Hirdetés
Termesztés a gyakorlatban: jól megy a cirok Szlovákiában
A Polnovakia Agrar, S.R.O.-t 2003-ban alapították, és jelenleg Szlovákia-szerte több, sertéstenyésztésre, növénytermesztésre, tojástermelésre és takarmányozásra szakosodott termelési egységből áll. Amióta a cirok 2018-ban bekerült a vetésforgóba, a ciroktermesztés a Polnovakia Agrar, S.R.O. fontos részévé vált. A két fő oka ennek a magas aszálytűrő képesség, valamint a takarmánytermelésbe való integrálhatóság volt. A részletekről Jakub Peter gazda beszélt.
Jelenleg az évi 150 000 hízósertéssel a gazdaság fő pillére a sertéstenyésztés, amely emellett éves szinten 20 millió tojást termel és 7500 hektáron gazdálkodik. A Polnovakia Agrar, S.R.O. jelenleg mintegy 210 embert foglalkoztat. A gazdaság 2018 óta fokozatosan bevezette a cirkot a vetésforgóba - írta a Sorghum ID.
Miért döntöttek úgy, hogy a szemescirkot veszik fel a vetésforgóba?
Peter Jakub – Olyan növényt kerestünk, amely megfelel az alábbi két fő kritériumnak: magas az aszálytűrő képessége, valamint integrálható a takarmánytermelésünkbe. A vetésforgót is ki akartuk terjeszteni, illetőleg diverzifikálni akartuk a termesztett növénykultúrákat. A cirok ráadásul számos egyéb előnyös tulajdonsággal is dicsekedhet: a többi gabonaféléhez képest magasabb a fehérje-, illetve alacsonyabb a toxintartalma. Ellenállóbb a kártevőkkel és betegségekkel szemben, valamint alacsonyabb a termelési és szárítási költsége. A ciroktermesztés azt is lehetővé teszi számunkra, hogy a munkákat az egész évre lebontva osszuk el; a napraforgóhoz vagy más gabonafélékhez képest később vetjük, és korábban takarítjuk be a termést.
Hirdetés
A várható eredményeket illetően az elején persze csak találgatni tudtunk, hiszen a környezetünkben senki sem tudta elmagyarázni a cirok előnyeit és hátrányait - fogalmazott.
„A cirok ma már a gazdaságunk kulcsfontosságú növénye: a 2018-as 10 hektárról 2020-ra 600 hektárra nőtt a termőterülete nálunk.”
Hogyan dolgoznak ma a cirokkal?
A Concep® III[1] kezelt fajtára esett a választásunk, és területünk nagy részét szemescirokkal vetjük be. Körülbelül 275 000 szem/ha vetési sűrűséget alkalmazunk, 30 centiméteres sortávolsággal, de fokozatosan a 45 centiméter felé mozdultunk el.
Szlovákiában május első felében vetjük és általában szeptemberben takarítjuk be a cirkot. A betakarított termény többnyire száraz cirok, csapadékos években pedig 18-19%-os nedvességtartalomra szárítjuk. Az átlagtermés a gazdaságok és a körülmények függvényében változik, de általában hektáronként 6-8 tonnát tudunk betakarítani, a legjobb terméseredményeink pedig elérik a hektáronkénti 9,5 tonnát 14%-os nedvességtartalom mellett. Évente összesen 3000-4000 tonna cirkot termesztünk, és ezt a mennyiséget tejes egészében a saját takarmánygyártásunkban használjuk fel.
Ma már a cirok gazdaságunk kulcsfontosságú növénye: a termőterület a 2018-as 10 hektárról 2019-re 200 hektárra nőtt, és a termelés 2020-ban 600 hektáron stabilizálódott.
Hogyan hasznosítják a cirkot a sertéstenyésztésben?
A cirkot a kocák (körülbelül 3%-os mennyiségben) és a hízósertések (15-20%-os bekeverési arányban) takarmánykeverékeiben használjuk. A cirok felhasználását és a bekeverési arányokat takarmányozási szakembereink dolgozzák ki, akik az alapanyag minőségének és mennyiségének, illetve az állomány szükségletei függvényében alakítják ki a receptúrákat.
Hogyan látja a cirok jövőjét Szlovákiában?
Úgy gondolom, hogy Szlovákiában a cirok ígéretes jövő elé néz. Az országot idén sújtó súlyos aszály és a vetésforgóra vonatkozó új uniós előírások valószínűleg a cirok termesztésének növekedése irányába mutatnak. A cirokról szóló kommunikáció terén azonban még mindig sok a javítanivaló. Kevés gazdálkodó jut hozzá világos és gyakorlatias információhoz erről a gabonaféléről, és engem is többször felkértek már, hogy beszéljek róla. Ezenkívül a piacot is fejleszteni kell, hogy jobb értékesítési lehetőségeket kínáljon a gazdáknak.
[1] A Concep® III egy olyan kezelés, amelyet szemes és takarmánycirokra használnak a vetőmagok herbicidek okozta károsodástól való védelmére.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMultiva DiscMaster 400H+ tárcsa, félig függesztett, acéllemez hengerrel
10 675 000 HUF
Multiva DiscMaster 400+ tárcsa, függesztett, csőpálcás hengerrel
7 400 000 HUF
Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés