Hirdetés
Új csapda készül muslica ellen - árammal kínálják meg
Közösen fejleszt ki megoldást egy német vállalat és a Hohenheim egyetem a muslica ellen. Lépre csalnák és áramütéssel pusztítanák el az apró rovarokat.
Megoldás kell a muslica ellen
Alaposan megkeseríti a gyümölcs- és szőlőtermesztők életét a pettyes szárnyú muslica. Ráadásul egyelőre nem ismernek környezetkímélő védekezési módszert a megfékezésére. Egy német egyetem és egy cég ezen szeretne változtatni - írta a Magyar mezőgazdaság weboldala.

A jelenleg használható növényvédő szerek vagy nem eléggé hatékonyak, vagy nem szelektívek. Ez utóbbi miatt pedig számos más rovar is áldozatul esik nekik, és csökken az ültetvényen az élővilág sokfélesége, Ebből egyenesen következik az is, hogy a gyümölcsfák jóval kitettebbek lesznek az újabb károsítóknak. Szót kell ejteni még a szermaradványokról is: Németországban ezt annyira komolyan veszik, hogy még a jogszabály által megengedett határértéken belüli mennyiségeket sem igazán tolerálja a közvélemény.
Hirdetés
A környezetvédelmi projekteket támogató alapítvány, a Deutsche Bundesstiftung Umwelt szakmai, illetve anyagi (300 ezer eurós) hozzájárulásával az aacheni 3win Maschienenbau cég és a Hohenheim Egyetem összefogott, hogy meggyérítse a muslicák számát.
A kutatók ígérete szerint áttörést hoz az új csapda
Olyan csapdát fejlesztenek, amelyik fény és illatanyagok használatával egy helyre csalogatja a repülő rovarokat, és rövid áramütéssel pusztítja el a muslicákat.
Egyébként ma is léteznek pettyes szárnyú muslicát fogó csapdák. De azok csak előrejelzésre és rajzás-megfigyelésre szolgálnak. Ezek nem gyérítik olyan mértékben az állományt, hogy annak érdemi jelentősége lenne növényvédelmi szempontból. Ugyanis ha tömeges mennyiségben szeretnének vele fellépni a muslicák ellen, az irreálisan drága lenne. Ezért is van szükség egy új fegyverre a muslicák ellen.
Mekkora a muslica-gond?
A probléma nagyságát nem szabad alábecsülni. A néhány éve betelepült pettyes szárnyú muslica (Drosophila suzukii) nemcsak rettentő szapora, de a tápnövényköre is rendkívül széles. Így mára Európa legveszélyesebb gyümölcskártevői között tartják számon. Ha az ültetvényben megtelepszik, és az érett gyümölcsbe lerakja a tojásait, akár teljes terméskiesést is okozhat vele.
Németországban először 2014-ben okozott óriási kárt. Termesztőkörzetenként több millió euróra becsülték a neki tulajdonítható bevételkiesést. Azóta pedig kis túlzással az is elmondható, hogy „ő diktálja a termesztéstechnológiát”. A gyümölcstermesztők kénytelenek ugyanis hozzá alkalmazkodni. Dél-Európában például miatta álltak le szinte teljesen az őszi málna termesztésével.
A magyar málna kártevőiről itt írtunk korábban.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés