Eredményesen védekezett hazánk az afrikai sertéspestis ellen: a betegség megjelenése óta eltelt több mint hat évben sikerült megvédeni a sertéságazatot a járványtól. A gazdák figyelme azonban továbbra sem csökkenhet, a járványvédelmi intézkedések szigorú betartására a továbbiakban is nagy szükség van – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közös közleménye.

Több mint hat éve van jelen hazánkban az afrikai sertéspestis (ASP), a vírus azonban a vaddisznóállományról nem terjedt át a házisertés-állományra. Mindez az elmúlt évek során bevezetett és következetesen végrehajtott járványvédelmi intézkedéseknek köszönhető, tehát a gazdálkodók és a hatóságok közös érdeme - írta a közlemény.

A gazdák figyelme továbbra sem csökkenhet a sertéspestis ügyében, a járványvédelmi intézkedések szigorú betartására a továbbiakban is nagy szükség van
A gazdák figyelme továbbra sem csökkenhet a sertéspestis ügyében, a járványvédelmi intézkedések szigorú betartására a továbbiakban is nagy szükség van

A sikeres védekezés lehetőséget biztosított arra is, hogy kedvezőbb legyen egyes területek ASP kockázati besorolása, így az adott térségekben − Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyékben − enyhültek a kereskedelmi korlátozások is. Ennek köszönhetően bővültek a helyi gazdálkodók és élelmiszer-vállalkozások gazdasági lehetőségei.

Tovább tart az ASP-veszély 

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt. Az ASP továbbra is jelen van az ország vaddisznóállományában, ezért a járványvédelmi fegyelem továbbra is fontos. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a gazdálkodókat, hogy az afrikai sertéspestis-járvány megelőzése érdekében mindenki körültekintően figyeljen az előírásokra, és maradéktalanul tartsa be azokat. Aki ugyanis a saját állományát védi, az egész hazai sertéságazatot védi - fogalmaztak.

Továbbra is fontos, hogy sertéseket csak legális, regisztrált helyről szabad vásárolni, és állatorvosi igazolás birtokában lehet szállítani. A NAK és a Nébih azt javasolja a gazdáknak, hogy minden vásárlás előtt kérjék ki állatorvosuk tanácsát, és tartsák be az előírásokat! Ez biztosítja továbbra is a házisertés-állomány ASP mentességét, a sertéságazat rentábilitását és szabad uniós kereskedelmét - közölték.

A vadászat veszélyei

Az őszi és téli időszakban számos olyan tevékenység jellemzi a mezőgazdaságot, amelyek különösen nagy kockázattal járnak az ASP vírus behurcolásával kapcsolatban. Az egyik ilyen a társas vadászat, a vaddisznóvadászat ugyanis főként az őszi hónapokra koncentrálódik. Fontos, hogy a vaddisznóvadászat során tájékozódjunk a vadászterület kockázati besorolásáról. Fertőzött terület erdeiben, az aszfaltozott útról gépjárművel letérni csak a helyi hivatásos vadászoknak, kísérőknek szabad, mindenki másnak a területen kívül kell hagynia a gépjárművét. A vadászatot követően minden esetben gondoskodni kell az autó, a csizmák, a fegyverek és a ruházat megtisztításáról is. A vadászaton részt vevők – akár vadászok, akár hajtók – 72 óráig semmilyen körülmények között ne menjenek házi sertést tartó udvarba, tenyészetbe!

A ruházat tisztítására a túrázóknak, a kirándulóknak és a gombászóknak is figyelniük kell.

Az aratás is hoz kockázatokat

Az ősz másik fontos feladata a mezőgazdaságban a kukorica aratása. A kukorica a vaddisznók egyik kedvenc csemegéje, a magas növény pedig biztonságos takarást, búvóhelyet is jelent számukra, ezért az állatok az aratás végéig nagy számban tartózkodnak a kukoricatáblákban. A fertőzött területen nagy számban hullhatnak el a beteg vaddisznók, fertőzve a terményt. 

Ezért fontos, hogy az érintett mezőgazdasági területen learatott kukoricát – vagy bármilyen más, sertések takarmányozására szánt gabonát – a háztáji állomány védelme érdekében legalább 30 napig pihentessék a termelők, ami a szárításon, hőkezelésen átesett terményre is igaz. 

A földeken munkát végző erőgépeket nem szabad a sertéstelep közelében tárolni, a munka végeztével a sártól és szennyeződésektől megtisztítva, lemosva és vírusölő szerrel ajánlott fertőtleníteni azokat - írták.

A disznóvágásnál is figyelni kell

A vidéki életben erős közösségépítő, összetartó szerepet tölt be a disznóvágás. A hagyomány fontos, de a járványvédelmi előírásokról itt sem szabad elfeledkezni, hiszen az ASP terjedésében a háztáji disznóvágás is nagy kockázatokat rejthet. A fertőzött területen tervezett házi sertésvágást kötelező előzetesen bejelenteni a járási hivatalnál.

Az afrikai sertéspestissel kapcsolatban bővebb információkat a Nébih tematikus weboldala tartalmaz.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Önvezető traktorokkal aratnák le a jövőt – de egy meglepő akadály állja útjukat

2025.07.13.

Egy országos felmérés szerint az ausztrál gabonatermelők jelentős érdeklődést mutatnak az önvezető mezőgazdasági gépek iránt, azonban az ár és a technológia megértésének hiánya komoly akadályt jelent az elterjedésükben.

Liliomfélék vagy csak liliomnak hittük? Virágok, amiket gyakran összekeverünk

2025.07.13.

A kertészkedés bűbájos világában kevés virág képes úgy megérinteni a lelket, mint a liliomok. Elegáns virágzatuk, élénk színeik és finom szirmaik időtlen bájt kölcsönöznek a kerteknek. Ám ebben a botanikai csodavilágban gyakran felüti fejét a zűrzavar.

5 trükk, amellyel metszés nélkül lesz dúsabb a szobai futóka

2025.07.13.

Íme 5 biztos tipp, amellyel metszés nélkül is dúsabbá teheti a szobai futókát! Követésük egyszerű, és szinte semmi pluszmunkát nem igényelnek.

Természetes öntisztulás – a lótusz-effektus a természet mérnöki zsenialitásának bizonyítéka

2025.07.13.

A „lótusz-effektus” kifejezés régóta foglalkoztatja a tudósokat, kertészeket és újítókat egyaránt, hiszen a természet lenyűgöző öntisztító képességét testesíti meg. Cikkünk bemutatja e jelenség eredetét, jelentőségét, korszerű alkalmazásait, és ötleteket ad arra is, hogyan vihetjük be a kertünkbe – és akár a mindennapjainkba.

Csőd szélén az önjáró mezőgazdasági robotokat fejlesztő cég

2025.07.12.

A francia Naïo Technologies mezőgazdasági robotokat gyártó vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A céget bírósági felügyelet alá helyezték, és vevőt keresnek, hogy folytathassák a működésüket.

Hogyan fokozható még tovább a muskátlik virágzása? Sütőporral…

2025.07.12.

A muskátlik kedvelt növények gazdag virágzásuk és egyszerű gondozásuk miatt. Előfordul azonban, hogy egy kis segítségre szorulnak, hogy még bőségesebben virágozzanak. Meglepő módon egy gyakori konyhai alapanyag, a sütőpor is segíthet ebben. Mutatjuk, hogyan használható a sütőpor a muskátlik virágzásának fokozására!

Partnerhírek
Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás