Néhány év múlva a külföldi léphet a magyar mák helyére. Amennyiben a szakma, illetve a döntéshozók nem tesznek valamit, a külpiacról érkező termésből leszünk kénytelenek bejglit, mákos gubát vagy flódnit készíteni. Többek között ez is elhangzott a máktermesztés hazai helyzetét értékelő, fejlesztési lehetőségeit számba vevő szakmai rendezvényen Budapesten, ahol felsorolták, milyen gondok és veszélyek nehezítik a hazai máktermesztést.

Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében megvalósított rendezvény köszöntőjében az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár is fölvázolta azt a szakma által aggasztónak ítélt helyzetet, hogy évről évre zsugorodik a mák vetésterülete Magyarországon. A 2016-os 4600 hektárról 2017-ben 4000, tavaly pedig 3272 hektárra csökkent. Tarpataki Tamás azonban azt is hozzátette, hogy a Közös Agrárpolitika 2021-ben induló új támogatási rendszerében vélhetően bővül a máktermesztés támogatása. Továbbá jóval több lehetőséget látnak az ágazatban a pusztán gyógyszeripari alapanyag-termelésnél. Összefogással, illetve a feldolgozás megteremtésével bővíthetők a máktermelők lehetőségei - számolt be róla a Magyar Mezőgazdaság.

A magyar mák jövőjéről, esélyeiről és lehetőségeiről beszéltek a fővárosi szakmai rendezvényen

Németh Gergely, a NAK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, máktermesztő szerint a gazdák szívesen foglalkoznak vele, mert igényes kultúra, jól illeszthető a vetésforgóba, és ha megfelelő technológiát alkalmaznak, valamint az időjárás sem szélsőséges, akkor jövedelmező növény. Az ipari mák termesztése viszont kizárólag integrációban lehetséges, és a piaci helyzetét stabilizálni kell. Ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra törekszik, hogy a máknak a magyar gazdaságban és étkezőasztalokon is legyen helye.

Támogatás és engedékenyebb növényvédelmi szabályozás szükséges

A mák esetében állami támogatás nélkül nem lehet fenntartani a biológiai alapokat és a növényvédelem is nehezen kivitelezhető. Az ágazat legnagyobb gondja azonban a kutatás és fejlesztés hiánya. Jellemző, hogy a termelők kísérleteznek, ahelyett, hogy néhány fős csoport kutatná az élelmiszeripari mákot. Nemesítés sincs, pedig a klímaváltozás hatásainak ellensúlyozására őszi mákra lenne szükség. Kutatás és fejlesztés nélkül sem az étkezési-, sem az ipari mák termesztésében sem tudunk a világpiacon labdába rúgni. A fajtanemesítésnek ráadásul gyorsan kellene válaszolnia a piaci igényekre, ugyanis az ipar egyik évről a másikra is változtatja igényeit a hatóanyagokat illetően - írták.

A rendezvényen több hazai szakember is osztotta Pém Bálint szlovákiai magyar termelő véleményét, miszerint a magyar mákot érdemes lenne élelmiszerként és gyógynövényként is termeszteni. Ehhez arra is szükség van, hogy a máktermesztést kertészeti tevékenységként elismerjék. Tavaly ugyan már lehetett illóolaj és gyógynövény kategóriában regisztrálni a máktermesztést, de sokat segíthetne a kiszámítható szabályozás. Csakúgy, mint az állami támogatás. Anélkül ugyanis nem tarthatók fenn a biológiai alapok, és nem valósítható meg a növényvédelem. A szakmai napon elhangzott becslés alapján támogatás nélkül a mák és más kis kultúrák 5-15 év alatt eltűnnek majd. Az esemény előadóiról és menetéről itt lehet további részleteket olvasni.

Megosztás

További híreink

Brit tudós találmánya révén kerülhető el a „foszfogeddon”

2025.02.09.

A foszfát, amely kulcsfontosságú az élelmiszer-termelésben, elárasztja a vízi utakat, de egy új, szivacsszerű anyag visszajuttathatja azt a talajba a növénytermesztéshez.

Felgyorsulhat a generációváltás a magyar agráriumban

2025.02.09.

Január 15-től hatályba lépett az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény végrehajtási rendelete, amelyre már hosszú ideje vártak az agrárium szereplői. Lendületet kaphat segítségével a mezőgazdaság megújulása, felgyorsulhat a generációváltás.

Magyar munkás nincs – sokan már életvitelszerűen munkanélküliek –, maradnak a filippínók

2025.02.09.

Miközben a kormány felére csökkentette a vendégmunkás-engedélyek számát, és szűkíti a potenciális küldő országok körét is, a munkaerőhiánnyal küzdő, de mégis fejleszteni tervező cégek egymás után látják be, hogy csak hazai munkaerővel már nem tudnak működni. A több ágazatot érintő helyzet a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban is érezteti a hatását.

Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

2026-ban kerülhet piacra a vírusfertőzéseket kimutató burgonyaválogató robot

2025.02.09.

Az AI-alapú képfeldolgozás rohamos fejlődésen megy keresztül, az intelligens rendszerek egyre jobban felismerik a növényeket. A következő lépés a betegségek azonosítása. A Croptimal egy olyan burgonyaválogató robotot fejleszt, amely képes vírusfertőzések kimutatására. A startup várhatóan 2026-ban dobja piacra a Potatopro névre keresztelt gépet.

Partnerhírek
Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás