A jelenlegi „vérzivataros” időkben, a panaszkodás és önsajnálat helyett a kiút keresésére és megtalálására helyezte a hangsúlyt a Magro.hu, amikor még tavaly szervezni kezdte a Stresszkezelés a mezőgazdaságban, NÖVÉNY-ÁLLAT-GAZDA Konferenciát és Kiállítást. Pozitív kezdeményezésük hamar támogatókra talált: a Debreceni Egyetem helyet adott a rendezvénynek, 36 cég pedig - rövid idő alatt – előadóként, illetve kiállítóként csatlakozott a rendezvényhez. Az eseményen 300 aktív résztvevő volt jelen.

Lehet itt aszály vagy importnyomás, előfordulhatnak inputanyagpiaci problémák, állategészségügyi járványok és terményár-bezuhanások, a magyar mezőgazdaságnak menni kell előre és fejlődni kell – gondolták a Magro.hu tulajdonosai, amikor a stresszkezelés mint egy lehetséges konferencia témája először felmerült bennük.

A szervezés során kiderült, hogy véleményükkel nincsenek egyedül, így rögtön nem egy, hanem három szekcióban gondolkodhattak: külön tárgyalhatták a növénytermesztésben, az állattartásban előforduló stresszhelyzeteket, és külön előadásokat szántak a gazdákat egyéb helyzetekben ért, adminisztrációs, pénzügyi, biztosításai, tárolási és értékesítési nehézségek megoldására.

Bóné Tímea, a Magro.hu egyik alapító-tulajdonosa megnyitja az eseményt.

Ahogy Bóné Tímea, a Magro.hu egyik alapító-tulajdonosa, a rendezvény főszervezője elmondta: „Nagyon örülünk, hogy partnereink ilyen széles skálán tudnak megoldásokat kínálni a növényeket, állatokat és a gazdálkodókat érő stresszek kezelésére. Izgalmas volt azt is látni, ahogyan készülnek a szakmai előadások, és előadóink törekszenek arra, hogy a mezőgazdaságban fellelhető kihívásokat megvilágítsák, és segítsenek a gazdáknak a fejlesztéseikkel.”

A 2024. február 15-én, Debrecenben lezajlott eseményen 300 aktív résztvevő jelenlétében, Németh István, a Magro.hu ügyvezetőjének vezetése mellett a növénytermesztők – többek között - áttekinthették a talajkímélő és takarékos talajművelési technológiákat, megismerkedhettek a talajjavítás stresszcsökkentő hatásaival, a mérésen alapuló agrometeorológia döntéstámogatásban betöltött szerepével, de néhány új kukoricahibriddel és a tápanyag-utánpótlásban használható technológiával is.

300 aktív résztvevőt vonzott a Stresszkezelés a mezőgazdaságban Konferencia
Interjú Prof. Dr. Kakuszi-Széles Adrienn, intézetvezetővel, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárával

A Magro.hu előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdálkodóknak a megszokott mennyiség alapú megközelítés helyett profitban lenne érdemes gondolkodniuk, hogy ne (csak) tonnákban mérjék a sikert. Ehhez viszont sok számolásra, a költségek pontos ismeretére és az értékesítés tudatosabb megtervezésére lenne szükség.

Az állatos szekcióban történteket Tóth Péter, az UBM Feed Zrt. sertés szaktanácsadója irányította. Itt az egészséges és hatékony takarmányozáson volt a fő hangsúly, de szóba került a hígtrágyakezelés, a betegségelőrejelzés, a döntéshozatali technológiák, valamint a posztbiotikumok és az itthon jelenleg még elég megosztó rovarfehérjék felhasználásának kérdésköre is.

A Gazda szekciót Sipos Boglárka, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág Északkelet-magyarországi Agrárrégiójának vezetője tartotta a keretek között. Ő a saját előadásában rövid- és középtávú kilátások felvázolására is vállalkozott, de később a résztvevők hallhattak a növénybiztosítások és a terménytárolás kérdéskörének helyes megközelítéséről, valamint az előadók segítettek eligazodni a nyilvántartások és az online kommunikáció útvesztőjében is.

Sipos Boglárka, (régióvezető, MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág Északkelet-magyarországi Agrárrégió) előadása a Gazda szekcióban
Nagy érdeklődés volt a Gazda szekció iránt is

Egy biztos, az érdeklődők az eseményen annyi nélkülözhetetlen információhoz jutottak, amennyit egyébként csak több szakkönyv elolvasásával, vagy több hetes továbbképzéseken lehetne megszerezni. Mindezt egyetlen intenzív szakmai nap alatt, 3 szekcióban.

Mint ahogy azt, Németh István, a Magro hu ügyvezetője az esemény zárszavában elmondta, ha a gazdálkodók minden előadásból csak egy javaslatot fogadnak meg, már akkor nagy eséllyel sokkal eredményesebben fogják zárni az idei szezont, és talán újra növekedési pályára tudják állítani a gazdálkodásukat.

Ha szeretne értesülni a következő Magro.hu által szervezett rendezvényről, a beszámolókról, iratkozzon fel szakmai hírlevelünkre, amihez kattintson ide!

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak az aszályhelyzet kezelésére a magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői

2025.05.19.

A magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Készlethiány fenyeget a gabonapiacon

2025.05.19.

A világ gabonapiacát jelenleg három, egymással összefonódó tendencia formálja: a termelés enyhe visszaesése – különösen a kukorica esetében –, a készletek fokozatos apadása, valamint a kereskedelmi forgalom csökkenése.

Kecskesajtos édesség lett idén a Balaton fagyija

2025.05.19.

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült fagylaltja nyerte a Balaton Fagyija 2025 versenyt

Egyszerre bizakodnak és aggódnak a magyarok a mesterséges intelligencia miatt

2025.05.19.

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, viszont közülük sokan bizonytalanok a részletekkel kapcsolatban.

Partnerhírek
Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás