Hirdetés
Vadhúst ajándékoznak az egészségügyi dolgozóknak
A koronavírus járvány magyarországi kitörése óta elmondható, hogy az egészségügyben dolgozók éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy a lehető legtöbb beteget ellássák. Ezt a vadgazdálkodók is nagyon jól tudják, így önkéntes akcióba kezdtek, és országszerte vagy elkészített vadétellel, vagy biztonságos körülmények között feldolgozott hússal ajándékozzák meg a kórházak dolgozóit.
Elsők között a Balassagyarmaton lévő kórház dolgozói kapták meg a feldolgozott, 100 kilogramm mennyiségű kiváló hazai vadhúst, amelyet a vadgazdálkodók ajánlottak fel. Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár személyesen adta át az adományt az egészségügyben dolgozóknak, és köszönte meg munkájukat.

Az államtitkár elmondása szerint az Agrárminisztérium tájegységi fővadászainak szervezésében országos szinten segítik az egészségügyi dolgozók munkáját vadétel ajándékozásával- írja a Kormány.hu.
Hirdetés
Az összefogás keretein belül a vadászok és vadgazdálkodók által felajánlott húsmennyiséget vagy biztonságos körülmények között feldolgozva, vagy profi szakácsok által elkészítve adományozták a kórházaknak. Országosan 35 helyszínen 5000 adag vadétel kerül kiosztásra a kórházi dolgozók körében.
A Nógrád megyei Dr. Kenessey Albert Kórház rendelőintézete számára felajánlott szarvashúsból 200 adag étel készül a dolgozók számára. Az agrártárca államtitkára kiemelte, hogy külön örömmel tölti el az, hogy a jó szándék mellett az emberek így megismerhetik a hazai vadételeket. kiemelten köszönetet mondott az Agrárminisztérium tájegységi fővadászainak a terv kidolgozásáért, és hogy országos szinten összefogják a programot, illetve minden vadgazdálkodónak, vadhús-feldolgozónak és szakácsnak, akik csatlakoztak a programhoz annak sikeressége érdekében.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Erő, hatékonyság és precizitás egy gépben – Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi
2025.04.25.A Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi nem pusztán egy gép, hanem egy komplett takarmányozási rendszer, amely egyesíti magában a felrakodás, a keverés és a kiosztás, valamint egyedülálló módon, az üzemeltetés összes műveletét.
Akár már drónnal is!
2025.04.25.A Coragen® 20 SC és az Inecor® rovarölő szer is megkapta az engedélyt drónnal történő kijuttatásra különböző kukoricakultúrákban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésre.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVulcan Kalászos komplex - Makro-, mezo- és mikroelemeket tartalmazó lombtrágya
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés