Hirdetés
Több, mint egymillió hallal gyarapodott a Duna
A Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (FHSZ) egymillió darab, átlagosan 1-2 dekagramm tömegű kis pontyot telepített a Dunába a Pilismaróti-öbölnél, és 40-40 ezer 5-10 centiméter hosszúságú jászkeszeg és balin is került a folyóba, a hárosi részen. A horgászok így több, mint egymillió új hallal számolhatnak a Duna magyarországi szakaszának vizében. A kijuttatott példányok előnnyel indulnak a további fejlődésük tekintetében.
Július 20-án és 21-én előnevelt pontyokat, balinokat és védett jászkeszegeket telepítettek a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége által kezelt dunai szakaszokra. A haltelepítés részleteiről a szövetség hivatalos Facebook-oldalán tájékoztatott.
Egymillió, átlag 1,2 dekagramm nagyságú kis pontyok kerültek így a Pilismaróti-öbölbe, míg 40-40 ezer 5-10 centiméter nagyságú kis jászokat és balinokat helyeztek ki a hárosi részen. A pontyok már szinte egynyaras méretűek voltak, és a jászok és balinok is jelentős előnnyel indulnak a további fejlődésük tekintetében - számolt be róla a Hellovidék.
Hirdetés
Ezeket tűzte ki célnak a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége az indulásakor 2013-ban
- Egy-két éven belül már látható eredményeket szeretnénk elérni az érdekképviseletben. Célunk a jegykiadás rendszerének megújítása és a jobb elérhetőségek kialakítása. Az online rendszer már létszükséglet, ebbe az irányba akarunk elindulni. Szeretnénk nemzetközi szinten is nyitni, a környező országok szövetségeivel jó kapcsolatokat kialakítani, és olyan versenyeket szervezni, amelyek a médiában, az országos horgászközvéleményben is széles körben ismertté válhatnak. Szeretnénk megtartani versenyzőinket, és újabbakat megnyerni, hogy a mi szövetségünkben kamatoztassák tudásukat. A horgászvizsgáztatás feltételei adottak szövetségünkben. Rendelkezünk azokkal a jogosítványokkal, és feltételrendszerekkel, melyek lehetővé teszik a horgászvizsga bizottságok felállítását, valamint a vizsgák lebonyolítását.
- Az új halgazdálkodási törvény a halak védelme és a horgászok érdekében született. Biztosak vagyunk abban, hogy ez jelentős változást fog hozni a jövőben és reményeink szerint több hal marad a vízben. A SZÁK-programról egyesületi bevezetésében sok segítséget nyújtunk, folyamatosan elérhetőek vagyunk, amennyiben a kezelőknek problémájuk akad a horgászjegy kiadás tekintetében. Az informatika századában ki kell használni ennek a rendszernek az előnyeit.
- Alapvető célkitűzéseink egyike a horgászutánpótlás fejlesztése, a gyermek horgászat erősítése, az öregedő és csökkenő horgásztársadalom pótlásának érdekében. Mindemellett profi versenycsapatot kívánunk kialakítani, amely méltón tudja majd képviselni a Budapesti horgászokat a különböző hazai, illetve külföldi horgász megmérettetések során.
- Fontosnak tartjuk az egyesületi közösségi élet fenntartását, annak erősítését és a szövetségi támogatások révén a horgászközösség összefogását, egyben tartását az egyik legnépszerűbb és legismertebb rekreációs szabadidős hobby tevékenység, a sporthorgászat keretein belül.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 105 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés