Országos konferenciának adott otthont a Galamb József nevét viselő makói agrártechnikum, a téma a jövő mezőgazdasága és az intelligens növénytermesztési technológiák oktatása volt. Az ehhez szükséges tankönyvet az intézmény vezetésével, nemzetközi együttműködésben dolgozzák ki. A tananyag célja, hogy az agrárszakképzésben részt vevő szakoktatóknak segítséget nyújtson a korszerű, digitális alapú, mesterséges intelligenciát is alkalmazó agrártechnológiák, mindenek előtt az intelligens növényházakkal kapcsolatos ismeretek oktatásában.

Új tananyagra és új módszertanra van szükség a mezőgazdasági oktatás megújításához – mondta Horváth Zoltán, a Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola igazgatója azon az országos tanácskozáson, amit az intézményben tartottak. A Délmagyar írta meg, hogy a rendezvényre szerte az országból érkeztek szakoktatók. A konferencián azt a készülőben lévő tankönyvet mutatták be, amit az intézmény pályázati támogatással, egy nemzetközi együttműködést vezetve dolgoz ki. 

Országos konferenciának adott otthont a Galamb József nevét viselő makói agrártechnikum, a téma a jövő mezőgazdasága és az intelligens növénytermesztési technológiák oktatása volt. Az ehhez szükséges tankönyvet az intézmény vezetésével, nemzetközi együttműködésben dolgozzák ki - Fotó: FB

Ez az ötös alkotja az együttműködést

Ennek a határon átnyúló együttműködésnek a külföldi résztvevői a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem marosvásárhelyi kara Romániából, illetve a Pro Scientia Naturae Alapítvány Szerbiából, itthonról pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, valamint az iTStudy Hungary Számítástechnikai Oktató- és Kutatóközpont. 

A tananyag célja az, hogy az agrárszakképzésben részt vevő szakoktatóknak segítséget nyújtson a korszerű, digitális alapú, mesterséges intelligenciát is alkalmazó agrártechnológiák, mindenek előtt az intelligens növényházakkal kapcsolatos ismeretek oktatásában. Az első eredmények egyike, hogy 2024. januárjában elindul egy képzés 50 érintett pedagógusnak négy témában – az ő visszajelzéseik alapján fogják véglegesíteni a digitális formában elérhető tankönyvet.

Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója elmondta, hogy büszke a makói intézményre, hiszen a Galamb a tudásteremtésben is aktívan részt vesz

A tudásteremtés ereje

A konferencián Horváth József, az egyebek között a helyi intézményt is üzemeltető Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója többek között arról beszélt, büszke a makói intézményre, hiszen az iskolák többnyire csak átadják diákjainak a tudást, a Galamb azonban ennél többre is vállalkozott, emellett a tudásteremtésben is aktívan részt vesz. 

 Ez azért figyelemre méltó, mert ezt a feladatot többnyire csak a felsőoktatás intézményei vállalják  – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, a mezőgazdasági technológia szédületes tempóban változik, és ehhez az oktatásnak is alkalmazkodnia kell. Ehhez azonban meg kell teremteni a szellemi hátteret a szakképzésben részt vevő pedagógusoknak. A makói vezetéssel készülő tananyag ráadásul nemzetközi szinten is értékes és használható.

Farkas Sándor mezőgazdasági miniszterhelyettes a precíziós gazdálkodás, az automatizálás, a robotika, a GPS-alapú rendszerek és a drónok alkalmazásáról is beszélt

Megváltozott mezőgazdaságban dolgozunk, tanulunk és tanítunk

Farkas Sándor mezőgazdasági miniszterhelyettes megnyitójában azt mondta, ma már nem a piros traktor, a puttonyos szőlőszedő, a legelőről ballagó tehén jellemzi az agráriumot. A mezőgazdaság is felzárkózott a high tech vonalába. Az a technika, amit a magyar mezőgazdaság alkalmaz, világszínvonalú. Úgy szoktam jellemezni: mi itt már űrtechnológiát használunk  – érzékeltette a napjainkban zajló digitális modernizációt. A precíziós gazdálkodás, az automatizálás, a robotika, a GPS-alapú rendszerek és a drónok alkalmazása már a jelen. Ezek révén lehet csak növelni a termelés hatékonyságát úgy, hogy közben a teremtett világ értékeire, a környezeti terhelés csökkentésére, az erőforrások észszerű felhasználására is tekintettel lehetünk  – mondta azzal kapcsolatban, hogy miért fontosak a fejlesztések.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Összefoglalta a hasznos tudnivalókat a kezdő áfaalanyoknak a NAV

2025.02.11.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója a gazdasági tevékenységüket kezdő adóalanyoknak nyújt segítséget áfakötelezettségeik teljesítésében.

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

A háború megroppantja az ukrán mezőgazdaságot

2025.02.10.

Az ukrán mezőgazdasági ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás következményeként, jelenleg több mint egymillió munkavállaló hiányzik a szektorból – ez az összes szükséges munkaerő több mint felét jelenti.

Irányt mutat az Agrár-EDIH: digitalizációs szaktanácsadással növelhető az agrárvállalkozások hatékonysága

2025.02.10.

Az Agrár-EDIH projekt a digitális jó gyakorlatok terjedését támogatja, fő célja a mezőgazdasági termelők digitális szintlépésének támogatása, továbbá az agrár szaktanácsadók módszertani és szakmai felkészítése.

A lila zöldség, ami a termelőknél és a fogyasztóknál is egyre népszerűbb

2025.02.10.

Évről évre nő a cékla termőterülete hazánkban, a termelés modernizálásának köszönhetően pedig az egy hektárra jutó termésátlag is folyamatosan bővül.

Brit tudós találmánya révén kerülhető el a „foszfogeddon”

2025.02.09.

A foszfát, amely kulcsfontosságú az élelmiszer-termelésben, elárasztja a vízi utakat, de egy új, szivacsszerű anyag visszajuttathatja azt a talajba a növénytermesztéshez.

Partnerhírek
Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás