Eddig is elkényeztették az autó-motorsport rajongókat az idei programok, igaz, ebből a főváros környékiek részesülhettek igazán. A Forma-1 mezőgazdasági megfelelőjeként jellemzett Traktorhúzó Európa Kupa sorozat hazai fordulójára nem kell már sokat várni. Ennek pedig az ország keleti részén élők örülhetnek.

Előbb július 27-én kerül megrendezésre a Hungaroringen a Forma-1-es Magyar Nagydíj, majd nem egészen 3 hét múlva a traktorhúzó verseny is. A III. Hajdúsági Expo keretében, augusztus 14-19-ig, Hajdúböszörményben drukkolhatunk a gépek erőfitogtatásának. Bár magyar színekben nem indul senki, a közönség számára nem okoz majd gondot kedvence(ke)t választani. Új fejlemény, hogy a traktorhúzás népszerűsítését vállaló Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesületet az Európai Traktorhúzó Szövetség (ETPC) tavasszal a szövetség tagjává választotta. Így a Magyar Traktorhúzó Szövetség első számú képviselője a szervezetben.

Ilyen csodajárgányokkal találkozhat Fotó: haon.hu

A versenyben több európai ország is képviselteti magát versenytraktorokkal. Ők az úgynevezett Super Stock és a Modified elnevezésű kategóriában „állnak majd rajthoz”. A verseny egy 120x30 méteres speciális agyagpályán történik majd. A traktorokba repülőgép-turbinákat, helikoptermotorokat is beépítenek.

Az érdeklődők a traktorkarneválnak is szemtanúi lesznek. Ennek keretében traktorok, mezőgazdasági gépek, bulikamionok, házi készítésű járművek is felvonulnak majd Hajdúböszörményben.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

A malacok vére fiatalító csodaszer, 80 évesekből újra 25 éveseket csinálhat

2024.07.14.

A malacok vérében olyan összetevőt fedeztek fel, amely képes lehet fiatalítani a szervezetet. Az egereknek beadva megfordította számos szerv öregedési folyamatát. A kutatás szerzői kijelentik, hogy ha hasonló hatást lehetne elérni embereknél, a 80 évesek visszatérhetnének a 25 évesek kondíciójába.

Kannibalizmus baromfinál: okok és megoldások

2024.07.14.

Miért csipkedik, tépik és sebesítik egymást a baromfik? Megbeszéljük a kannibalizmus leggyakoribb okait és a probléma megoldásának módjait.

Tudja mi az egyre gyakoribb hőhullámok oka?

2024.07.14.

A bőrünkön érezzük és a mérések is igazolják, hogy az éghajlatváltozás legnyilvánvalóbb tünete térségünkben a hőségperiódusok gyakoriságának növekedése. Egy hőhullámon már túl vagyunk idén is, a második ennél komolyabbnak ígérkezik, a hatásait épp elszenvedjük.

7 napos időjárás-előrejelzés: marad a napos idő, zivatarokkal és felhőszakadásokkal

2024.07.14.

Vasárnap nagyobb eséllyel a Duna vonalában, illetve attól keletre lesz erőteljes a gomolyfelhő-képződés, és főleg arrafelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. A cellákat elsősorban felhőszakadás kísérheti. A zivatarok éjszakára sem szűnek meg teljesen. Az egyre nagyobb területen északias irányba forduló szelet a Dunántúlon időnként élénk lökések is kísérhetik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet északnyugaton, nyugaton általában 30 és 35, míg délkeletebbre továbbra is 35 és 40 fok között alakul. Késő estére 20 és 30 fok közé hűl le a levegő.

Partner

Újra érték a minőség a búzatermesztésben

2024.07.14.

Újra érték a minőség, ezt vallja és nyomós érvekkel alá is tudja támasztani a Karintia Kft., amely a megalapítása óta, közel 30 éve abban hisz, hogy Magyarországon a kalászosoknál a minőségi búzatermesztés az egyik leginkább járható út. Az ukrán-orosz háború pedig csak felerősítette ezt az irányt és rávilágított, hogy kizárólag a bő termés hajszolása nem vezet sikerre. Bene Zoltánnal, a Karintia Kft. cégvezetőjével a Magro.hu beszélgetett.

Egy forradalmi jármű, ami megmentheti Ukrajna mezőgazdaságát az aknáktól

2024.07.14.

A Pronar, amely mezőgazdasági és kommunális gépeket gyárt, egy különleges aknamentesítő gépet szabadalmaztat.

Partnerhírek
Partner

Újra érték a minőség a búzatermesztésben

2024.07.14.

Újra érték a minőség, ezt vallja és nyomós érvekkel alá is tudja támasztani a Karintia Kft., amely a megalapítása óta, közel 30 éve abban hisz, hogy Magyarországon a kalászosoknál a minőségi búzatermesztés az egyik leginkább járható út. Az ukrán-orosz háború pedig csak felerősítette ezt az irányt és rávilágított, hogy kizárólag a bő termés hajszolása nem vezet sikerre. Bene Zoltánnal, a Karintia Kft. cégvezetőjével a Magro.hu beszélgetett.

Partner

Új korszak kezdődik a Lidea életében az újgenerációs repcehibridek érkezésével

2024.07.12.

2009-ben a Lidea teljesen megújította a repce nemesítési programját. 13 év fejlesztési munkája érett be, mely eredményeképp olyan korszerű hibrideket sikerült előállítani, amelyek Európa szerte, eltérő termesztési körülmények között bizonyítottan felveszik a versenyt a legnevesebb konkurens repcékkel.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Sioux erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.200 hirdetés 81 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás