vízhiánnyal fog szembenézni - sorolta.
Hirdetés
Hozzátette, hogy eközben a világ lakosságának mintegy ötöde még mindig nem jut hozzá megfelelő minőségű közegészségügyi szolgáltatásokhoz.
"Miközben egyre kevesebb az egy főre jutó víz, nagyon gyorsan szennyezzük el a meglévő vízkészleteket" - fogalmazott. A vízzel kapcsolatos aggodalmak harmadik elemeként említette, hogy a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan a vízigény egyre növekszik.
Fordítani kell a történelem irányán a vízhiány kezelésére
Ez a három összetevő állította elő a komoly válságot, amelynek megértésére és a kiút-keresésre kellett összehívni az ENSZ konferenciát, 46 év után először - mutatott rá az ENSZ Közgyűlésének magyar elnöke. Megfogalmazása szerint nem kisebb a tét, mint, hogy fordítani kell a történelem irányán. Elmondta, hogy az esemény iránti óriási érdeklődést jelzi, hogy 7 ezren regisztráltak, ami meghaladja az ENSZ legfontosabb, őszi csúcstalálkozójának delegációs összlétszámát is.
Eredmények és következtetések
Az ENSZ Víz Konferencia eredményei közé sorolta a kötelező jellegű vállalásokat, amelyeket országok, régiók, vállalatok, és civil szervezetek az elmúlt hónapokban tettek, és amelyeket a konferencia záródokumentuma több száz oldalon keresztül összegez.
A vállalások között szereplő cselekvés végrehajtásával valóban képes lehet a világ "fordítani a történelem lapjain", amelyek egyfajta "vágányátállítást" jelentenek - fogalmazott Kőrösi Csaba.
A legfontosabb cselekvések között említette a klíma- és vízpolitika integrálását, hogy az ezekhez kapcsolódó adatbázisok összevonásával létrejöjjön egy globális vízügyi információs rendszer, aminek segítségével az ENSZ tagállamai minden időben könnyebben felkészülhetnek az előttük álló 5-10 évre.
Monitoring és jelzőrendszer fejlesztést tűztek ki célnak, jönnek a befektetések
A konferencián kitűzött célok között említette, hogy 4-5 éven belül rendelkezésre álljon egy, a világon mindenkit elérő figyelmeztető rendszer, ami elsősorban a klíma és víz vonatkozású természeti csapásokra időben tudja figyelmeztetni az embereket.
Az, hogy a világ országainak vezetői rábólintanak a kompakt programra, azt jelenti, hogy van egy politikai egyetértés, a program pedig tartalmazza a bajokat, azok hajtóerejét, a megoldásokat és elköteleződést a megoldások mellett - hangsúlyozta az ENSZ-diplomata.
A víz konferencia három napja alatt tett számszerűsíthető felajánlásokat illetően az ENSZ Közgyűlésének elnöke megjegyezte, hogy a következő 5 évben 255 milliárd dollár befektetése történik majd meg, ami azt jelenti, hogy ezek nyomán "minimálisan 1000 milliárd dollárnyi társadalmi, gazdasági és környezeti érték felszabadítása fog megtörténni".
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés