Hollandiában tavaly novemberben az általános választások után markánsan jobboldali kormány alakult, és ez felkeltette a reményt a holland mezőgazdasági szektorban egy kedvezőbb politikai hozzáállásra. Mindazonáltal az országban továbbra is csökkenteni kell a haszonállatok számát – és ez magában foglalja a sertéseket is. Az új kormány részletesen ismertette agrárpolitikáját

A mezőgazdasági szektorban főleg azt a tényt tartották biztatónak, hogy immár a Gazda-Polgár Mozgalom (BBB) ​​is a kormánykoalíció része. Az egyik ok, amiért a BBB-nek sikerült erős támogatást szereznie, az volt, ahogyan az előző kormány az állatállomány csökkentésére törekedett, súlyos következmények terhét róva a vidékre.

Minden alkalommal, amikor egy gazdaság a családon kívül tulajdonost vált, az új engedély az eredeti szarvasmarha-kapacitás 70%-ára, az eredeti sertéskapacitás 75%-ára és az eredeti baromfitartási kapacitás 85%-ára vonatkozik (Fotó: Pixabay)

Valamivel kevésbé drasztikus megközelítés

Az új koalíció kitart amellett, hogy csökkenteni kell az állatlétszámot – annyi különbséggel, hogy valamivel kevésbé drasztikus megközelítést alkalmazott. Az új szabályzat célja az állatállomány csökkentése a gazdaságokban engedélyezett mennyiség csökkentésével. Minden alkalommal, amikor egy gazdaság a családon kívül tulajdonost vált, az új engedély az eredeti szarvasmarha-kapacitás 70%-ára, az eredeti sertéskapacitás 75%-ára és az eredeti baromfitartási kapacitás 85%-ára vonatkozik. Emellett új kivásárlási szabályokat vezetnek be.

A politika hátterében a trágya és a vízminőség európai előírása áll. Femke Wiersma, az új mezőgazdasági miniszter azt állítja, hogy nincs választási lehetősége a politikák bevezetésében. A Boerderijnek adott interjújában azt mondta: „Legszívesebben nem tettem volna ezt, de vannak megállapodások Brüsszellel, amelyeket be kell tartanom.”

Trágya és túl sok állat

A trágya tekintetében Hollandia évek óta képes teljesíteni az előírásokat, ugyanakkor több trágyát juttatott ki a földekre, mint a szomszédos országok. A kivételezett státuszra – amelyet Hollandia 2006-ban kapott meg – az „eltérés” néven ismert rendelkezés adott módot. Az ország meggyőzte Brüsszelt, hogy számos rétje nagyon gyorsan képes kezelni a nitrátokat. Ezért volt az, hogy a holland gazdálkodók ennyi éven át 230-250 kg nitrogént hordhattak ki földjükön az európai nitrátirányelvben szereplő 170 kg/ha helyett. Ennek az irányelvnek a fő célja az édesvíz minőségének védelme.

2026. január 1-jétől azonban ezt a kivételt Brüsszel már nem engedélyezi. Éppen ezért Hollandiának meg kell találnia a módját az általa termelt trágya mennyiségének csökkentésére.

Új eltérés reményében

Wiersmának az a törekvése, hogy elmenjen és beszéljen Brüsszellel, hogy megtudja, megvalósítható-e egy új eltérés. Mindazonáltal hozzáteszi: „Azokon a törekvéseinken, hogy új megállapodásokat kössünk Brüsszellel, most nem segítene, ha nem teljesítjük céljainkat. Ez a jelenlegi derogáció azonnali visszavonásához vezethetne, ami jelentősen ronthatja a helyzetet.”

Wiersma miniszter találkozik az ország gazdálkodóival, hogy csökkenteni lehessen a „mentesítéstől mentes zónák” területét, ezek természeti területekhez közeli mezőgazdasági területek voltak. Az eredeti tervek szerint 250 m széles területeket 100 m szélesre szándékoznak csökkenteni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gazdálkodóknak több földjük lesz, ahol trágyát használhatnak fel.

Majd kiderül, hogy az új tervek kielégítik-e „Brüsszelt” vagy sem. Annak ellenére, hogy az előző kormány terveit túl drasztikusnak érezte a holland mezőgazdasági ipar, az ország államtanácsa szerint azonban még ezek sem elegendőek. Hogy a tanács mit mond az új tervekről, arra még várni kell.

A nitrogénkibocsátási szabályok enyhítése

Az ország sertés-, baromfi- és szarvasmarha-állományának csökkentésére irányuló terv más program, mint a nitrogénszabályok bejelentett enyhítése. A sokak által túl szigorúnak tartott tervek eltörlését üdvözölték a mezőgazdaságban.

(Forrás: pigprogress.net)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Növényi fehérjét fogyasztva tovább élhetünk – állítja egy új kutatás

2025.05.18.

Egy friss tanulmány szerint a növényi eredetű fehérjék fogyasztása nemcsak egészségesebb lehet, de a hosszabb élethez is hozzájárulhat.

„Vásárolj most, fizess később” – minden negyedik ember kölcsönből vesz élelmiszert

2025.05.18.

A Lending Tree által készített jelentés szerint, amely a „vásárolj most, fizess később” (BNPL) szolgáltatások felhasználói szokásait vizsgálja, a BNPL-t használók 25%-a nyilatkozott úgy, hogy már használt rövid távú kölcsönt élelmiszervásárlásra.

Ha elég hagymahéjat esznek, kevesebbet szellentenek a tejelő tehenek

2025.05.18.

Egy friss kutatás szerint a hagymahéj természetes takarmány-kiegészítőként ígéretes eredményeket mutat a tejelő tehenek metánkibocsátásának csökkentésében.

Hogy lehet ennyire rossz az, ami ennyire szép? A rózsabogár ad egyfajta választ

2025.05.18.

Ha a kertben megpillantja az ember, ráadásul a nap is süt, biztos, hogy nem gondol semmi rosszra, mondván, hogy is lehetne rossz az, ami ennyire szép. Pedig egyetlen kertésznek sem barátja.

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás