A klímaváltozás mellett a biológiai inváziók jelentik a legnagyobb kihívást a magyar erdőkre nézve. Az erdészeknek küzdeniük kell a már megjelent inváziós, azaz tömegesen elterjedt idegenhonos fajokkal, ugyanakkor fel kell készülni újabbakra is. Két faj már egész Magyarországon, így a Bükk erdeiben is komoly károkat okozott. A kőris kéregrákot 2008-ban, a tölgy-csipkéspoloskát pedig 2013-ban azonosították hazánkban, a károsításuk egyre nagyobb.

A kőris kéregrák (Hymenoscyphus fraxineus) Kelet-Ázsiából származik. Európában Lengyelországban észlelték először 1992-ben. Hazánkban 2008-ban azonosították, de a tünetek alapján úgy tűnt, hogy már néhány évvel korábban megjelenhetett - írta a Magyar mezőgazdaság portálon Csóka György és Koltay András, a SOE ERTI Erdővédelmi Osztály két szakemberének cikke.

Két idegenhonos faj már egész Magyarországon, így a Bükk erdeiben is komoly károkat okozott
Két idegenhonos faj már egész Magyarországon, így a Bükk erdeiben is komoly károkat okozott

A kórokozó elsősorban a magas kőrist és a magyar kőrist fertőzi, de az amerikai kőrist is megbetegítheti, ugyanakkor a virágos kőris nem fogékony rá. A fertőzés többnyire a leveleken vagy a levéléren indul, és a levélnyélen vagy kisebb kéregsérüléseken keresztül hatol be a kéreg alatti szövetekbe, és azok elhalását okozza. A fertőzés onnan minden irányba továbbterjed. Az elhalt kéregrész besüpped, vörösesre, világosbarnára, később sötétbarnára színeződik.

Az elhalt hajtások, vesszők szerepét újabb és újabb oldalhajtások veszik át, amitől torzul a fa alakja. A vastagabb kéregszövetekben jellegzetes felrepedező nekrózist (szövetelhalást) okoz. A folyamatos fertőződés a fiatalabb fák halálát eredményezi. Az idősebbeken részleges koronaelhalás következhet be, de szélsőséges esetben azok is elpusztulnak - írták.

A legyengült fákon más gomba-, illetve rovarfajok is megtelepszenek, tovább rontva a kőrisek életkilátásait. Országosan egyre nagyobb területen okoz károkat a kéregrák, fertőzése nyomán tömegesen pusztulnak a kőrisek.

„Gyógyító” védekezési eljárást jelenleg nem ismerni a kórokozóval szemben, egyedüli megoldást a rezisztens egyedek kiválasztása (szelektálása) és szaporítása jelenthet. Ez azonban hosszú időt vesz igénybe, úgyhogy gyors és látványos eredményre nem számíthatunk.

A kőriseknek egy másik veszedelme is közeleg felénk. A Kelet-Ázsiában honos ázsiai kőris-karcsúdíszbogár nyugat felé terjeszkedve már elérte Kijevet, azaz keleti határainktól már csak 600 kilométerre van. Amennyiben megjelenik nálunk, a kéregrákéhoz hasonlóan súlyos hatásaival kell számolnunk.

A tölgy-csipkéspoloska

A tölgy-csipkéspoloska (Corythucha arcuata) Észak-Amerikában őshonos, Európában először 2000-ben, Olaszországban észlelték. Bár a kifejlett poloskák röpképesek, a faj nagyobb távolságokra való gyors terjeszkedését a közúti és vasúti forgalom segíti elő.

Ma már jelen van 27 európai és 3 ázsiai országban. Magyarországon először 2013 májusában a Szarvasi Arborétumban találták meg. 2019-re már az ország minden megyéjében előfordult, a Bükk-hegység tölgyeseiben is egyre gyakoribb.

A kifejlett poloskák és a nimfák egyaránt a levélfonákon szívogatnak. Őshonos tölgyeink mindegyike tápnövénye lehet a kártevőnek - írták. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon csaknem 600 ezer, Európában pedig legalább 35 millió hektár tölgyest veszélyeztet. Erős fertőzése esetén már június végére bekövetkezhet az egész állományra kiterjedő lombelszíneződés és lombszáradás, július végére, augusztus elejére pedig már minden érintett állományban látványossá válik. 

Az erősen fertőzött fákon kisebbek lesznek a makkok, és általában a szokásosnál korábban hullanak le a fákról. A tölgymakktermés mennyiségének csökkenése és minőségének romlása (különösen, ha az hosszabb ideig tart) jelentősen nehezíteni fogja a tölgyesek természetes felújítását, de a csemetetermelést, így a tölgyekkel való mesterséges erdősítést is - közölték.

Az erősen fertőzött, elszíneződött, száradó levelek jóval kevesebb nitrogént tartalmaznak, ami nem kedvez a vegetációs időszak második felében fejlődő lombfogyasztó rovaroknak.

A herbivor rovarok egyedszámának jelentős, hosszabb időszakon át tartó folyamatos csökkenése pedig a természetes ellenségeikre (madarak, denevérek, ragadozó ízeltlábúak, parazitoidok stb.) is negatív hatással lehet.

Sajnos az Európában honos természetes ellenségek és kórokozók nem szabályozzák a tölgy-csipkéspoloska populációit.

Vegyszeres védekezés ellene legfeljebb a kertekben, parkokban lehetséges, erdőkben semmiképpen - írták.

Amellett, hogy költséges, az eredményessége is kétséges, és talán még ezeknél is fontosabb szempont, hogy a rovarölő szeres védekezés nagyon súlyos, teljességgel vállalhatatlan mellékhatásokkal járna a tölgyesek kiemelkedően fajgazdag életközösségeire nézve. Egyedüli lehetséges védekezési módnak egy sikeres klasszikus biológiai védekezési program látszik.

A természetes ellenség

Egy specialista természetes ellenséget (esetleg többet) kell a faj eredeti hazájában felkutatni, és azt Európában honosítani - vélekedett a két szakember a cikkben. Az USA-ban már ismert egy parányi csipkéspoloska-specialista petefürkész. Esetleges betelepítését alapos kockázatelemzéseknek és hatásvizsgálatoknak kell megelőznie, a nem kívánt következmények elkerülése érdekében. A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetében már végeznek ezirányú kutatásokat. Ám ahogyan a kőrisvésznek ellenálló kőrisek szelektálása, a csipkéspoloska elleni biológiai védekezés sem ígérhet azonnali, látványos sikert - fogalmazott Csóka György és Koltay András cikke.

Megosztás

További híreink

A cserszömörce, ami szinte magát gondozza - gondozási tippek és érdekességek

2024.10.15.

A cserszömörce (Cotinus coggygria) egy szívós, lombhullató cserje, amely Kelet-Európában és Délkelet-Ázsiában őshonos. Látványos, sűrű, pihés virágzata miatt „füstfának” is nevezik. A növény természetes élőhelye sziklás hegyoldalakon és száraz erdős részeken található, ahol gyorsan elterjed a cserjék és fák között.

Makói hagyma: végleg befellegzett neki vagy van még jövője?

2024.10.15.

Az egykor világhírű makói vöröshagyma termesztése az elmúlt évtizedek során drámai mértékben visszaesett. Míg korábban több ezer hektáron termesztették, napjainkban alig néhány tucat hektáron foglalkoznak vele. A háttérben számos gazdasági és infrastrukturális probléma áll: az öntözés hiánya, a magas termelési költségek és az import versenytársak dominanciája mind hozzájárultak a hagyományos magyar hagyma háttérbe szorulásához.

Medve miatt aggódnak Bajót lakosai, veszélyesek most a környék erdői

2024.10.15.

A Komárom-Esztergom vármegyei Bajót község önkormányzata hívta fel a figyelmet arra, hogy medve jelenlétét észlelték a környéken.

Magyar marhahúspiac: kevesebb vágás, növekvő export, dráguló árak

2024.10.15.

A globális marhahúspiac dinamikus változásokat mutat, amelyeket a helyi termelési trendek, fogyasztási szokások és export-import mozgások formálnak. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb nemzetközi és magyar fejleményeket az agrárpiaci jelentések alapján.

Sok méhésznek marad a kaptárban a méze, mert nem érdemes kipergetni

2024.10.15.

Az aszály kedvezőtlenül hatott a termelésre, a legnagyobb kihívást az ágazatban pedig továbbra is az extrém alacsony felvásárlási árak jelentik.

Dráguló borok, növekvő borexport – mi áll a háttérben?

2024.10.15.

A borpiacon jelentős áremelkedés figyelhető meg, amely mind a belföldi, mind a nemzetközi piacot érinti. A magyar borászatok sikeresen növelték exportjukat, különösen a fehérborok és a lédig borok iránt nőtt meg a kereslet. Eközben az import is erősödött, jelezve, hogy a borpiac dinamizmusát továbbra is az egyre diverzifikáltabb fogyasztói igények mozgatják.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 109 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás