A most elfogadott szabályoknak köszönhetően jobban megéri majd, és könnyebb lesz a javíttatás, kevesebb hulladék képződik, és hátszelet kapnak a javítással foglalkozó vállalkozások. Az Európai Parlament 2024. április 23-án 584 szavazattal, 3 ellenében és 14 tartózkodás mellett elfogadta azt az irányelv-javaslatot, amely megerősíti a fogyasztók javításhoz való jogát. A szabályok egyértelműsítik a javítással összefüggő gyártói kötelezettségeket, és arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy csere helyett javítással vagy javíttatással hosszabbítsák meg az általuk vásárolt termékek hasznos élettartamát.

Az Európai Parlament írta meg, hogy az új szabályok értelmében a gyártóknak időben és megfizethető áron kell gondoskodniuk a meghibásodott termékek javításáról, valamint tájékoztatniuk kell a fogyasztókat a javításhoz való jogukról. A garanciális időszakon belül megjavított termékekre további egy évvel meghosszabbodik a jótállás, ezzel is arra ösztönözve a fogyasztókat, hogy ne a cserét válasszák.

A most elfogadott EU-s szabályoknak köszönhetően jobban megéri majd, és könnyebb lesz a javítás, mint a csere, ezáltal kevesebb hulladék képződik

Sok gépre és készülékre vonatkoznak az új szabályok

Az uniós jog szerint a gyártók a jótállási időn túl is kötelesek lesznek megjavítani bizonyos közhasználatú háztartási készülékeket, ha azok még javítható állapotban vannak, így például a mosógépeket, a porszívókat, sőt, az okostelefonokat is. Ezeknek a cikkeknek a listája idővel tovább bővülhet. A javítás idejére a fogyasztók cserekészülékre tarthatnak igényt. Amennyiben pedig egy adott cikket mégsem lehet megjavítani, első körben felújítottat kellene ajánlani helyette - írták.

Tájékoztatás a javítás feltételeiről és a javítási szolgáltatásokról

A fogyasztók európai javítási tájékoztatók alapján össze fogják tudni hasonlítani, hogy a meghibásodás jellege szerint milyen áron, mennyi idő alatt és milyen feltételekkel vállalják az egyes szolgáltatók a javítást. Európai online platform jön majd létre, ahol a fogyasztók országokra lebontva könnyen megtalálhatják a helyi javítóműhelyeket, a felújított cikkeket értékesítő, illetve a meghibásodott termékeket felvásárló üzleteket, valamint a közösségi javítási kezdeményezéseket (például a közösségi javítóműhelyeket).

A javítási piac felélénkítése

A szabályok célja egyfelől, hogy erősítsék az uniós javítási piacot, másfelől, hogy letörjék a javítási költségeket. A gyártóknak a javításhoz pótalkatrészeket és eszközöket kell rendelkezésre bocsátaniuk, mégpedig méltányos áron. Nem alkalmazhatnak a javítást akadályozó szerződéses kikötéseket, illetve hardveres és szoftveres technikákat, különösen, ha független javítók által biztosított használt vagy 3D nyomtatással előállított pótalkatrészek felhasználásáról van szó. Nem utasíthatják vissza továbbá a javítást kizárólag arra hivatkozva, hogy gazdaságilag nem éri meg, vagy mert korábban másvalaki javította az adott terméket - közölték.

A javítás, mint megfizethető alternatíva

A költségek leszorítása érdekében a tagállamok mindegyikének legalább egyfajta ösztönzőt be kell vezetnie a javítás népszerűsítésére: javítási utalványokat és anyagi forrásokat biztosíthatnak, ismeretterjesztő kampányokat és tanfolyamokat indíthatnak, valamint támogathatják a javítással foglalkozó közösségi terek működését.

A jelentéstevő szerint a helyzet ez:

A jogszabályért felelős EP-képviselő René Repasi (Németország) így nyilatkozott: „A fogyasztóknak a termékek javításához való joga mostantól valósággá válik. Könnyebb és olcsóbb lesz a javítás az új, drága termékek vásárlása helyett. Ez jelentős teljesítmény a Parlament részéről, amely elkötelezett, hogy eszközöket adjon a fogyasztók kezébe az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Az új jogszabály 12 hónappal meghosszabbítja a jótállást a javítás választása esetén, jobb hozzáférést biztosít a pótalkatrészekhez, valamint egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb javítást biztosít.”

A következő lépések

Az irányelv végső változatát a Tanácsnak is jóvá kell hagynia. Ha ez megtörtént, és megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában, a tagállamoknak 24 hónapjuk lesz a szabályok átültetésére.

Háttér

Az Európai Bizottság szerint a fogyasztási cikkek túl korai eldobása évente 261 millió tonna szén-dioxid-egyenértékű kibocsátást okoz, 30 millió tonna erőforrást emészt fel, és 35 millió tonna hulladékot termel az EU-ban. A fogyasztók emellett évente mintegy 12 milliárd eurót veszítenek azzal, hogy javítás helyett lecserélik a termékeket. Emellett az új szabályok várhatóan 4,8 milliárd euró növekedést és beruházást eredményeznek az EU-ban. A javításhoz való jogról szóló irányelv a környezettudatos tervezésre és a fogyasztók zöld átállásra való felkészítésére vonatkozó uniós szabályokat egészíti ki.

A jogszabály közvetlenül reagál a polgároknak az Európa jövőjéről szóló konferencián megfogalmazott igényeire. Konkrétabban az 5. javaslat (6), (7) és (10) bekezdése, valamint a 11. javaslat (2) bekezdése a fenntartható fogyasztásról, a fenntartható növekedésről és innovációról - egy „javítási” platform elindítása; a javításhoz való jog és a pótalkatrészekhez való hozzáférés előmozdítását célzó intézkedések bevezetése; uniós intézkedések a fogyasztók ösztönzése érdekében, hogy a termékeket hosszabb ideig használják; valamint a tervezett elavulás kezelése és a javításhoz való jog biztosítása.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Virágpompába öltöztetné a teraszt? Mutatjuk, hogyan készüljön a tavaszi ültetésre

2025.04.27.

Az érkező tavasz biztos jele, ha a kertészetekbe betérve szembe találjuk magunkat a kora tavaszi, hajtatott hagymás és más tavaszi virágok kavalkádjával. A választás nem könnyű, jól jön az inspiráció, és néhány ötlet.

AutoTractor készlet: autonóm mezőgazdaság 24 óra alatt

2025.04.27.

A Carbon Robotics bemutatta az AutoTractor készletet, amely lehetővé teszi a John Deere 6R és 8R traktorok távoli és autonóm működtetését egy olyan, könnyen felszerelhető rendszerrel, amely kevesebb mint 24 óra alatt telepíthető.

Kínai gyártók zúzzák szét a piacot: már 500 euróért is kaphat automata kormányzást

2025.04.27.

A kínai gyártók forradalmasítják az utólag beszerelhető automata kormányzási rendszerek piacát költséghatékony és fejlett technológiát kínáló megoldásaikkal. Ennek eredményeként világszerte csökkennek az árak, miközben a hagyományos márkák kénytelenek újragondolni árképzési stratégiáikat, valamint fejlesztéseket végrehajtani.

A mocsári hibiszkusz: nyár tündöklő csodája

2025.04.27.

A mocsári hibiszkusz nemcsak szép, de hasznos is: virágai méheket, pillangókat vonzanak.

A magyar üvegházi termelés technológiai forradalom előtt áll

2025.04.26.

Az intelligens üvegházak új korszakát kell megteremtenünk, ahol a mesterséges intelligencia valós idejű riasztást küld a növények stresszjelzéseiről, az okosrendszerek automatikusan beállítják az optimális klímakörülményeket és a digitális monitorozás lehetővé teszi a tápanyagellátás milliméterre pontos szabályozását.

Rovarfehérjén nevelt pisztrángok a finn boltokban – a világon elsőként!

2025.04.26.

Finnország történelmet írt a tengeri élelmiszerek terén. A fenntartható akvakultúra irányába tett úttörő lépésként négy finn cég bejelentette: megkezdték a világ első olyan szivárványos pisztrángjának forgalmazását, amelyet rovarfehérjével neveltek.

Partnerhírek
Partner

Erő, hatékonyság és precizitás egy gépben – Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi

2025.04.25.

A Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi nem pusztán egy gép, hanem egy komplett takarmányozási rendszer, amely egyesíti magában a felrakodás, a keverés és a kiosztás, valamint egyedülálló módon, az üzemeltetés összes műveletét.

Partner

Akár már drónnal is!

2025.04.25.

A Coragen® 20 SC és az Inecor® rovarölő szer is megkapta az engedélyt drónnal történő kijuttatásra különböző kukoricakultúrákban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás