Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István agrárminiszter. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket. A kiadott rendelet szerint tilos a természetvédelmi vagy Natura 2000 besorolású területen az őshonos fák kivágása.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy az energiaválság alakult ki Európában. A kormány a drasztikus energia-áremelkedés és az energiahiány miatt energia-veszélyhelyzetet hirdetett - írta az Agrárminisztérium. Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait. A politikus hozzátette, hogy Magyarországon a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyag, és a magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodás folyik. Ez azt jelenti, hogy évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani - fogalmazott.

Utasításban erősítette meg az őshonos fák védelmét az agrárminiszter 2022. augusztus 16-án, akácvágással teljesítenék a megnövekedett tűzifa-igényt

Korlátozott ideig és területen

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31. után nem alkalmazhatóak. A tárcavezető megerősítette azt is, hogy természetvédelmi vagy Natura 2000 besorolású terület esetében az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos. A miniszter az állami erdőkre vonatkozó utasításában kitért arra is, hogy a megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. Hangsúlyozta, hogy a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.

A miniszter szerint a magyar erdők folyamatosan növekednek köszönhetően a hazai erdőgazdálkodás fenntartható gyakorlatának és annak, hogy hazánkban Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik: két év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtunk támogatást. 2010 óta csaknem 45 millió köbméterrel nőtt az élőfa készlet. Az idei évben csak az állami erdőgazdaságok még 1,3 millió köbméter tűzifa és apríték tervszerű kitermelésére rendelkeznek érvényes engedéllyel. A miniszteri utasítás megerősíti azokat a korábbi intézkedéseket, hogy Magyarország zöld tőkéjét semmiképpen se veszélyeztessük – mondta Nagy István.

Az agrárminiszter 5/2022. (VIII. 16.) AM utasítása

A Magyar Közlönyben olvashatjuk a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendeletnek az állam tulajdonában álló erdőkben történő végrehajtásának részletes szabályairól szóló utasítást.

Magyarország Kormánya a háborús veszélyhelyzet okozta drasztikus energia-áremelkedés és a nyugat-európai energiahiány miatt az energia-veszélyhelyzettel összefüggő egyes szükségszerű intézkedések megtételéről szóló 1335/2022. (VII. 15.) Korm. határozattal energia-veszélyhelyzetet hirdetett. A Kormány a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendelettel meghatározta az energiaigények kielégítéséhez kapcsolódó tűzifaszükséglet előállításának jogszabályi kereteit.

7 pont a részletekről

Ennek végrehajtásához az állam 100%-os tulajdonában álló erdő és erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterület vagyonkezelői számára a fenntartható erdőgazdálkodás szempontjaira figyelemmel a következő pontosító alkalmazási szabályokat tartalmazó utasítást adom ki:

  1. A veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bekezdésének rendelkezése
  2. március 31-e után az állam 100%-os tulajdonában álló erdő és erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterület vagyonkezelőjénél (a továbbiakban: állami erdőgazdálkodó) nem alkalmazható.
  3. Természetvédelmi vagy Natura 2000 elsődleges rendeltetésű, őshonos fafajokból álló természetes erdőnek, természetszerű erdőnek vagy származékerdőnek minősülő természetességi állapotú, az erdőfelújítási kötelezettségre vonatkozó célállományt alapul véve természetes mageredetű erdőfelújításra alkalmas erdőben tarvágás – az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.) szerinti esetek kivételével – nem végezhető.
  4. A megnövekedett tűzifa-keresleti igényt az állami erdőgazdálkodónak elsősorban akác főfafajú átmeneti erdő vagy kultúrerdő állomány letermelésével kell teljesíteni.
  5. A Korm. rendelet rendelkezéseinek alkalmazására – a Korm. rendelet 1. § (1) és (8) bekezdésében foglaltak kivételével – a fokozatosság elvére figyelemmel csak akkor kerülhet sor, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.
  6. Az állami erdőgazdálkodónál a Korm. rendelet 1. § (2) és (4)–(6) bekezdésében foglaltak alkalmazására az Evt. 33. § (8) bekezdés b) pontja alapján kerülhet sor.
  7. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

Megosztás

További híreink

Tudósok „gyapjas egereket” hoztak létre – a mamutok visszatérése már csak idő kérdése?

2025.03.16.

Ezek a „gyapjas egerek” a Colossal nevű fajfeltámasztási vállalat genetikai módosításának eredményei. A módosítás célja olyan tulajdonságok beépítése, amelyek segítik az állatok túlélését fagyos hőmérsékleten.

A Yamaha Agriculture nagy dobása: autonóm technológia és AI a mezőgazdaságban

2025.03.15.

A Yamaha Motor Co., Ltd. felvásárolta az új-zélandi Robotics Plus vállalatot, és elindította a Yamaha Agriculture nevű, amerikai székhelyű mezőgazdasági technológiai céget. A Yamaha Agriculture az autonóm gépekre és az AI-alapú digitális megoldásokra összpontosít, hogy segítse a speciális növénytermesztőket a hatékonyság és fenntarthatóság javításában a munkaerőhiány és az éghajlati kihívások közepette.

16 megfontolandó tanács – hogy ne kerüljön vagyonokba a kertépítés

2025.03.15.

A kertészkedés drága hobbi lehet. Létezik azonban néhány olyan pénztakarékos kertészkedési tipp, amelyek által anélkül élvezhetjük az egészséges termést, hogy túlzottan nagy terhet rónánk a családi költségvetésünkre.

Rászámoltak a magyar diótermesztésre, felállhat a padlóról?

2025.03.15.

A magyarországi diótermelés az utóbbi évek során rengeteg nehézséget élt meg. Az ágazatnak egyszerre kellett felvennie a versenyt az olcsóbb importtermékekkel, az időjárási viszontagságok miatti csökkenő terméssel, valamint olyan kártevőkkel, amelyek megjelenése jelentősen rontott a korábban elérhető magyar dió mennyiségén.

Célként érdemes megfontolni a pályázatoknál a zöldítést és a hatékonyságnövelést az OTP Agrár szakértője szerint

2025.03.15.

Az OTP Agrár szakértője, Szabó István előadásában kitért arra, hogy a banki működés fenntarthatósági szempontú aktív menedzsmentje elengedhetetlen.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 188 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás