A Škoda autógyár az 1960-as években egy kompakt és fordulékony járművet mutatott be, amit mezőgazdasági felhasználásra szántak. A tulajdonságai miatt akár a katonaságnál is hasznát lehetett volna venni. Bár a terepen végzett teszteken meggyőző volt az Agromobil nevű jármű, végül nem került gyártásba, a valaha elkészült 13 példány egyike a Cseh Köztársaságban, a Mladá Boleslav-i Škoda Auto Múzeum épületében található.

A Škoda cikkére hivatkozva a Player.hu írt részleteket az Agromobil történetéről, ezt az anyagot szemléztük. Eszerint a Laurin & Klement, majd később a Škoda járművei mindig is sokoldalúak voltak. A kezdetek kezdetén a motorkerékpárok hátsó kerekét hajtó bőrszíjat hosszabbra cserélték, amivel akár egy mezőgazdasági gépet is meg tudtak hajtani. A 20. század elején a stabilmotorok és a generátorok is a cég portfóliójába tartoztak, a pilseni Škoda anyagcégnél pedig traktorokat és mezőgazdasági gépeket is gyártottak a népszerű szárnyas emblémával.

Bár a terepen végzett teszteken meggyőző volt a Škoda Typ 998 Agromobil nevű jármű, végül nem került gyártásba

Többfunkciós terepjáróra volt szükség

Az 50-es és a 60-as években pedig egy kompakt, jól manőverezhető, sokoldalú könnyű terepjáróra lett volna szükség. A csehszlovák földművelésügyi minisztérium ezért egy olyan jármű fejlesztését kérte a Mladá Boleslav-i cégtől, amely a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás követelményeinek is megfelel, de akár a bányákban is hasznát vehetik. Továbbá a hadseregnél, ami a hidegháborúban magától értetődőnek számított. 1961-ben így indult el az Agromobil fejlesztése.

https://www.youtube.com/watch?v=EljkB38D5Jc
Škoda Typ 998

Mivel az autógyártó kapacitásait akkor már teljesen kihasználták, ezért együttműködésre léptek a ČZ márkanév alatt kerékpárokat, motorkerékpárokat és kézifegyvereket is gyártó céggel. Az új modellt ott gyártották volna, de a prototípusa még a Škodánál, Mladá Boleslavban készült, és számos alkatrészt használtak fel a sorozatgyártású személyautókból - írták.

Forma, méret és tulajdonságok

A cikk szerint a Typ 998 tervezése során a funkció fontosabb volt, mint a forma. 3,47 méteres hosszával és 1,7 méteres szélességével az Agromobil kompakt járműnek számított, önhordó karosszériáján a platót és a vezetőteret is ponyvával borították. Két méter hosszú raktere csak 70 centiméterrel volt az út felett, és 3,9 köbméter áru fért a ponyva alá, amit így könnyen meg lehetett rakni. Amikor nem rakományt vitt, akkor két, hosszában elhelyezett padon akár 8 személy is le tudott ülni a hátulján.

Az Agromobil egyik érdekessége a lehajtható szélvédő volt, így repülőgéppel is szállítható lett volna, a magassága ugyanis ezáltal 1,41 méterre csökkent. A mindössze 1,9 méteres tengelytávnak és a rövid túlnyúlásoknak köszönhetően kiváló terepjáró volt, az üresen 29 centiméteres, de teljesen megrakva is 23 centis hasmagasság is hozzájárult a terepképességeihez. A Typ 998 üresen csupán 936 kilogrammot nyomott, a teherbírása pedig elérte a 800 kilót - írta a cikk.

Agrár célokra is kiválóan alkalmas járművet készítettek, de csak 13-at

Tesztek, motor és meghajtás

A motorja az 1961 és 1973 között gyártott Škoda 1202-es típusból származott, az 1221 köbcentis, vízhűtéses négyhengerest hosszában építették be az első tengely mögé. Négyfokozatú váltó továbbította a hátsó kerekekre a hajtást, szükség esetén az első kerekek is hajtottak voltak, és felező fokozat is elérhető volt benne.

Az Agromobil a hátsó kihajtáson keresztül külső munkagépeket is meg tudott hajtani, ami nagy előnye lett volna a mezőgazdasági gyakorlatban.

Az eredetileg épített három prototípust komoly teszteknek vetették alá. Az egyikkel mindössze 79 nap alatt csaknem 30 ezer kilométert tettek meg, a 89 km/órás végsebessége is elegendőnek bizonyult egy ilyen típusú járműhöz. A katonai tesztekhez további 10 példányt építettek, és a csehszlovák haderő a saját tesztjein jobbnak ítélte a GAZ–69-nél, ami akkoriban a varsói szerződés országaiban bevett katonai járműként szolgált - írták.

Az első két ülőhely

A cikk szerint mégsem indult meg a Typ 998 sorozatgyártása, aminek oka elsősorban a sajátos tervgazdálkodásban keresendő. A nagyközönség csak 1965-ben szerzett tudomást a járműről, amikor a “Ha ezernyi klarinét” című musicalben egy katonai kommandó két Agromobil járművel üldöz egy dezertőrt.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kompakt és sokoldalú robottraktor lett a Dood

2025.02.07.

Az Earth Automations által kifejlesztett Dood nevű mezőgazdasági robottraktor jó példája a technológiai innováció és a praktikus mezőgazdasági megoldások ötvözésének

Az új antibiotikumokkal szembeni rezisztencia okait vizsgálták a HUN-REN kutatói

2025.02.07.

Az új antibiotikumokkal szembeni rezisztencia okait vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai.

Partner

Hogyan csökkentheti drasztikusan a mezőgazdasági költségeit? A megoldás a napelemekben rejlik!

2025.02.07.

A napelemek sokféleképpen hasznosíthatók a mezőgazdaságban, segítve a gazdálkodókat a költségek csökkentésében, a fenntarthatóság növelésében és a termelés optimalizálásában. Ebben tud segíteni önnek a Solargroup Energy Kft., akár a nemrég megjelent Öntözésfejlesztési pályázat keretében is.

Összesen 1,5 milliárd forintos "Munkából munkába" program indul a hazai vállalkozások számára

2025.02.07.

A „Munkából munkába” program elősegíti az elbocsátott dolgozók azonnali, újbóli munkába állását.

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Partnerhírek
Partner

Hogyan csökkentheti drasztikusan a mezőgazdasági költségeit? A megoldás a napelemekben rejlik!

2025.02.07.

A napelemek sokféleképpen hasznosíthatók a mezőgazdaságban, segítve a gazdálkodókat a költségek csökkentésében, a fenntarthatóság növelésében és a termelés optimalizálásában. Ebben tud segíteni önnek a Solargroup Energy Kft., akár a nemrég megjelent Öntözésfejlesztési pályázat keretében is.

Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás