A magyar vízgazdálkodás szemléletváltását jelenti a „Vizet a tájba!” program. Ennek célja a víz megtartása a tájban. A program az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) koordinálásával indult el 2025 elején, és már több mint 600 gazdálkodó csatlakozott hozzá, akik önkéntesen vállalták, hogy földterületeiken időszakosan vizet tartanak vissza.

Az Agrárágazat írta meg, hogy Magyarország vízháztartása jelenleg negatív: évente 112 köbkilométer víz érkezik az országba, míg 117 köbkilométer távozik. Ez a vízhiány különösen súlyosan érinti az Alföldet és a Homokhátságot, ahol a felszín alatti vízhiány eléri a 8 köbkilométert. A program célja, hogy a csapadékot és a belvizet ne vezessék el gyorsan, hanem tartsuk meg a tájban, ezzel javítva a talaj vízellátottságát és csökkentve az aszályok negatív hatásait.

A magyar vízgazdálkodás szemléletváltását jelenti a „Vizet a tájba!” program
A magyar vízgazdálkodás szemléletváltását jelenti a „Vizet a tájba!” program

A program keretében az OVF létrehozott egy online felületet, ahol a gazdák bejelenthetik, ha területükön vizet szeretnének visszatartani. A jelentkezések alapján a szakemberek megvizsgálják a vízvisszatartás lehetőségeit, és ha adottak a feltételek, megvalósítják azt. A program nem az öntözés biztosítására irányul, hanem a csapadék és a belvíz megtartására, hogy az ne folyjék el gyorsan, hanem a talajban maradjon – írta a cikk.

Az időszakos vízelárasztáshoz a jogszabályi feltételek is igazodnak. Az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és egyéb támogatási rendszerek ma már nem zárják ki ezeket a területeket a támogatásból. A Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság feladata a jogi környezet felülvizsgálata és a vízvédelmi rendszerek újragondolása, hogy a program minél előbb megvalósulhasson.

A program révén javulhat a talaj nedvességtartalma, feltöltődhetnek a vízkészletek és kedvező feltételek teremthetők a növények fejlődéséhez. A száraz időszakokban is elérhetővé válik a nedvesség a növények gyökérzete számára, ami 20-30 százalékkal növelheti a terméshozamot.

Az Energiaügyi Minisztérium bejegyzésében azt írta, a lehetőség a programban résztvevő gazdáknak is előnyös, mivel az elárasztott területen lévő víz a szivárgással táplálja a talajvízkészleteket, párolgással pedig hozzájárul a helyi klíma javításához.

A vízmegtartás egyre inkább a közbeszéd részévé válik, amire jó példa volt, hogy a tavaly szeptemberi dunai árhullám után sokan – nem feltétlenül jogosan – támadták a vízügyet, hogy mennyi vizet engedett kifolyni az országból. Az aszályos évek óta amúgy is egyre többet lehetett hallani arról, hogy elhibázott a vizek gyors levezetésére összpontosító vízgazdálkodás, helyette inkább ki kéne vezetni a vizet a tájba, azokra a területekre, ahol nem okoznak nagy gondot, vagy amúgy is ott voltak a szabályozási munkák előtt, és a talajba beszivárogva így a száraz időszakra is maradna tartalék.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Gondok és lehetőségek is vannak a hazai burgonyatermesztésben

2025.07.16.

A hazai burgonyatermesztés szereplői május 30-án, a Nemzetközi Burgonya Napján találkoztak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács (OBTT) szakmai rendezvényén

Hogyan érdemes a tárkonyt jól termeszteni?

2025.07.15.

A tárkony a mediterrán fűszereknél valamivel igényesebb, de a kertben nevelve szinte elpusztíthatatlan

Térképen jelezzük, hol számíthatunk kiadós esőre a hidegfrontból

2025.07.15.

A múlt héten hosszabb idő után jelentősebb csapadék hullott hazánk nagy részén. Azóta csak az északi tájakon fordultak elő záporok, zivatarok.

Félidőnél tart az aratás: biztatóak a számok, biztosított a kenyérellátás

2025.07.15.

A mezőgazdasági munkák javában zajlanak, az őszi árpa aratása befejeződött, a búza termésének több mint fele már a tárolókba került.

Az idei szárazság már a magyar GDP-növekedést fenyegeti, igyekeznek ellene a megoldást találni

2025.07.15.

Mivel május közepétől július elejéig az ország több részén lényegében nem volt csapadék, emiatt romlanak a magyar mezőgazdaság kilátásai.

Van remény és megoldás is a földibolhák elleni küzdelemben

2025.07.15.

Van remény és megoldás, ráadásul léteznek természetes módszerek is a földibolhák elleni védekezésre

Partnerhírek
Partner

Por helyett prémium: a Pöttinger Mergento tiszta takarmányt garantál a biotejhez

2025.07.14.

Gazdariportunkban egy olyan biogazdálkodót mutatunk be, aki közel 30 éve PÖTTINGER gépeket használ - nem véletlenül. Most a Mergento szállítószalagos rendképző előnyeit mutatja be a gyakorlatban.

Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás