Az országok maguk tervezhetik meg, milyen célokra, mekkora támogatást nyújtanak az agrárium szereplőinek a 2023-ban kezdődő Európai Uniós ciklusban. Magyarország a Nemzeti Stratégiai Tervet várhatóan 2022. novemberében nyújtja be az Európai Bizottságnak. A hangsúly a fenntarthatóságon lesz, de a tagállamok dönthetik el, hogyan valósítják meg a közös célokat. A Termőföldtől az asztalig című program várhatóan nem kerül be az új Közös Agrárpolitika programjába.

Az új Közös Agrárpolitika (KAP) programját várhatóan 2022 nyarán fogadják majd el, életbe lépni pedig bizonyosan 2023-ban fog. Azt már most tudni lehet, hogy az eddigieknél nagyobb önállóságot kapnak a tagállamok. Az új ciklusra vonatkozó Nemzeti Stratégiai Terveket (NST) az Európai Bizottsághoz (EB) kell majd benyújtani.

Reménykedhetnek a gazdák, hogy több helyen változik még az Európai Unió Termőföldtől az asztalig programja - Fotó: Magro.hu, CSZS, Baracska, ECPA2021

Támogatások nélkül nehezen menne a magyar gazdáknak

„Magyarországon az agráriumban kiemelt jelentősége van az EU-s forrásoknak, a hozzáadott érték szinte felét a támogatások teszik ki. Bár a tagállamok erős ellenállása miatt a Termőföldtől az asztalig című program várhatóan nem kerül be az új KAP-ba a mostani formájában, a fenntarthatósági szempontok jóval nagyobb szerepet fognak kapni" – mondta Tresó István, a K&H Csoport agrár üzletágának vezetője.

Fontos változás, hogy az összes támogatás elnyeréséhez szükség lesz bizonyos fenntarthatóságot célzó, rendszeresen mérhető intézkedésre a gazdák részéről. Magyarország valószínűleg november végén fogja benyújtani az Európai Bizottságnak a tervet, amely az itthoni célokat és azok megvalósításának módját ismerteti.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A hazai tejfogyasztás és a tejipar támogatásáért is kapott miniszteri kitüntetést a kaposvári FINO ügyvezetője

2025.03.24.

Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője Pro Alimentis Hungariae Díjat vehetett át Budapesten

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

2025.03.24.

A Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket

A 6 legjobb hely a muskátlik beltéri nevelésére

2025.03.23.

Bár a muskátlik elsősorban szabadtéri növények, ideális körülmények között beltéren is remekül fejlődhetnek. Összeállításunk szerint a következők a legjobb helyek a muskátlik nevelésére a lakásban.

Csökkentenék a termékkárokat – „népszámlálást” tartanak a majmoknál, páváknál és óriásmókusoknál

2025.03.23.

Srí Lanka vadállatszámlálást indított a majmok, pávák és óriásmókusok populációjának felmérésére, hogy kezeljék a gazdálkodók által jelentett mezőgazdasági veszteségeket.

Önvezető traktort építene a hagyományosból? Adunk hozzá egy kis segítséget

2025.03.23.

Craig Rupp, a Sabanto vezérigazgatója és az autonóm mezőgazdaság úttörője osztja meg nézeteit az autonómia gyakorlati realitásairól a mezőgazdaságban. Mivel az elsők között üzemeltetett autonóm traktorflottát, Rupp egyedi betekintést nyújt abba, hogy egy szabványos autonóm traktor miért lehet gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált mezőgazdasági robot.

Centi-pontos térképezés drónnal: új megoldás a precíziós mezőgazdaságban

2025.03.23.

A cseh agtech startup, a Skymaps, fejlett drónalapú térképezési megoldást indított el CultiWise platformján keresztül, alternatívát kínálva a gazdálkodóknak a hagyományos műholdképekkel szemben.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
MTZ 892.2 traktor raktárról
Hajdú-Bihar, Debrecen

MTZ 892.2 traktor raktárról

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás