Hirdetés
Új képzést, valamint bor- és pezsgőkülönlegességeket mutattak be a MATE Budai Campusán
A MATE Szőlészeti és Borászati Intézete az országban elsőként náluk elérhető képzést indít, ez a Pezsgőkészítő mester szakirányú továbbképzési szak. A képzés célja olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek kibocsátása a szőlő-bor ágazatban, specifikusan a szénsavtartalmú borok készítéstechnológiájára vonatkozó ismeretekkel, akiknek átfogó szaktudása, szakmai ismeretei főként a pezsgőüzemben folyó termelésre vonatoznak, de elsajátítja a kapcsolódó analitikai, műszaki, gazdasági, jogi és kulturális ismereteket is. A kapcsolódó közös sajtótájékoztatón új borok és pezsgők is bemutatkoztak Budapesten.
„A mai nap mérföldkő a MATE megújulásának folyamatában” – fogalmazott Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora az intézmény és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának közös sajtótájékoztatóján, ahol bemutatkoztak a MATE új bor- és pezsgőkülönlegességei is - írta az intézmény közleménye.

A két szervezet még 2024 szeptemberében kötött együttműködési megállapodást, ami kapcsán Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora kijelentette, hogy az egyetem számára rendkívül fontos minden olyan közös munka, ami az oktatást és a piaci szereplőket összeköti. „Szintén nagyon fontos célja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával megkötött megállapodásnak a Tanács és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös gondozásában megjelenő Borászati Füzetekben való szerepvállalásunk. Fontosnak tartjuk azt, hogy magyar nyelven a szakmai ismereteket hitelesen tudjuk átadni, továbbadni a szakembereket a szakmának, és ehhez egy nagyon jó platformot, felületet jelent az 1869 óta megjelenő magazin” – mondta.
Hirdetés

Amint arra Dr. Gyuricza Csaba is rámutatott, az elmúlt három évben 58 új szak indult a MATE-n, melynek során komoly fejlődésen ment keresztül a szőlészeti, borászati képzés is. „A mai nap egy mérföldkő ezen a területen, hiszen az intézet is kiveszi a részét abból, hogy a piaci igényeknek megfelelve megújítsa és modernizálja a képzési palettáját” – tette hozzá.
Új képzés indul
A MATE Szőlészeti és Borászati Intézete egyedülálló, az országban elsőként itt elérhető képzést indít Pezsgőkészítő mester szakirányú továbbképzési szak megnevezéssel.
A képzés célja olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek kibocsátása a szőlő-bor ágazatban, specifikusan a szénsavtartalmú borok készítéstechnológiájára vonatkozó ismeretekkel, akiknek átfogó szaktudása, szakmai ismeretei főként a pezsgőüzemben folyó termelésre vonatoznak, de elsajátítja a kapcsolódó analitikai, műszaki, gazdasági, jogi és kulturális ismereteket is. A 3 féléves képzés lehetősége a Törley Pezsgőpincészettel, a Garamvári Pincével, illetve a Royalsekt Pezsgőpincészettel való kiváló együttműködésnek köszönhetően jött létre.
Fejlesztések és újdonságok
A sajtótájékoztatón bemutatott borkülönlegességek kapcsán megjegyezte: „büszkék vagyunk arra is, hogy az egyetlen olyan kutatóhely vagyunk Magyarországon, amely a szőlő-bor ágazat területén új termékekkel tudott az elmúlt időszakban megjelenni.”
Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár beszédében üdvözölte a MATE innovatív hozzáállását. „Az az innovációs tevékenység, ami a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet is jellemzi, megsüvegelendő és üdvözlendő. Azt gondolom, hogy az Agrárminisztériumban joggal számítunk kiemelten a MATE-ra és intézeteire. Nem véletlenül van számos együttműködésünk. Támogatjuk az egyetem innovációs törekvéseit, beleértve a MATE szerepvállalását a borászati innovációkban” – hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatón Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatója és Szmilkó Gabriella, a Hegyközségek Nemzeti Tanács szakmai igazgatója is méltatták az eddigi szakmai együttműködést, egyúttal reményüket fejezték ki a közös munka folytatása kapcsán. A rendezvényen Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, a MATE Budai Campus főigazgatója, egyúttal a Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója szakmai előadásában bemutatta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem új borait, köztük az alkoholcsökkentett, vegán- és narancsborokat, illetve egy meggypezsgő különlegességet is.
Rendezvények és további képzések
A MATE és a HNT együttműködésének eredményeként több közös szakmai rendezvény is megvalósulhat. Magyarország legnagyobb borversenye, az Országos Borverseny sikeres megrendezéséhez már az elmúlt években is jelentősen hozzájárult a MATE hallgatóinak szakmai közreműködése, mely idén is megtörténik, 10 szőlész-borász hallgató két napig, gyakorlat keretén belül segít a verseny lebonyolításában. Mindezek mellett a HNT aktívan részt vesz a MATE hallgatói szakmai gyakornoki programjában, április-május hónapban egy szőlész-borász hallgató szakmai gyakorlat keretén belül segíti az Országos Borverseny előkészületeit.

Kutatás, eredmények és kommunikáció
Amint a rendezvényen is elhangzott, az egyetemek elsődleges feladata az oktatáson kívül a kutatás, ami kapcsán pedig közismert mondás, hogy „nem csak az asztalfióknak kutatunk”. Ezért rendkívül fontos, hogy a MATE Szőlészeti és Borászati Intézetében lévő kutatások a szakma érdekeit szolgálják, továbbá választ adjanak a felvetődő problémákra és kérdésekre.
Mindezek mellett kiemelt jelentőséggel bír a kutatási eredmények közlése. A borászati kutatások magyar nyelvű publikációinak legfontosabb megjelenési lehetősége a HNT égisze alatt és a Magyar Mezőgazdaság Kiadó gondozásában megjelenő Borászati Füzetek, melyet a Magyar Tudományos Akadémia „A listás” tudományos folyóiratként jegyez.
A február 14-én megvalósult innovatív borbemutató is több éves kutatómunka sikere, aminek eredményeit először a már említett Borászati Füzetekben jelentették meg - írták.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Erő, hatékonyság és precizitás egy gépben – Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi
2025.04.25.A Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi nem pusztán egy gép, hanem egy komplett takarmányozási rendszer, amely egyesíti magában a felrakodás, a keverés és a kiosztás, valamint egyedülálló módon, az üzemeltetés összes műveletét.
Akár már drónnal is!
2025.04.25.A Coragen® 20 SC és az Inecor® rovarölő szer is megkapta az engedélyt drónnal történő kijuttatásra különböző kukoricakultúrákban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésre.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVulcan Kalászos komplex - Makro-, mezo- és mikroelemeket tartalmazó lombtrágya
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés