Hirdetés
Több, mint 10 ezer gazda vett fel jogosulatlanul mezőgazdasági támogatást tavaly
Összesen 87,5 millió lej (mintegy 6,9 milliárd forint) kárt okoztak azok a romániai gazdák, akik jogosulatlanul vettek fel kifizetéseket. A módszer, hogy a valósnál nagyobb művelt terület, illetve nagyobb állatállomány után igényeltek támogatást. Az összeg egy részét már sikerült behajtaniuk rajtuk a román hatóságoknak. A jogosulatlanul igényelt összegek tekintetében a jelentős számban magyar anyanyelvű lakosokból álló háromszékieknek 574 ezer lejt kell visszafizetniük, míg a hargitaiaknak 563 ezret.
Tavaly 12 507 gazdálkodó vett fel olyan mezőgazdasági támogatást, melyre nem volt jogosult, írta az Economica.net cikke alapján a Maszol anyaga. Az okozott kár 87,5 millió román lej, ami 79 forintos árfolyamon számolva mintegy 6,9 milliárd forint - derült ki a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) adataiból.

Egy része már visszajött a jogosulatlanul felvett pénznek
Ebből az összegből 47 millió lejt (nagyjából 3,7 forintnyi pénz) már a múlt év során sikerült behajtani. A gazdálkodók azáltal jutottak jogosulatlan kifizetésekhez, hogy a valósnál nagyobb művelt terület, illetve nagyobb állatállomány után igényeltek támogatást.
Hirdetés
5100 kedvezményezett önként fizette vissza a jogosulatlan támogatást, 1785 esetben pedig végrehajtással sikerült behajtani a pénzt - írták.
Részletesebben a számok
Hunyad megyében (románul: Județul Hunedoara) volt a legtöbb ügyeskedő gazdálkodó, 1811 esetben igényeltek jogosulatlan támogatást. A legnagyobb összeget, 6,323 millió lejt (499 millió forint érték) Krassó-Szörény megyében vették fel. Hargita és Kovászna megyében viszonylag kevés mezőgazdász próbálta meg átverni az államot, 257, illetve 105 esetről tud az APIA - közölték..
A jogosulatlanul igényelt támogatási összegek tekintetében a jelentős számban magyar anyanyelvű lakosokból álló háromszékieknek 574 ezer lejt kell visszafizetniük, míg a hargitaiaknak 563 ezret.
Bukaresttől és Ilfovtól eltekintve, ahol minimális a mezőgazdasági tevékenység, Gorj volt a legbecsületesebb megye, mindössze 25 jogosulatlan igényléssel 136 ezer lej értékben - írta a cikk a román mezőgazdaságról.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A hasonló a hasonlót szereti
2025.05.20.A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.
Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról
2025.05.19.2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés