Különleges szakmai szövetség jött létre 2024. június 7-én. A MATE 100 Klub a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem száz legjelentősebb ágazati és piaci vállalatának vezetői számára teremt új együttműködési platformot. E közösség fontosságát Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Dr. Gyuricza Csaba, az egyetem rektora részletezték.

Amint az a Balatont átszelő Szent Miklós hajó fedélzetén tartott rendezvényen is elhangzott, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szerepe túlmutat a hagyományos egyetemi feladatkörökön - írta az intézmény cikke. Oktatási, kutatási és szolgáltatási tevékenysége mellett kiemelten fontos, hogy aktív résztvevője és alakítója legyen a hazai és nemzetközi agrárium kapcsolati hálójának. A vidék népességmegtartó képességének növelése, valamint az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében hatékonyan kívánja szolgálni a gazdaság és a munkaerőpiac igényeit, valamint a térségek dinamikus fejlődését.

Csányi Sándor a precíziós gazdálkodás terjedésének fontosságáról is beszélt
Csányi Sándor a precíziós gazdálkodás terjedésének fontosságáról is beszélt

Csányi Sándor köszöntőjében az egyetem kulcsterületeit érintően elmondta, hogy „mi képviseljük az élvonalat.” Hozzátette, hogy már nem csak itthon, de külföldről is „egyre több pozitív visszajelzést és elismerést kapunk. A jövőben is úgy szeretnénk tevékenykedni, hogy miközben folytatjuk a tudományos és kutatómunkákat, jelentős segítséget is szeretnénk nyújtani a gazdálkodóknak.” 

Az egyetem céljai között kiemelte, hogy kutatásai és oktatási tevékenysége révén elősegítse, javítsa a magyar élelmiszergazdaság versenyképességét, hatékonyságát és válságtűrőségét, valamint a jövedelmezőségét.

Az agrárdigitalizáció szerepe növekszik, a terjedése gyorsul

„Nagyon fontosnak tartom a precíziós gazdálkodás minél gyorsabb elterjedését, amiben szintén élen akarunk járni” – mondta Csányi Sándor, hozzáfűzve, hogy olyan oktatást kívánnak biztosítani a jövő szakembereinek, mely tudással a legkorszerűbb eszközökkel és technológiákkal is hatékonyan tudjanak érvényesülni. Véleménye szerint a MATE jó úton jár és bízik abban, hogy a most megalakult klub tagjai számára – hagyományteremtő módon – évről évre újabb és újabb eredményekről fognak tudni beszámolni a jövőben.

Dr. Gyuricza Csaba a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem létrejöttének célkitűzéseit felidézve emlékeztetett arra, hogy minden addigi hagyománnyal szemben indultak el. „Olyan formabontó integráció mellett döntöttünk, ami azonnal határozott irányokat és változásokat szabott meg, amiket a piac, a társadalmi élet, az ágazati szervezetek és a nemzetközi trendek vártak és várnak el tőlünk a mai napig” – mondta. 

Mint részletezte, a felsőoktatás és a piaci igények rendkívül messze kerültek egymástól, amik azonnali és drasztikus beavatkozásokat követeltek meg a 2021-ben útjára indított MATE-től. Ezen kihívásokra felelve „minden egyes szakterületen stabil, erős kapcsolatokat kezdtünk kiépíteni a meghatározó gazdasági szereplőkkel. Pontosan azért, hogy megrendelőként szálljanak be a képzésbe, hogy tapasztalataikkal és igényeikkel segítsék a képzéseink alakítását.”

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora szólt a MATE 2030 elnevezésű cselekvési tervről is, amely az évtized végéig előirányozza mindazokat az elérendő célokat, amelyeknek köszönhetően a MATE már a világ 200 legjobb agrár-felsőoktatási intézménye közé került. 

„A legnagyobb agrárfókuszú egyetem vagyunk Közép-Európában, de a legerősebbek is szeretnénk lenni. E munkában számítunk azokra a gazdasági szereplőkre, akikkel az eddigieknél is szorosabb együttműködésre léphetünk” – fogalmazott Dr. Gyuricza Csaba.

A MATE 100 Klub keretében az egyetem hat kiemelt területen kínál különböző együttműködési lehetőségeket, bízva azok hosszútávú sikereiben, egyúttal hozzájárulva a magyar agrárium eredményes és fenntartható fejlődéséhez. Ezen területekről tartottak tájékoztató előadásokat a MATE vezetői a megjelentek számára.

Nagy László, a Pályázatkezelési és Innovációmenedzsment Igazgatóság vezetője a vállalatok és az egyetemek közös munkájának innovációs térben betöltött szerepéről beszélt, felmutatva azokat a területeket a témában, ahol a MATE együttműködésre invitálja a gazdasági szereplőket. Békési Dávid, a Nemzetközi Igazgatóság vezetője a nemzetközi együttműködési lehetőségekről és azok a versenyképességben betöltött szerepéről tartott előadást. Dr. Tóth Krisztina, a Felnőttképzési és Szaktanácsadási Központ vezetője azon képzési formákról beszélt, amelyek a piaci igényeknek megfelelően innovatív szakmai ismeretekkel, munkaköri kompetenciafejlesztéssel, gyakorlatorientált oktatási módszerekkel és a résztvevők igényeihez igazodó időbeosztással segítik a jelentkezőket.

A MATE 100 Klub a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem száz legjelentősebb ágazati és piaci vállalatának vezetői számára teremt új együttműködési platformot
A MATE 100 Klub a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem száz legjelentősebb ágazati és piaci vállalatának vezetői számára teremt új együttműködési platformot - A képen a Jövő Vezetői Program vezetője, Dr. Szabó Katalin

Céges partnereivel együttműködve a MATE a tehetséges hallgatók támogatására vállalati ösztöndíjakat alapít. Az új ösztöndíjak segítik a vállalatokat abban, hogy még a munkaerőpiacra lépés előtt megismerjék a hallgatókat, ezáltal előkészítve a saját munkaerő-utánpótlásukat - többek között erről beszélt előadásában Balogh Barbara, a Hallgatói Szolgáltatások Központ vezetője.

A Jövő Vezetői Programról, ami a változó környezeti és társadalmi kihívásokra választ adva, a magyar agrárium új vezetői generációjának kinevelését tűzte ki célul - Dr. Szabó Katalin, a program vezetője adott részletes tájékoztatást.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Zöldforradalom indul Budapesten: mindenki vadvirágos oázissá alakíthatja a kertjét

2025.04.28.

Még idén nyáron elérhetővé válik a sokak által várt Budapest-magkeverék, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki természetközeli, vadvirágos méhlegelőt alakítson ki a kertjében vagy akár közterületeken.

Megroppant a magyar méhészet: hogyan lehet megállítani az állománypusztulást?

2025.04.28.

Súlyos veszteség érte a magyar méhészetet: a hazai méhcsaládok fele elpusztult a téli hónapok során, az áprilisi fagyok pedig az akácerdők kétharmadának virágzását is tönkretették.

Csak a káreseménytől számított 21 napig lehet kérelmezni az áprilisi vis maior fagykár kompenzációját

2025.04.28.

A 2025. április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére az Agrárminisztérium.

Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Örökre velünk marad az árrésstop? Nagy Márton szerint ez a jövő

2025.04.28.

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint az egyszeri, 2024 nyarán bevezetett élelmiszer-árrésmaximum 2027 végéig biztosan életben marad, de akár állandó szabályzássá formálódhat.

Korlátozzák a készpénzhasználatot az EU-ban: mit lép erre a magyar kormány?

2025.04.28.

Az Európai Unió 2027-től egységes, legfeljebb 10 000 eurós készpénzkorlátot vezet be a vállalkozások és kereskedők közötti tranzakciókban, elsősorban a pénzmosás és a terrorizmus-funding visszaszorítása érdekében. Ugyanakkor a magyar kormány az Alaptörvény módosításával garantálta a készpénzfizetés jogát.

Partnerhírek
Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Partner

Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól

2025.04.28.

2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás