Újabb funkciókkal bővítette az elektronikus gazdálkodási naplót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Nagy segítséget nyújt a felhasználók számára, hogy az eGN-ben már másolhatnak és exportálhatnak is az elkövetkezendőkben. A hivatal célja, hogy a folyamatos fejlesztések által egyre felhasználóbarátabb rendszer álljon az ügyfelek rendelkezésére. Érdemes megismerni a két új megoldás részleteit.

A gazdálkodási napló kezelője a „Másolás” funkcióval a hasznosításokat és a műveleteket tudja másolni. Lehetőség van annak megadására is, hogy az új adatsorok rögzített vagy véglegesített állapotban jöjjenek-e létre. A hasznosítások másolása közben csak azonos művelési ágú termőhelyekre történhet a másolás. A műveletek másolásakor a termőhelyek és a hasznosítások közül választhatnak a felhasználók. A műveletek közül a növényvédelmi megfigyelés másolható a kapcsolódó műveletekkel együtt is. A Nébih közleményét szemléztük.

Újabb funkciókkal bővítette az elektronikus gazdálkodási naplót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal: nagy segítséget nyújt a felhasználók számára, hogy az eGN-ben már másolhatnak és exportálhatnak is - Fotó: Magro.hu, CSZS, Törökszentmiklós

Exportálni is lehet

A másik újdonság az „Export” funkció. Az ügyfelek akár a teljes gazdálkodási naplót exportálhatják Excel (xlsx) formátumban. Lényeges, hogy az exportálás kizárólag a módosítások megkezdése előtt érhető el a Dokumentumok lapfülön. „Nyomtatóbarát” és „széles” formátum is rendelkezésre áll. A széles változat az esetleges szűréseket és összegzéseket támogatja. Fontos hangsúlyozni, hogy az elkészült fájlok csak korlátozott ideig tölthetőek le, ugyanakkor a legújabb változat bármikor generálható - írták.

A gazdálkodási napló részletei

A Gazdálkodási napló lapjait attól függően kell kitölteni, hogy milyen támogatásokat vesz igénybe a termelő. Az adatrögzítés gördülékenysége érdekében a teendőket minden támogatásnál külön részletezi az útmutató.

A Gazdálkodási Naplóra vonatkozó általános szabályokat a 13/2023. (IV. 19.) AM rendelet tartalmazza, melyek közül az alábbiak kiemelten fontosak:

  • 26. § (1) A mezőgazdasági termelő a gazdálkodási naplót – figyelemmel a 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 29. § (6) bekezdésére és 30. § (7) bekezdésére – jogszabályban vagy pályázati felhívásban meghatározottak szerint elektronikusan vagy papíralapon vezeti.
  • (2) Ha jogszabály vagy pályázati felhívás eltérően nem rendelkezik, a gazdálkodási napló vezetését az egységes kérelem benyújtásától, de legkésőbb az egységes kérelem benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig (június 09.) meg kell kezdeni, és azt a tárgyév egésze vonatkozásában kell vezetni.
  • (3) A gazdálkodási napló vezetését a Magyar Államkincstár helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálja.

A 2023. évre vonatkozó, papír alapon vezetett Gazdálkodási naplót legkésőbb 2024. január 31-ig szükséges rögzíteni a Nébih elektronikus Gazdálkodási napló (eGN) felületén - írta a hivatal.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Óriásit esett hazánkban a mezőgazdasági gépek forgalma 2024-ben, 32 százalékkal kevesebb volt, mint 2023-ban

2025.04.23.

A vállalkozások 196,8 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024-ben, ami 32 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól.

Milliárdok indultak útnak a juhtartókhoz – Ön is köztük van?

2025.04.23.

Április harmadik hetében megkezdődött a 2024-ben igényelt, anyajuhtartáshoz kapcsolódó támogatások végfizetése.

Három új rendelet segíti a gazdákat: fóliasátrak, krízisbiztosítás, vízdíj

2025.04.23.

A 2025. április 22-én megjelent Magyar Közlöny három olyan rendeletet tartalmaz, amelyek célja a természeti károk enyhítése, a krízisbiztosítási rendszer egyszerűsítése és a vízszolgáltatási költségek átvállalása.

A Nébih-ellenőrzés eredménye: nagy arányban csalják el a bejelentést a drónos repüléseknél a magyar pilóták

2025.04.23.

A Nébih honlapján már elérhető a légi növényvédelem hatósági felügyeletével kapcsolatos adattábla.

A magyar állam fizeti idén a vízdíjat, ha...

2025.04.23.

2025-ben nem kell kifizetniük a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat a termelőknek.

A cirok 2025 nagy nyertese lehet – ha tudja, mivel védekezzen a gyomok ellen!

2025.04.23.

A klímaváltozás hatására egyre több figyelem irányul a cirokra, amely a kukorica szárazságtűrő alternatívájaként komoly lehetőséget kínál a hazai növénytermesztésben.

Partnerhírek
Partner

Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2025.04.23.

2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Partner

Mitől vannak problémák a gabonákban?

2025.04.22.

Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás