Miután az országos főállatorvos arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a a ragadós száj- és körömfájással érintett négy állattartó telepen befejeződött az állatállomány felszámolása, nagyon rossz hírt kaptunk. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is megjelent a ragadós száj- és körömfájás. Délután Nagy István agrárminiszter megerősítette a teszt pozitív végeredményét.

Az ugytudjuk.hu a Bábolna Facebook-oldalán olvasható tájékoztató alapján közölte az információt, melyet a 444.hu is megosztott. A bejegyzésben azt írták, több állaton is észrevették a fertőzés tüneteit, de biztosat csak az elvégzett vérvételből származó vizsgálati eredmények után lehet mondani. Hozzátették, hogy amint lényegi információt tudnak adni, „az elföldelés befogadó helyéről” is tájékoztatják a lakosságot. A portál kereste a telepet, de nem nyilatkoztak nekik.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is felüthette a fejét ragadós száj- és körömfájás - Fotó: FB, DAA, Rábapordány
A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is felüthette a fejét ragadós száj- és körömfájás - Fotó: FB, DAA, Rábapordány, Archív

24.hu ezzel kapcsolatban még délelőtt kérdéseket küldött az Agrárminisztériumnak, amelyre cikkük megjelenéséig nem érkezett választ, ám a település polgármestere az InfoRádiónak megerősítette, hogy egy állaton a betegség tüneteit észlelték. Ezért vérmintát vettek és azt azonnal Budapestre szállították.

Visy László hozzátette: az önkormányzat egyelőre nem kapott hivatalos értesítést, és azt sem tudja, hogy milyen korlátázások várnak a településre és az állattartó telepre, ahova egyébként április elején önként beköltöztek a dolgozók, hogy ezzel is csökkentsék a fertőzés veszélyét.

A telep dolgozói nem csak a telep belterületi részeit fertőtlenítették folyamatosan, hanem az utakat is – tette hozzá a település vezetője.

A ragadós száj- és körömfájással eddig érintett négy állattartó telepen befejeződött az állatállomány felszámolása, ám ezzel a veszély még nem múlt el - mondta az országos főállatorvos szerdán a Kossuth rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában az MTI közleménye szerint.

Pásztor Szabolcs hangsúlyozta: a védekezés folytatódik, az állattartók, a hatóság és minden szereplő fokozott elővigyázatosságára, a járványmegelőző előírások szigorú betartására van szükség a betegség újabb felbukkanásának megelőzése érdekében.

A járványt sikerült lokalizálni, de a lappangási időt figyelembe véve csak két hét után lehet "kicsit nyugodtabban kijelenteni", hogy a terjedést sikerült megállítani, és három hónapra van szükség ahhoz, hogy az Állategészségügyi Világszervezetnél újra el lehessen ismertetni Magyarország mentességét - tájékoztatott.

Az elsődleges feladat most a terjedés megelőzése, ezt célozzák azok a vizsgálatok is, melyeket országszerte végeznek az állategészségügyi szakemberek az állattartó telepeken és a vadállományban - közölte. Eddig 1200 telepről és 750-nél több vadból vett mintát ellenőriztek, valamennyi negatív eredményt adott - tette hozzá.

Emlékeztetett: a ragadós száj- és körömfájás bejelentési kötelezettség alá tartozó betegség, észlelése esetén azonnal értesíteni kell az állományt ellátó állatorvost és a szakhatóságot.

A betegség megállításában a gyors cselekvés kiemelt jelentőségű: fontos minden állattartónak átéreznie, hogy akár egyetlen állat megbetegedése is nemzeti szintű következményekkel járhat - húzta alá.

Jelezte: a betegség kapcsán az Európai Unión belül egységes korlátozó intézkedések vannak érvényben, melyek felülírják a tagállamok nemzeti döntéseit.

Ezek betartását Magyarország szakértői és diplomáciai szinten is képviseli, ugyanakkor az EU-n kívül eső országok saját hatáskörben döntenek a szükségesnek ítélt korlátozások bevezetéséről, melyek feloldása hosszabb tárgyalások eredményeként várható - jegyezte meg.

A főállatorvos szerint a vírus 50 év utáni felbukkanása Magyarországon indokolta a járványügyi nyomozás elrendelését, mely jelenleg is tart.

Eddig annyi bizonyos, hogy az év elején, Németországban tapasztalt és a magyarországi, valamint szlovákiai megbetegedések között nincs járványügyi kapcsolat - közölte.

Pásztor Szabolcs az M1 “Ma reggel” című műsorában arra is kitért: a fertőzött állományok vakcinázása a bejelentést követően haladéktalanul megtörtént. Erre a felszámolás biztonságos végrehajtásához volt szükség.

A hazai korlátozásokról elmondta:

továbbra is országszerte tilos a betegségre fogékony állatokat bemutató rendezvényt és vásárt tartani, emellett a járvánnyal érintett térségekre export- és importtilalom érvényes. Ugyanakkor a kijelölt hazai vágóhidak innen is fogadhatnak vizsgálatokkal alátámasztottan egészséges állatot, hiszen azok húsa biztonsággal fogyasztható - fogalmazott.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A magyar szarvasmarhatartókat kérte helyzetelemzésre a Magyar Állattenyésztők Szövetsége

2025.05.15.

A magyar szarvasmarha-tenyésztési mutatóink büszkeségre adnak okot, a tenyészállatok határon innen és túl is keresettek.

Frissítés a mezőgazdasági krízisbiztosításban: mit kell tudni az idei adatszolgáltatásról és kérelembenyújtásról?

2025.05.15.

Az idei évben is rendelkezésre áll a lehetőség, hogy a gazdálkodók a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez csatlakozva pótolják a termelési nehézségekből fakadó jövedelem-kiesést.

Rendkívüli segítség a sertéstartóknak: kompenzáció a járvány miatti piaci kiesésért

2025.05.15.

Azok a termelők, akik az RSZKF‑korlátozásokkal érintett térségekben vágósertést tartanak, és a hagyományos piaci ár alatti összeget kaptak a levágott állatokért, részben vissza kapják a különbözetet: a kárkifizetés mértéke elérheti a 40 %-ot is.

Folytatódik a fejcsere az agrárpolitika élén

2025.05.15.

Csütörtöktől azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Anikót, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárát.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Még működik a magyar légi növényvédelem

2025.05.15.

A MERÉSZ (Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége) március végén megtartott szakmai rendezvénye megmutatta, hogy a mezőgazdasági repülés jól működik

Partnerhírek
Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás