Európa legnagyobb földgázszállítója, a Gazprom kedden azt közölte, hogy a tél folyamán további hatvan százalékkal emelkedhetnek az európai gázárak , meghaladva ezzel a négyezer dollárt ezer köbméterenként. A riasztó prognózist a vállalat saját exportjának és termelésének a tovább csökkenésével magyarázta, amit a nyugati szankciók hatására vezetett vissza.

Az Oroszországból érkező földgázgáz mennyisége idén jelentősen csökkent, mivel az orosz–ukrán háború kezdete után bevezetett nyugati gazdasági szankciók vitákat váltottak ki az Északi Áramlat 1 gázvezeték berendezésével kapcsolatban. A gázárak pedig ennek következtében megugrottak. Az európai spotgázárak ezer köbméterenként elérték a 2500 dollárt. Óvatos becslések szerint ha ez a tendencia folytatódik, az árak télen meghaladják a négyezer dollárt ezer köbméterenként – közölte a Gazpromra hivatkozva a Reuters.

A fotó csak illusztráció -Pixabay

A holland nagykereskedelmi gázár tavasszal minden idők legmagasabb, a megawattóránként (MWh) közel 335 eurós árszintet érte el. Azóta ugyan csökkent, kedden 226 euró/MWh körül alakult, de továbbra is jóval magasabb, az egy évvel ezelőttinek az ötszöröse, amikor is 46 euró/MWh körül mozgott.

Kijev lezárta a Gazprom egyik Európába irányuló exportútvonalát, a Gazprom pedig a felszereléssel kapcsolatos vita közepette a Németországba irányuló Északi Áramlat 1 vezeték kapacitásának alig húsz százalékára csökkentette a szállítást.

Összességében a Gazprom gázexportja 36,2 százalékkal 78,5 milliárd köbméterre csökkent január 1. és augusztus 15. között, a termelés pedig 13,2 százalékkal 274,8 milliárd köbméterre csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Egy év alatt 50 ezer forinttal emelkedtek az agrárbérek Magyarországon

2024.10.07.

Februártól júniusig folyamatosan emelkedett, júliusban viszont megtorpant az átlagbér növekedő trendje a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában

Pénzeső a kisgazdáknak! Így igényelhet akár 10 millió forintot

2024.10.07.

Egyszerűsített pályázati lehetőséget hirdetnek a mezőgazdasági kisüzemek számára. A mintegy harmincmilliárd forintos keretösszegű támogatásra őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók és szociális szövetkezetek pályázhatnak.

Ambíciózus terv: Magyarországnak önellátónak kell lennie burgonyából

2024.10.07.

A burgonya világszerte az egyik legnépszerűbb alapélelmiszer, és Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ne legyen önellátó e téren. A változó fogyasztói szokások és az éghajlatváltozás következtében jelenleg nem vagyunk önellátók, de ez egy olyan probléma, amin változtatni kell.

Nőtt az őshonos juhfajták állományainak és tenyészeteinek létszáma Magyarországon

2024.10.07.

 Az utóbbi években mintegy 20 százalékkal nőtt az őshonos juhfajták állományainak és tenyészeteinek létszáma Magyarországon.

A bálványfa: barát vagy ellenség? Egy kertészeti probléma, ami mindenkit érdekelhet!

2024.10.06.

A bálványfa, más néven Ailanthus altissima, sokak számára egy ismeretlen, mégis elterjedt növényfaj, amely gyakran okoz problémákat a kertekben és a természetes élőhelyeken. Ez a gyorsan növekvő fafaj számos kérdést vet fel, különösen invazív jellegének és ökológiai hatásainak köszönhetően.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás