Hirdetés
Új Nébih-kiadvány segíti az állattartókat a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben
Magyarországon négy szarvasmarha telepen azonosított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírussal fertőzött állatokat. A hatóság folyamatosan ellenőrzi az állattartó telepeket. Újabb kitörés április 8-ig nem történt. Mind a négy érintett telepen, azok 10 kilométeres körzetében és országosan is célzott hatósági intézkedések vannak életben. Az állategészségügyi hatóság ugyanakkor nyomatékosan felhívta az állattartók figyelmét a megelőzés és a védekezés fontosságára. Az állattartóknak is nagy a felelőssége az RSZKF elleni védekezésben.
A Nébih a már eddig is folyamatosan közzétett napi információk mellett tájékoztató kiadvánnyal segíti az állattartókat, hogy megelőzzék a vírus terjedését és időben felismerjék a betegség tüneteit - írták. Az RSZKF egy rendkívül fertőző betegség, amely a párosujjú patás állatokat – elsősorban a szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét, valamint több vadon élő fajt (pl. őz, vaddisznó) – érinti.

A vírus leggyakrabban közvetlen érintkezéssel – élő állatok közötti fertőzéssel – terjed. A betegség azonban közvetett módon is tovább vihető, például állati termékekkel (kezeletlen nyers tejjel) vagy fertőzött takarmánnyal. A terjesztésében szerepet játszhatnak továbbá az eszközök, az állatok közelében dolgozó személyek (ruházaton, lábbelin, járművön, állatorvosi eszközökön keresztül), vagy akár a szél is.
Hirdetés
Az alábbi tüneteket egyetlen állattartó se hagyja figyelmen kívül, ha akár egy állatán is észleli: étvágytalanság, depresszió, láz, sántaság csökkent tejtermelés, nyáladzás, újszülöttek hirtelen elhullása, hólyagok és sebek (szájon, nyelven, tőgyön, lábvégeken). Juhok és kecskék esetében a tünetek gyakran enyhék, nehezebben észlelhetők.
Gyanú esetén, amennyiben a fenti tünetek bármelyike jelentkezik az állományban, az állattartó haladéktalanul értesítse az ellátó állatorvost, vagy a járási hivatal állategészségügyi osztályát, vagy a hívja a Nébih Zöldszámát +36 80 263 244.
Fontos, hogy az állattartók szigorúan és következetesen betartsanak minden állategészségügyi szabályt és járványvédelmi előírást!
Ezeket kéri a Nébih az állattartóktól:
- Csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen!
- Minden be- és kihajtó járművet alaposan fertőtlenítsenek!
- Használjon tisztán tartott munkaruhát és lábbelit az állatok közelében!
- Az állatgondozáshoz használt eszközöket, gépeket rendszeresen tisztítsa, és ne adja kölcsön más telepre!
- Ne használjon más gazdaságból származó takarmányt, almot vagy eszközt – ezek ne kerüljenek be a saját telepre!
- A telepet megfelelően kerítse körbe, hogy megakadályozza a vadon élő állatokkal való érintkezést!
A járvány aktuális helyzetéről, a védekezési lehetőségekről és a hatósági előírásokról naprakész információk a Nébih tematikus aloldalán, itt olvasható.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A hasonló a hasonlót szereti
2025.05.20.A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.
Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról
2025.05.19.2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés