Hirdetés
Új növénynemesítési stratégián dolgoznak a Debreceni Egyetem kutatói
A növények epigenetikai mechanizmusait és a változó környezethez való alkalmazkodásban betöltött szerepüket vizsgálják a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatói. A nemzetközi együttműködésben végzett kutatások a környezeti változásokkal toleráns, illetve azokkal szemben ellenálló növényfajták létrehozását is segítik. Az éghajlatváltozás tükrében különösen felértékelődnek azok a kutatások, amelyek a növények gyors alkalmazkodását vizsgálják.
Az epigenetika az a tudományág, amely a genetikailag kódolt, örökölt tulajdonságok megjelenését vizsgálja különböző környezeti hatások esetén – mondta Dobránszki Judit, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjának (AGBK) vezetője. A tulajdonságok kifejeződése ugyanis a DNS nukleotidsorrendjének (genom) és az epigenetikai állapotnak (epigenom) az eredménye az élőlényekben. Az epigenom a DNS azon kémiai változásaiból jön létre, amelyek a DNS nukleotidsorrendjét nem változtatják meg. Tehát a genetikai kódot nem módosítják, azonban hatásukra megváltozik a gének átírása, és így a tulajdonságok megjelenése is - fogalmazott.
A nemzetközi kutatócsoport tagjaként a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjának (AGBK) kutatói a Frontiers in Genetics folyóiratban közölt szakcikkben értékelték az olyan, éghajlatváltozás szempontjából meghatározó környezeti jelzésekre és változásokra adott növényi epigenetikai változásokat, mint amilyen például
Hirdetés
- a szárazság,
- a sóstressz,
- a hő-, és hidegstressz,
- a látható és UV fény,
- a nehézfémszennyezés vagy
- a nanoszennyezések - írta a Debreceni Egyetem.
A Növénygenomikai Kutatócsoport vezetője szerint az epigenetikai változásokról, szabályozásukról – jelentőségük ellenére – még nagyon keveset tudunk.
Erről szólnak az epigenetikai kutatások
Az epigenetikai módosulások a génekben kódolt információk megjelenését szabályozzák, a környezeti tényezők pedig ezt az aktuális állapotot erősen befolyásolják, lehetővé teszik például, hogy egyes gének a környezettől függően kapcsoljanak be, vagy ki. Egyes epigenetikai változások átmenetiek, míg mások generációkon keresztül öröklődhetnek is, ugyanúgy, mint a genetikai kód – fejtette ki az AGKB vezetője.
Ezek a kutatások a növények túlélésének és evolúciójának vizsgálatán túl kiemelten fontosak a környezeti stresszekkel szemben toleráns növényfajták előállítása szempontjából. A mezőgazdaság számára ugyanis elengedhetetlen a termés stabilitása és a termésbiztonság. Ez nagyon komoly kihívást jelent a klímaváltozás tükrében – hangsúlyozta a szakember.
Ezeket vizsgálták a magyar kutatók
A nemzetközi kutatáson alapuló cikk kísérletet tesz a növények környezethez való alkalmazkodásának alapjául szolgáló epigenetikus ABC megfejtésére, azaz a növényi stresszválasz dekódolására. Ez újabb hasznosítható eszközt adhat a szakemberek kezébe annak érdekében, hogy toleráns, illetve ellenálló növényfajtákat lehessen előállítani. Mindez pedig a közeljövőben a növénynemesítés és a fajtaelőállítás új stratégiáinak megszületését is eredményezheti. A szakcikk a COST EPICATCH nemzetközi együttműködés keretében, valamint a TKP2021-EGA-20 (Biotechnológia) számú projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással, a TKP2021-EGA pályázati program finanszírozásában valósult meg - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatSolis 26 univerzális kis traktor
Több mint 3.400 hirdetés 109 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés