Újabb kifizetési szakasz indult el az Agro-ökológiai Programban – már több mint 90 milliárd forintot kaptak a gazdák

Az Agro-ökológiai Program (AÖP) keretében részt vevő gazdálkodók eddig is jelentős támogatáshoz jutottak, de a napokban újabb mérföldkőhöz érkezett a program: megkezdődtek a végfizetések – közölte Viski József, az Agrárminisztérium államtitkára.

kukoricatábla_corn-field
Fotó: Pixabay

Már 90 milliárd forint fölött a kifizetések összege

A korábbi részfizetések során 63 ezer gazdálkodó több mint 82,7 milliárd forintot vehetett át. A mostani, végső kifizetési szakaszban első körben mintegy 66 ezer termelőhöz jut el további 8 milliárd forint. A fennmaradó összegek kiutalása pedig folyamatosan történik. Ez azt jelenti, hogy az AÖP program keretében kiosztott támogatás összértéke immár meghaladja a 90 milliárd forintot.

Támogatás több mint 4 millió hektár után

Viski József hangsúlyozta: a környezet- és klímabarát gazdálkodási gyakorlatokat támogató rendszerben idén több mint 4,1 millió hektár után érkezik kifizetés. A hektáronkénti összeg 62,9 euró. A 2024-es kérelmek alapján a program teljes keretösszege várhatóan eléri a 94,8 milliárd forintot, és közel 68 ezer termelőt érint.

Automatikus, gyors kifizetések – külön kérelem nélkül

Az államtitkár kiemelte: az előzetes adminisztratív és helyszíni ellenőrzések gördülékeny lebonyolítása lehetővé tette, hogy a végfizetések időben meginduljanak. A gazdák a fennmaradó támogatási összeget automatikusan kapják meg, nincs szükség külön kérelmek benyújtására.

Az AÖP a fenntarthatóság és a precizitás programja

Az Agrárminisztérium és a Magyar Államkincstár célja továbbra is a gyors, pontos és átlátható kifizetések biztosítása. A program nemcsak a gazdák anyagi támogatását szolgálja, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy egyre többen alkalmazzanak fenntartható, környezettudatos mezőgazdasági gyakorlatokat – tette hozzá Viski József.

Forrás: AM

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Gondok és lehetőségek is vannak a hazai burgonyatermesztésben

2025.07.16.

A hazai burgonyatermesztés szereplői május 30-án, a Nemzetközi Burgonya Napján találkoztak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács (OBTT) szakmai rendezvényén

Hogyan érdemes a tárkonyt jól termeszteni?

2025.07.15.

A tárkony a mediterrán fűszereknél valamivel igényesebb, de a kertben nevelve szinte elpusztíthatatlan

Térképen jelezzük, hol számíthatunk kiadós esőre a hidegfrontból

2025.07.15.

A múlt héten hosszabb idő után jelentősebb csapadék hullott hazánk nagy részén. Azóta csak az északi tájakon fordultak elő záporok, zivatarok.

Félidőnél tart az aratás: biztatóak a számok, biztosított a kenyérellátás

2025.07.15.

A mezőgazdasági munkák javában zajlanak, az őszi árpa aratása befejeződött, a búza termésének több mint fele már a tárolókba került.

Az idei szárazság már a magyar GDP-növekedést fenyegeti, igyekeznek ellene a megoldást találni

2025.07.15.

Mivel május közepétől július elejéig az ország több részén lényegében nem volt csapadék, emiatt romlanak a magyar mezőgazdaság kilátásai.

Van remény és megoldás is a földibolhák elleni küzdelemben

2025.07.15.

Van remény és megoldás, ráadásul léteznek természetes módszerek is a földibolhák elleni védekezésre

Partnerhírek
Partner

Por helyett prémium: a Pöttinger Mergento tiszta takarmányt garantál a biotejhez

2025.07.14.

Gazdariportunkban egy olyan biogazdálkodót mutatunk be, aki közel 30 éve PÖTTINGER gépeket használ - nem véletlenül. Most a Mergento szállítószalagos rendképző előnyeit mutatja be a gyakorlatban.

Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás