Hirdetés
Több kivételt is képeznek a csekély összegű támogatások rendeletében a halászati és akvakultúra-termékek
2024. január 1-jével új EU bizottsági rendelet (2023/2831 EU) lépett hatályba a csekély összegű támogatásokról. A rendeletet – a korábban is megfogalmazott kivételekkel – továbbra is valamennyi ágazat vállalkozásainak nyújtott támogatásra alkalmazni kell. A kivételek közé azonban bekerült a halászati és akvakultúra-termékek feldolgozása és forgalmazása területén működő vállalkozásoknak nyújtott támogatás is, ha a támogatás összegét a piacon vásárolt vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján határozzák meg.
Nem változott az sem, hogy, ha egy vállalkozás egy vagy több ágazatban egyaránt tevékenységet végez, illetve a rendelet hatálya alá tartozó egyéb tevékenységeket folytat, úgy a rendelet csak az utóbbi ágazatokra vagy tevékenységekre tekintettel nyújtott támogatásra alkalmazandó, feltéve, hogy az érintett tagállam – megfelelő eszközökkel, (a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén) – biztosítja, hogy a hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek ne részesüljenek csekély összegű támogatásban - írta az Adózóna.

Nem nyújtható általános csekély összegű (de minimis) továbbadott támogatás (1407/2013/EU bizottsági rendelet)
- a) halászati és akvakultúra-termékek termeléséhez,
- b) halászati és akvakultúra-termékek feldolgozásához és forgalmazásához nyújtott támogatás esetén, ha a támogatás összegét a piacon vásárolt vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján határozzák meg,
- c) mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak,
- d) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító járművek megvásárlására.
- e) azon támogatást igénylő vállalkozás részére, amely azt mezőgazdasági termékek feldolgozásához vagy forgalmazásához használja fel, amennyiben
i. támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
ii. a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ, - f) exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,
- g) azon támogatást igénylő vállalkozás számára, amely a támogatás felhasználását az import áru helyett hazai áru használatától teszi függővé.
- h) olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi.
A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint a halászati és akvakultúra-termékek elsődleges előállítása területén egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében a mezőgazdasági termelő ágazatra tekintettel a 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások a 717/2014/EU bizottsági rendeletben rögzített felső határig halmozhatók az utóbbi tevékenységekre tekintettel 717/2014/EU bizottsági rendelettel összhangban nyújtott csekély összegű támogatásokkal, feltéve, ha biztosítva van az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön az 717/2014/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.
Hirdetés
A mezőgazdasági csekély összegű támogatás halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a halmozás következtében az odaítélt támogatások nem lépik túl bármely csoportmentességi rendeletben vagy az Európai Bizottság által elfogadott határozatban meghatározott maximális intenzitást vagy összeget.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban
2025.04.29.Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.
Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért
2025.04.29.Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés