Az elérendő európai uniós klímavédelmi célokról is szó esett az Európai Bizottság magyarországi képviselete által a regionális lapok újságíróinak szervezett brüsszeli tanulmányúton. Az emberi tevékenység erősíti a bolygó felmelegedését, Európa pedig gyorsabban melegszik a világátlagnál, ezen kívül problémák lesznek az aszályokkal és az egyenlőtlen csapadékeloszlással is. Sürgető tehát az ipari forradalom előttihez képest másfél Celsius fok alatt tartani a globális felmelegedés ütemét. Vannak fordulópontok, amelyek után megállíthatatlan lesz a folyamat. 

A Heol munkatársa járt Belgium fővárosában, erről írtak cikket. Eszerint az Európai Unió 2030-ra az 1990-eshez képest 55 százalékkal szeretné csökkenteni az üvegházhatású gázok nettó kibocsátását és 2050-re klímasemlegessé szeretne válni, az utat pedig minél gyorsabban be kell járni. A háttérbeszélgetésen elhangzott, Kína kissé más állásponton van, hiszen ők csak a szén-dioxid kibocsátásra koncentrálnak, a metánra nem.

Az emberi tevékenység erősíti a bolygó felmelegedését, Európa pedig gyorsabban melegszik a világátlagnál, ezen kívül problémák lesznek az aszályokkal és az egyenlőtlen csapadékeloszlással is - Fotó: Brüsszel, Belgium fővárosa

Az Európai Unió 2021-ben készítette el az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló stratégiáját, amely kitér az energiatermelésre, amelynek káros gázkibocsátása folyamatosan csökkenne, ellentétben a szállítmányozással. Célkitűzés a lakosság és az ipar, valamint a mezőgazdaság kibocsátásának lassú csökkentése, ezekben 2030 után várnak előrelépést. Azután erősítenék a földhasználat és az erdők szerepének növelését, valamint a karbon megkötési technológiák elterjedését. A kereslet- és fogyasztás csökkentése nem része a stratégiának, de elkerülhetetlen lehet.

Elhangzott, hogy a klímapolitika alatt most sok esetben az energiapolitikát értik, de rengeteg kezdeményezés van az Európai Unióban. Az éghajlat védelmén kívül rendkívül fontos a biodiverzitási válság kezelése is.

A Fit for 55% csomagban ambiciózus éghajlatvédelmi célokat tűztek ki, összefüggő javaslatok vannak az árképzés, a szabványok és a támogatások között. Érinti a legfontosabb szakpolitikákat, mint az éghajlat, az energia, a közlekedés és az adózás, cél az igazságos, költséghatékony és versenyképes átalakulás, valamint az éghajlatvédelemben az EU globális vezető szerepének megerősítése. Vannak azonban még kérdések az adóssággal kapcsolatban. A stratégiában az energiatermelés továbbra is tagállami hatáskör maradt, a nukleáris energia pedig továbbra is vita tárgya az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben.

Földhasználat és erdészet

A földhasználat és az erdészet terén a szén-dioxid befogadásának elősegítése lesz a cél, szinten kell tartani az elnyelési kapacitást. Az erdészetben kihívást jelentenek a szárazság miatt gyengülő erdők. Helyre kell állítani a vizes élőhelyeket, Magyarország egy jelentős része például korábban mocsaras terület volt, a lápok pedig sok metánt tudnak kivonni a légkörből.

Szorgalmazzák a természetközeli állapotokat és a víz visszatartást, az öntözési közösségeket pedig példának ajánlják máshol. Magyarországon 1990-hez képest csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása, de a közlekedés sokkal többet termel, mint a rendszerváltás idején és a GDP-hez viszonyítva az uniós átlag fölött vagyunk. A helyreállítási és ellenálló-képességi tervből 5,8 milliárd euró vissza nem térítendő forrást vár az ország, ennek köze éghajlatvédelemhez és alkalmazkodáshoz kapcsolódik. A RePowerEU fejezetből 4,6 milliárd eurót vár az ország. Utóbbiból tíz százalék előleget kaphatunk.

A Green Deal kapcsolódó infói

Az Európai Zöld Megállapodás foglalkozik egyebek között a szén-dioxid kvóták árazásával, például a légi közlekedésre is kiterjesztenék a kibocsátás-kereskedelmi rendszert, de nem marad ki a tengeri és közúti közlekedés és az épületenergetika sem. Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmust is bevezetnének, hogy az EU-ban készülő termékek ne kerüljenek versenyhátrányba azokhoz a dolgokhoz képest, ahol nem terhelik klímavédelmi adók a gyártást.

A megállapodásnak részei a kötelezettségvállalási, földhasználati, energiahatékonysági célok és új szabványokat vezetnek be a gépjárművek esetében, új infrastruktúrát építenének ki az alternatív üzemanyagok számára és fenntarthatóbb üzemanyagokat vezetnének be a tengeri és légi közlekedésben.

A megreformált kibocsátás-kereskedelem tartalmazna piaci stabilizációs tartalékot, növelt innovációs és modernizációs, valamint szociális klímaalapot és 2027-28-tól lépne életbe. A kibocsátás-kereskedelmet kiterjesztenék az épületekben és közúti közlekedésben használt tüzelőanyagokra, a társadalom kiszolgáltatott csoportjait a szociális klímaalapból támogatnák, hogy kezelni tudják a kihívásokat. Támogatást kapnának a kiszolgáltatott háztartások és mikrovállalkozások, segítenék az épületek energia-hatékony felújítását, tiszta fűtését és hűtését, finanszíroznák az alacsony kibocsátású mobilitást, tömegközlekedést, ideiglenesen közvetlen jövedelemtámogatás is lenne - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Új digitális korszak küszöbén a magyar mezőgazdaság – AXIÁL-NEXT néven indul az agrárdigitalizáció zászlóshajója

2025.04.29.

A hazai agrárdigitalizáció felgyorsítására új márkát indított útjára az AXIÁL Kft. Az AXIÁL-NEXT egy újfajta szemléletet és rendszert is képvisel a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazásában.

Több ezer milliárd forintnyi támogatás, új finanszírozási lehetőségek és sürgető kihívások alakítják a magyar mezőgazdaság jövőjét

2025.04.29.

A 2024-es év számos nehézséget hozott a hazai mezőgazdaság számára, a 2025-ös év azonban fordulópont lehet a szektor modernizációjában és fejlődésében.

Kártérítés és felvásárlás – mentőövet dob az állam a sertéstartóknak

2025.04.29.

Felvásárlással és pénzügyi kompenzációval segíti a kormány azokat a sertéstartókat, akiket közvetlenül érint a ragadós száj- és körömfájás miatt bevezetett hatósági korlátozás.

Törpeszúnyog terjeszti a kéknyelv-betegséget Ausztriában

2025.04.29.

Egyre több helyen jelenik meg a kéknyelv-betegség (Blauzungenkrankheit) Ausztriában, a vírus a törpeszúnyog közvetítésével terjed.

Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partnerhírek
Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás