Magyarországon a sertéshúsfogyasztás az utóbbi időben növekedett, mostanra elérte az évi 30 kilogrammot személyenként, és második helyen van a baromfiágazat után - mondta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn a mangalicahús belföldi népszerűsítéséről, a mangalica, mint prémium élelmiszer lehetőségeiről tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

A sertéságazat is évek óta változó gazdasági környezetben működik - mutatott rá, megemlítve egyebek közt, hogy tavaly évszázados aszály volt, kevesebb kukorica termett, ami a takarmányellátást nehezíti. A sertéságazat a nehéz gazdasági körülmények között is helytáll, az elszabaduló input árak mellett eleinte csökkenő árakkal kellett számolniuk a tenyésztőknek, de az árak mostanra visszataláltak a helyükre, 2023 első két hetében átlagosan 814 forint/kilogramm  volt a vágósertés termelői ára hasított meleg súlyban - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Fotó: Pixabay

Hangsúlyozta, a kormány támogatja a sertéságazatot abban, hogy talpon maradjon, és stabil legyen a kibocsátása. Példaként említette, hogy tavaly speciális kocatámogatást kaptak a sertéstenyésztők, továbbá megemelkedett az állatjóléti támogatás mértéke, és vonatkoznak rájuk is a válságkezelő intézkedések. A helyettes államtitkár hozzátette, hogy az Agrármarketing Centrummal évek óta közösen népszerűsítik a sertéshúsfogyasztást, köztük a mangalicát, 2017 óta erre a célra több mint 1,5 milliárd forintot fordítottak.

Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke szólt arról, hogy Magyarországon mintegy 200 család foglalkozik mangalicatenyésztéssel, az ország minden szegletében jelen vannak. Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető-helyettese elmondta, a mangalicatenyésztők - szinte a nulláról indulva - az elmúlt 30 évben sikeresek lettek, mutatja ezt a 10 ezer koca, 60 ezer hízó mangalicaállomány is. A tenyésztők jelentős beszállítói pozíciót értek el, magas hozzáadott értékű exportterméket állítanak elő.

Az Agrármarketing Centrum közleménye szerint a mangalicahús-fogyasztás népszerűsítésére február 6. és 21. között kéthetes kampányt tartanak az Agrárminisztériummal (AM) és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületével (MOE) közösen. Ezeken ismertetik, hogy Magyarországon mangalicahúsból évente körülbelül 300 tonna fogy belföldön, ennek nagyjából egyharmada az éttermi felhasználásra szánt nemes húsrész, illetve az áruházi értékesítés, körülbelül kétharmada pedig a családi gazdaságok általi közvetlen értékesítés.

A belföldi fogyasztás növelése fontos cél, hiszen a mangalicahús forgalma még mindig exportfókuszú, jelenleg 60-40 százalékos a megoszlás az export javára. A mangalica legnagyobb felvevője továbbra is Spanyolország, de fontos partner Románia, Szingapúr, Hongkong és több nyugat-európai ország, például Németország, Franciaország, Anglia - írták a közleményben.
A kampányról bővebb információ a mangalica.amc.hu weboldalon érhető el.

Megosztás

További híreink

Összesen 600 ezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

2025.07.18.

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie.

Egy új kormányrendelet miatt mostantól védett területeken is fúrhatnak gázt Magyarországon

2025.07.18.

Az Országgyűlés a közelmúltban módosította a Natura 2000-es területeket védő szabályozást. Ennek következtében mostantól egy új, kiemelt közérdek miatt is engedélyezhető lehet a kőolaj- és földgázkitermelés.

Az AÖP-adminisztráció egyik eredménye: nagy gond lehet a magyar gazdák elmaradt területalapú támogatásából

2025.07.18.

Több hazai gazdálkodó az Agro-ökológiai Programhoz (AÖP) kapcsolódó területalapú támogatásnak csak a felét kapta meg június elején.

Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 211 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás