Megtört az élelmiszerpazarlás évek óta tartó csökkenési trendje a Nébih Maradék nélkül programjának kutatási eredményei szerint. A 2023. negyedik negyedévében folytatott felmérés 501 háztartás közel 1400 fogyasztójának szokásait vizsgálta. Az élelmiszerhulladék toplista élén továbbra is a készételek állnak, amit a zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk követnek. A tendencia további vizsgálatához már megnyílt a jelentkezési lehetőség az idei felmérésre. Az elkerülhető hulladék mennyisége tudatosabb fogyasztói magatartással csökkenthető.

Az elkerülhető hulladék mennyisége tudatosabb fogyasztói magatartással csökkenthető, amelynek kulcsa a szemléletformálás. Ebben meghatározó szerepe van a Nébih Maradék nélkül programjának, valamint az olyan kezdeményezéseknek, mint az élelmiszerpazarlás elleni világnap - írta a Nébih közleménye.

Tesznek az élelmiszerpazarlás ellen: tudatosabb fogyasztói magatartással csökkenthető a hulladék mennyisége.
Tesznek az élelmiszerpazarlás ellen: tudatosabb fogyasztói magatartással csökkenthető a hulladék mennyisége

Érdemes a háztartási élelmiszerhulladék mennyiségének és összetételének hazai helyzetét  alaposabban megvizsgálni. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja 2016-ban kezdte tanulmányozni e kérdéskört, s azóta rendszeresen méri annak alakulását.

Félezer háztartás adott fogyasztási és pazarlási adatokat

A kutatók a legutóbbi felmérés alkalmával 501 háztartásban összesen 1388 fogyasztó adatait összegezték országszerte, hogy megtudják, mely élelmiszerekből mennyit dobnak ki a magyar emberek, valamint, hogyan hasznosul az élelmiszerhulladék. A 2023 novembere és decembere között zajló kutatás eredményei alapján a háztartási élelmiszerhulladék csökkenése Magyarországon a tavalyi évben megtorpant. Sőt, 2022 hasonló időszakához képest két kilogrammal növekedve 62 kilogrammra emelkedett az átlagos fejenkénti éves mennyiség.

A két kilós gyarapodás szinte teljes egésze az elkerülhető élelmiszerhulladékok, vagyis a tiszta pazarlás területén jelentkezett. Az élelmiszerpazarlás túlnyomó részét (82,51%) továbbra is a készételek, a friss zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk és a tejtermékek adják, habár 2016-hoz képest a pékáruk esetében sokkal tudatosabbá vált a lakosság. Bizakodásra ad okot, hogy a felmérésben részt vevők 82%-a úgy érzi, tovább tudná csökkenteni az élelmiszerpazarlását. Szintén üdvözlendő, hogy a komposztálás továbbra is őrzi az elmúlt években megszerzett népszerűségét: a háztartások több mint fele komposztál valamilyen módon. 

Az elemzések és a következtetések

Az évekig kedvező irányú tendenciában történő változás okainak feltárása mélyebb elemzést igényel - írta a Nébih. Ugyanakkor feltételezhetően szerepet játszik benne a koronavírus járvány háztartási tudatosságra gyakorolt hatásának „elkopása”, és az élelmiszerárak inflációjának mérséklődése. 

A kezdeti pozitív eredményekben nagyobb arányban jelenhetett meg a fenntarthatóságra fogékony emberek életmódváltásából eredő hulladékcsökkenés is, ami napjainkra már beépült az „átlagba”. Mindez a lakossági szemléletformálás fontosságát támasztja alá, elsősorban az új ismeretekre fogékony gyerekek és fiatalok körében. Különösen, mivel a Nébih felméréséből az is kiderül, hogy a pazarlás oka legtöbbször figyelmetlenségre, a nem megfelelő tervezésre vezethető vissza, ami csak szemléletváltással, tudatos odafigyeléssel orvosolható - írták.

A hivatal idén is várja a jelentkezéseket az élelmiszerhulladék-mérésre, ahol a résztvevők megtudhatják, miből, mennyi élelmiszerhulladékot „termelnek”, és hogyan tudnák csökkenteni a pazarlásukat. Az érdeklődők a https://portal.nebih.gov.hu/regisztracio oldalon jelentkezhetnek a felmérése.

A legújabb kutatás eredményei ezen a hivatkozáson érhetőek el.

Megosztás

További híreink

A Nyírségben épül Európa legnagyobb szervestrágya-gyára

2025.05.14.

Nyírjákón indul a nyár folyamán Magyarország eddigi legnagyobb szerves trágyafeldolgozó üzemének építése. A négynapos almos tartásból származó csirketrágyát feldolgozó létesítményt 9,9 milliárd forintért építik meg, és a tervek szerint 2026 második felében kezdődik meg a termelés.

Markáns változás jön az időjárásunkban: csütörtöktől erős szél, záporok és zivatarok érkeznek, jelentős lehűléssel

2025.05.14.

A következő napokban markáns frontváltásra számíthatunk: csütörtöktől erős szél, záporok és zivatarok érkeznek, a front mögött pedig jelentős lehűlés áll be.

Megjelent a magyar vizekben is a glifozát

2025.05.14.

Tavakban, folyókban és a talajvízben is kimutatható a glifozát jelenléte Magyarországon egy eddig nem publikált vízügyi jelentés szerint.

Rejtély Rózsahegyen: holttestet talált egy gépkezelő a termőföld szélén

2025.05.14.

Egy gépkezelő egy férfi holttestét találta meg a termőföldön, mezőgazdasági munka közben, Szlovákiában.

Több ezer sertést is levágtak, mert közel voltak a vírusfertőzött marhákhoz

2025.05.13.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban a közel 10 000 sertést tartó sertéstelepet is kiürítették a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt.

Partnerhírek
Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Partner

Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat

2025.05.09.

Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás