Hirdetés
Új digitális fejlesztési program indul a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében
Összesen 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a kormány. A támogatással növekedhet a hazai kkv-k versenyképessége, piaci részesedése, a munkavállalók képzettségi szintje, továbbá új munkavállalók felvétele is megvalósulhat.
Az MTI közleménye írta meg, hogy Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára beszélt a részletekről.

A program elsődleges célja a hazai kkv-k tevékenységéhez kapcsolódó termelési, gyártási, értékesítési és üzleti folyamatok digitalizálásának, digitális szolgáltatások bevezetésének, továbbá a megvalósuló fejlesztések használatához szükséges képzések, digitális készségek fejlesztésének támogatása.
Hirdetés
Az államtitkár ismertette, hogy a pályázati program keretében igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 millió, maximum 80 millió forint, mértéke a projekt összes elszámolható költségének legfeljebb 70 százaléka lehet.
A megfelelés részletei
A pályázónak vállalnia kell, hogy a statisztikai létszámától függően 1-5 fő létszámbővítést is végrehajt. A program keretében legalább egy fő képzésének vállalása is kötelező, mely a megvalósuló digitális fejlesztéshez kapcsolódik.
A pályázónak ugyancsak vállalnia kell, hogy a digitalizáció fejlesztéséhez kapcsolódó beszerzett eszközöket, immateriális javakat, technológiai fejlesztéseket az üzembe helyezés időpontjától számított legalább egy évig folyamatosan fenntartja és üzemelteti.
A pályázónak ezen kívül vállalnia kell a projekt megvalósítását követően a pályázat megvalósítási helyszínén foglalkoztatott munkavállalója átlagos statisztikai állományi létszámára és a fejlesztéshez kapcsolódó létszámbővítés eredményeként felvett többletlétszámára együttesen legalább 12, illetve vállalásának megfelelően legfeljebb 18 hónapos folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget - foglalmazott az államtitkár.
A pályázatot 2025. február 13. napjáig lehet benyújtani elektronikusan az OFA Nonprofit Kft. Forráskezelő Rendszerén (FKR) keresztül, a pályázattal kapcsolatos részletek a szervezet weboldalán találhatók meg - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A nagy BactoFil®-sztori
2025.04.28.Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?
Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól
2025.04.28.2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés