Hirdetés
Új belga traktorról, intelligens antennákról és kiskunsági gépfejlesztésekről is szól a májusi összefoglaló
Május elején is gépes hírekkel köszöntjük olvasóinkat! Beszámoltunk róla, hogy új elektromos traktort fejleszt a belga Keestrack gépgyártó, továbbá arról is, hogy a gépkezelők traktor üléséből követhetik, milyen mélyre kerül a vetőmag. Megírtuk, hogyan lehet használni az intelligens antennákat a precíziós mezőgazdaságban, valamint azt is, hogy fejleszti az őshonos állatállomány telepeit és a gépeit a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. Szeretettel és sok jó tartalommal ajánljuk olvasásra mezőgazdasági gépek témájú hírösszefoglalónkat 2023. májusában.
Fejleszti az őshonos állatállomány telepeit és a gépeit a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. Közel 500 millió forint európai uniós támogatást költ a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság őshonos állattartó telepek felújítására, továbbá eszköz- és gépbeszerzésére – közölte a szervezet az MTI-vel. A projekt célja a Felső-kiskunsági puszták és tavak, illetve a Kolon-tó környéki füves élőhelyek kezelését végző őshonos állatállomány tartásához szükséges infrastruktúra kialakítása, fejlesztése. A területekhez kapcsolódó szántók, természetvédelmi célú, mezőgazdasági módszerekkel fenntartott élőhelyek kezelésére egyebek mellett traktorokat, kaszákat, bálázókat, gabonavetőgépet, marha- és lószállító utánfutókat vásároltak.
Kiss Mónika, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) ökoturisztikai és környezeti nevelési osztályvezetője elmondta: közben felújították az Izsák-Páhi őshonos állattartó telepet, amely a magyar szürke szarvasmarha és a Furioso-North Star tenyésztésének ad otthont. Az osztályvezető szerint az igazgatóság kiemelt feladata az őshonos háziállatok génmegőrzése.
Hirdetés
A vetéssel, metszéssel, betakarítással egyaránt boldogul a szinkrokultúrás gazdálkodáshoz kifejlesztett robot
A szinkrokultúra egy új gazdálkodási módszer, amely vegyes növényfajok nagy sűrűségben történő együttes termesztését jelenti. Ugyanazon a földterületen különböző tenyészidőszakú és eltérő növekedési sebességű fajokat ültetnek. A Waseda Egyetem (Tokió, Japán) kutatói olyan robotot fejlesztettek ki, amely képes a sűrű növényzetnövekedésben a növények vetésére, metszésére és betakarítására.
A rendszer egy 360 fokos kamerát is használ a navigáláshoz. Ezenkívül különböző mezőgazdasági eszközökkel – horgonyokkal (lyukasztáshoz), metszőollókkal és betakarítási beállításokkal – van felszerelve. A robot a robotkar és egy vízszintesen mozgatható ortogonális tengelyű asztal segítségével állítja be a pozícióját.
A Deutz bemutatta hidrogénmotorját és mobil gyorstöltő rendszerét
A Deutz a Las Vegas-i CONEXPO kiállításon mutatta be TCG 7.8 H2 elnevezésű hidrogénmotorját, amelynek teljes körű gyártása várhatóan 2024-ben kezdődik. A hajtásspecialistaként mahának nevet szerzett vállalat bemutatta PowerTree mobil töltőrendszerét is, amely bármilyen elektromos infrastruktúra hiányában is használható. A hathengeres hidrogénmotor egy meglévő konstrukción alapul. Annak ellenére, hogy 220 kW teljesítményt termel, a Deutz szerint szén-dioxid-semleges és nagyon csendes.
A hidrogénmotor elvileg minden jelenlegi Deutz-alkalmazásban, sőt, még a közúti szegmensben is használható. Miután a motort kezdetben egy villamosenergia-termelő aggregátban vizsgálták, most a HyCET projekt keretében egy 18 tonnás teherautóban fogják kipróbálni.
„Ma az empátia legalább annyi mezőgépet ad el, mint a technika” – interjú Facskó Dávid területi műszaki vezetővel
Együttérzés, emberség – elsőre talán furcsa fogalmak, ha valaki arra kíváncsi, mi a titka a jó szervízháttér kiépítésének, amire szívesen bízzák mezőgépeiket a gazdák. Azonban az AGROTEC Magyarország Kft. csapatából, ha valakinek, akkor Facskó Dávid területi műszaki vezetőnek elhihetjük, ma különösen sokat számítanak ezek az alapvető emberi értékek. A szakember szerint ugyanis a top márkákban a technológia jelenleg fej-fej mellett kiváló, a különbséget inkább az teszi, ki képes vásárlás után is fenntartani a márkaélményt. Szavaival élve ugyanis: „Nehéz év után a partnereknek számít, hogy a New Hollandnál értjük, értékeljük, és ami fontosabb, viszonozzuk azt a bizalmat, amit egy vásárlás jelent.” Arra voltunk kíváncsiak, miként teheti a jó szervizháttér hosszú távon is élménnyé a traktorvásárlást, milyen célok, fejlesztések mentén dolgoznak helyben a gazdákért 2023-ban. (x)
Hogyan lehet használni az intelligens antennákat a precíziós mezőgazdaságban
Más GNSS-alkalmazásokkal összehasonlítva (a GNSS rövidítés a globális műholdas navigációs rendszer fogalmát fedi le) a mezőgazdasági automatikus irányítás még több kihívással néz szembe. A helymeghatározási információkhoz való hozzáférés még a szabadban is stabil, nagy pontosságú helymeghatározás. A zord és változékony környezetek próbáját is ki kell állnia. Csak az olyan megbízható helymeghatározási megoldások, mint a Harxon Smart Antenna TS112 képesek egy csapásra megoldani ezeket a problémákat.
Egy nagy teljesítményű intelligens antennának képesnek kell lennie arra, hogy bármikor és bárhol nagy pontosságú helymeghatározási információkat kapjon. Még a vadonban is, ahol nehéz bázisállomást felállítani, vagy ahol nincs hálózati infrastruktúra. A Harxon Smart Antenna ideális megoldás az ilyen helyzetekre. Beágyazott UHF rádióján keresztül hozzáférhet a helyi bázisállomáshoz, vagy GSM modemjén keresztül hozzáférhet az NTRIP Client szolgáltatásokhoz az RTK-pontosság elérése érdekében. Eközben a Hexagon | NovAtel TerraStar korrekciós szolgáltatásaihoz is hozzáférhet a centiméteres pontosság eléréséhez.
A traktor üléséből követhetik, milyen mélyre kerül a vetőmag
A John Deere bejelentette a Furrow Visiont, a John Deere vetőgépek teljesítménynövelését szolgáló megoldást. Ez közvetlen rálátást biztosít a gazdáknak a vetőmagra, amint az a barázdákba kerül. A frissítésnek köszönhetően egy kamerát került a vetőgép soros egységére, amely közvetlenül a barázdába néz. Így miközben a gazdálkodók vetnek, valós idejű vizuális képhez jutnak a fülkében lévő kijelzőn. A rendszer kombinálja a kameranézetet és a vetőmag mélységét mérő lézerekből származó információkat, hogy emészthető adatokat jelenítsen meg a monitoron.
Új elektromos traktort fejleszt a belga Keestrack gépgyártó
Elektromos traktort fejlesztett ki a belga Keestrack gépgyártó. A gép névleges teljesítménye 54, maximális teljesítménye pedig 87 lóerő lesz. A vállalkozás egy svájci és egy olasz traktorgyártó céggel közösen valósította meg a terveket. A Keestrack B1e ezért nagyon hasonlít a svájci Rigitrac traktorgyártó Rigitrac SKE 40 traktorára. A Rigitrac SKE 50 elektromos traktorához hasonlóan a Keestrack B1e névleges teljesítménye 54 LE (40 kW), maximális teljesítménye pedig 87 LE (64 kW) lesz.
Az együttműködéssel az a Rigitrac célja, hogy növelje az elektromos traktorok értékesítési területén a jelenlétét. A Keestrack számára a B1e kifejlesztése logikus kiegészítése a belga gyártó által már kifejlesztett emissziómentes gépek kínálatának. A traktorokat a Goldoni olaszországi gyárában fogják gyártani, és a Keestrack márkanév értékesítik majd. A Rigitrac az alpesi országokban továbbra is saját neve alatt fogja értékesíteni elektromos traktorait – írták.
Új osztrák oldalmozgató keret akár 6 soros kaszálógépek számára
A Farm-ING osztrák startup cég a meglévő kapálógépekhez való oldalváltó kerettel bővíti az intelligens mezőgazdasági berendezések portfólióját. Az oldalváltó 1 vagy 2 kamerával van felszerelve a sorok mesterséges intelligencia alapú felismerésére. A Farm-ING új, ShiftING 2 nevű oldalváltó keretét arra fejlesztették ki, hogy a meglévő, legfeljebb 6 soros kapálógépeket automatikus sorvezetésre fejlessze.
A 300 kg-os keretet a traktor és a kapa közé szerelik, és jelenleg 1-es és 2-es kategóriájú vonószerkezetekhez kapható. A 3. kategóriás változat kifejlesztés alatt áll. A keret akár 50 cm-es mozgást is lehetővé tesz. Akár hidraulikusan, akár elektromosan.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatSolis 26 univerzális kis traktor
Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés