A sikeresebb ökológiai gazdálkodáshoz a jelenleginél sokkal változatosabb növényi szaporítóanyagokra, valamint az adott éghajlati és ökológiai termesztési körülményekhez alkalmazkodott, széleskörű fajtaválasztékra lenne szükség az ÖMKi szakértői szerint. A jó hír az, hogy a 2022. januártól hatályba lépő új (EU) 2018/848 ökológiai rendelet nagy előrelépést jelent az ökológiai gazdálkodók számára a vetőmagok terén is, hiszen több új lehetőséget is biztosít az elérhető vetőmagok és egyéb növényi szaporítóanyagok bővítésére és diverzifikálására.

Az ÖMKi foglalta össze, hogy milyen szaporítóanyagok használhatóak ökogazdálkodásban.

Tisztázta az ÖMKi az ökológiai heterogén anyag fogalmát - Fotó: Magro.hu, CSZS, Tahitótfalu, Háromkaptár biogazdaság

1. Ökológiai szaporítóanyagok:

  •    a) Ökológiai termelésre alkalmas ökológiai fajta, ökológiai körülmények között nemesített és szaporított, genetikailag a konvencionális fajtánál változatosabb fajták (6. cikk g) pont)
  •    b) Ökológiai heterogén anyag, ökológiai körülmények között előállított, rendkívül változatos genetikai összetételű és megjelenésű szaporítóanyag (6. cikk g) pont)
  •    c) Saját gazdaságból származó növényi szaporítóanyag, amennyiben a növényfajta-oltalom elvei nem sérülnek, a gazdálkodóknak lehetősége van saját visszafogott vetőmag használatára (6. cikk, i) pont)
  •    d) Ökológiai körülmények között szaporított konvencionális fajták, a nemesítés konvencionális körülmények között zajlik, a szaporítás pedig ökológiai körülmények között történik legalább egy generáción keresztül (II. melléklet, I. rész, 1.8.2.)

2. Átállási szaporítóanyagok, legalább 12 hónap átállási időszak szükséges, használatuk abban az esetben megengedett, amennyiben megfelelő minőségű vagy mennyiségű ökológiai szaporítóanyag nem áll rendelkezésre (II. Melléklet, I. rész, 1.8.5.1.).

3. Csávázatlan konvencionális vetőmag használata, amennyiben a derogáció megengedett (II. Melléklet, I. rész, 1.8.5.3.).

Ökológiai heterogén anyag (rendelet 13. cikk)

A 2022-ben életbe lépő új öko rendeletnek köszönhetően egy előzetes bejelentést és vetőmag minőség vizsgálatot követően ökológiai heterogén anyagként olyan vetőmagok is forgalomban hozhatóak lesznek, melyek nagymértékű fenotípusos (megjelenésbeli) és genetikai változatosságuk következtében nem nevezhetők klasszikus értelemben vett fajtának. Fontos megjegyezni, hogy növényfajta-oltalom ezekre a szaporítóanyagokra nem lesz érvényesíthető - írták.

Az Európai Unióban, így Magyarországon is, kereskedelmi forgalomba elsősorban regisztrált fajták szaporítóanyagai kerülhetnek. A fajtaregisztráció egyik feltétele a DUS kritériumoknak való megfelelés. A fajta más fajtáktól megkülönböztethető kell legyen, a fajtát alkotó egyedek genetikailag így megjelenésükben is teljes mértékben egyöntetűek kell legyenek, továbbá elvárt, hogy a fajtára jellemző tulajdonságok stabilak legyenek, idővel ne változzanak. A jelenlegi jogszabályi keretek ugyan lehetőséget adnak tágabban kezelni a DUS kritériumokat tájfajták és házikerti fajták esetén, azonban csak szigorú mennyiségi korlátozások mellett forgalmazhatóak.

Ezáltal stabilabb terméshozamot tudnak biztosítani a klímaváltozás, illetve kártevők és kórokozók okozta kihívások esetén is. Ezek miatt a tulajdonságok miatt a DUS kritériumoknak nem tudnak megfelelni, így a hagyományos regisztráció nem vonatkozhat rájuk. Természetesen más szaporítóanyagoktól megkülönböztethetőnek kell lenniük, mivel ez a megkülönböztethetőség az egyik alapja a bejelentési folyamatnak, mely a fajtaregisztrációnál lényegesen egyszerűbb, gyorsabb és kevésbé költséges eljárás.

Az ökológiai heterogén anyag NÉBIH felé való, forgalomba hozatal céljából megtett bejelentéséhez szükséges adatok/anyagok:

  1. a kérelmező elérhetősége;
  2. az ökológiai heterogén anyag faja és megnevezése;
  3. a fő agronómiai és fenotípusos tulajdonságok leírása, beleértve a nemesítési módszereket és a rendelkezésre álló tesztek eredményeit, a termesztési országot és a felhasznált szülő növényt;
  4. a kérelmező nyilatkozata arról, hogy az első három pontban szereplő elemek megfelelnek a valóságnak; és
  5. egy reprezentatív minta.

Az értesítést tértivevényes ajánlott levélben vagy a hivatalos szervek által elfogadott más kommunikációs csatornán – a kézbesítésről hivatalos visszaigazolást kérve – kell megküldeni.

A kézbesítési visszaigazoláson feltüntetett időpontot követő 3 hónap elteltével amennyiben kiegészítő információkat nem kértek és a kérelmet hivatalosan nem utasították el, a nyilvántartásba való vétel automatikusan megtörténik. Akkor is ha arról a hivatal külön értesítést nem küld a kérelmezőnek.

Mit nevezhetünk a gyakorlatban ökológiai heterogén anyagnak? (kiegészítő rendelet 4. cikk (2)):

  • komplex keresztezéssel majd természetes/mesterséges szelekcióval előállított heterogén szaporítóanyag
  • a gazdaság adottságaihoz és a gazdálkodó igényeihez szelektált anyag (kiindulási anyag lehet pl. tájfajta, vagy bármilyen diverz fajta vagy populáció)
  • bármely egyéb technika, amelyet ökológiai heterogén anyagok nemesítésére vagy előállítására használnak

Fontos, hogy ökológiai heterogén anyag nem lehet fajta vagy fajták keveréke, illetve hogy bármilyen módon is állítsuk elő az ökológiai heterogén anyagot, a folyamat minden része ökológiai körülmények között menjen végbe.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Csak a káreseménytől számított 21 napig lehet kérelmezni az áprilisi vis maior fagykár kompenzációját

2025.04.28.

A 2025. április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére az Agrárminisztérium.

Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Örökre velünk marad az árrésstop? Nagy Márton szerint ez a jövő

2025.04.28.

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint az egyszeri, 2024 nyarán bevezetett élelmiszer-árrésmaximum 2027 végéig biztosan életben marad, de akár állandó szabályzássá formálódhat.

Korlátozzák a készpénzhasználatot az EU-ban: mit lép erre a magyar kormány?

2025.04.28.

Az Európai Unió 2027-től egységes, legfeljebb 10 000 eurós készpénzkorlátot vezet be a vállalkozások és kereskedők közötti tranzakciókban, elsősorban a pénzmosás és a terrorizmus-funding visszaszorítása érdekében. Ugyanakkor a magyar kormány az Alaptörvény módosításával garantálta a készpénzfizetés jogát.

Az év egyik legcsapadékosabb napja jön: elolvashatja, most milyen időt hoz

2025.04.28.

Az április végét és május elejét igazi tavaszi időjárás köszönti: sok napsütés, kellemes meleg, majd a hétvégére záporok és zivatarok teszik mozgalmasabbá az időt. A hőmérséklet összességében az átlagosnál kissé magasabban alakul, így nyárias hangulatra is számíthatunk.

Milliárdos támogatás a Natura 2000 gyepterületeken gazdálkodóknak

2025.04.28.

Több mint 7500 érintett részesül csaknem 7,7 milliárd forint kompenzációs támogatásban.

Partnerhírek
Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Partner

Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól

2025.04.28.

2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás