Termésbiztonság aszályban – bio technológiákkal
Egyre több gazda érzi úgy, hogy a hagyományos mezőgazdasági megoldásokkal már nem lehet igazán előre lépni. A környezeti változások, az inputanyagárak emelkedése és a fogyasztói elvárások átalakulása miatt új irányokat keresnek – ezek között egyre hangsúlyosabb a biotermesztés. Bene László, a BioHelp International értékesítési vezetője közel három évtizede dolgozik azon, hogy a magyar gazdák elérhető, hatékony és környezetbarát alternatívákhoz jussanak. Interjúnkban nemcsak a bio inputanyagok piacáról, hanem a gazdálkodók szemléletváltásáról és a szakmai támogatás fontosságáról is szó esik.
Mi jellemzi most az ökológiai gazdálkodást Magyarországon?
A gazdálkodás alapja az eredményesség, ami pedig a hatékony működésen, illetve a támogatásokon múlik.
Örvendetes, hogy mindkét területen komoly előre lépések történtek az ökológiai gazdálkodás frontján.
Az ökológiai gazdálkodás továbbra is kiemelt stratégiai irány, részben ennek köszönhetően pedig az érintett földterületek aránya 15-20%-kal nőtt. Ezt céges szinten az inputok oldaláról mi is erősen érezzük. Az agrárium egy folyamatosan és dinamikusan növekvő szegmensében dolgozunk, és ezt nemcsak a számokban, de a hatékonyságban is látjuk. Ez annak köszönhető, hogy az ökológiai gazdák egyre nyitottabbak a legmodernebb technológiákra, a genetika, a tápanyag-utánpótlás, illetve a növényvédelem területén egyaránt.

Felületesen gondolkodva, a korlátozott növényvédelem miatt az ökológiai gazdálkodás esetében csökken a termésbiztonság. Mi okozza mégis a szektor növekedését?
Magyarországon a gazdálkodások teljesítménye és így a termésbiztonság is erősen csapadékfüggő. Sarkítva, ha van eső, rekordterméseknek örülhetünk, de ellenkező esetben jelentősen csökken az árualap. A termésmennyiség ingadozását ugyanakkor, tudatos hozzáállással kis mértékben lehet korrigálni, különösen az ökológiai gazdálkodásban, ahol ezek az eltérések jóval kisebbek, mit a konvencionális gazdálkodás esetén. Ennek oka, hogy előbbiben a betegségekkel és időjárási anomáliákkal szemben jóval ellenállóbb növényfajtákat alkalmaznak.
A népszerűségének oka továbbá, hogy az inputanyag-felhasználás nagyságrendileg kisebb, hiszen szántóföldön növényvédő szerekből alig, inkább csak biostimulátorokat, növénykondicionálókat használnak. A növényvédőszer-használat leginkább a szőlészetekben, gyümölcsösökben és az üvegházi kultúrákban jellemző.
Összességében elmondható tehát, hogy az ökológiai gazdálkodás jóval kiszámíthatóbb és hosszabb távlatokban nézve eredményesebben működtethető gazdasági forma.
Ha jól értjük, a genetika és a kijuttatott tápanyag hatékonyabb hasznosulása a kulcs…
Így van, illetve az, hogy más az uralkodó szemlélet. Nem az intenzivitás mindenáron való növelése a termesztés célja, hanem hogy az adott növényfaj és fajta minél jobban adaptálódjon a termőhelyi lehetőségekhez. Emiatt a konvencionális gazdálkodás pénzügyi kockázata nagyságrendekkel nagyobb, mint az ökológiai gazdálkodásé.
A megművelt területek arányának növekedésén túl milyen változás tapasztalható még ezen a területen?
Az ökológiai gazdálkodás teljesen átalakult az utóbbi 10-20 évben. Azt megelőzően az inputtermékek választéka még nagyon szerény volt. Szinte csak konvencionális fajtákból lehetett válogatni, de a tápanyag-utánpótlásban, illetve a növényvédelemben, a növénykondicionálásban is jóval szegényesebb volt a paletta.
Az utóbbi 8-10 évben viszont komoly változásokon ment keresztül a terület, köszönhetően annak, hogy megjelentek a kifejezetten biológiai gazdálkodásra nemesített fajták és ennek meg is lett az eredménye, többé már nem az intenzív technológiát kellett ökológiaivá alakítani, hanem kifejezetten az ökogazdálkodásnak megfelelő fajtákat és technológiákat lehetett alkalmazni. Innentől fokozatosan eltűntek azok a biogazdálkodók, akik input nélkül, a támogatásokból próbáltak túlélni. Mára elképesztő tudás és tapasztalat halmozódott fel ezen a területen, és egy intenzívebb, tudásközpontú ökológiai gazdálkodás felé haladunk.
A mintaország Ausztria lehet a számunkra. Miben járnak ők előttünk és mit kell tennünk ahhoz, hogy utolérjük őket?
Sosem szégyen azoktól tanulni, akik jelentős eredményeket tudnak felmutatni. Ausztriában már mintegy 30-40 évvel ezelőtt elindult egy változás, aminek a célja az volt, hogy az ország legszárazabb és legrosszabb talajadottságokkal rendelkező, burgerlandi részének a mezőgazdasági teljesítményét fenntartható módon javítsák. Ezt az ökológiai gazdálkodás meghonosításában látták megvalósíthatónak. Tették ezt abban az időszakban, amikor a konvencionális gazdálkodás az aranykorát élte, tehát nagyon előrelátóan gondolkodtak. Ez lenne a követendő példa.
Az ott felhalmozott tudás, szerencsére, már a 90-es évek elején átszivárgott a határmenti, nyugat-magyarországi régiókba. A biogazdálkodók ugyanis előszeretettel megosztják egymással a tudásukat.
Osztrák mintára egyébként az ökológiai gazdálkodás kezd egyre jobban meghonosodni a Dél-Kelet-Alföldön is. Ahogy Burgerland Ausztriában, úgy nálunk Csongrád-Békés vármegyékben is a legmostohább időjárás kihívásaira ez lehet a megoldás.
Korábban már említette, hogy jó évet zártak, de melyek voltak azok a termékek, kategóriák, amelyek generálták ezeket a jó számokat?
A portfóliónk három pilléren nyugszik. Komplex biológiai inputmegoldások szállítójaként a vetőmag, a növényvédelem és a tápanyag-utánpótlás terén is aktívak vagyunk. A legnagyobb szeletet azonban továbbra is a tápanyag-utánpótlás jelenti a forgalmunkból.
Az előző évekhez hasonlóan a Master Good Biofer termékcsaládja, ezen belül pedig a Biofer Natur pelletált, fermentált csirketrágya az, ami a legnagyobb forgalmat generálja. A magyar és román piacon összesen több mint 5 ezer tonnát értékesítünk, de az eladási számaink fokozatosan nőnek.
Ez nem csak annak köszönhető, hogy az ökológiai gazdálkodók egyre jobban nyitnak a termék irányába, de a hagyományos gazdálkodók is egyre többen keresik a terméket.
Mi ennek az oka, tekintve, hogy a hagyományos műtrágyák ára már nincs az egekben?
A titok nyitja a termékhűség. Aki egyszer kipróbálja, nem fog váltani. Másrészt a Biofer baromfitrágyának mind a minősége, mind a hatékonysága is kimagasló, ráadásul egy fenntartható technológiáról van szó. Nagyon gyenge talajokon is döbbenetesen nagy mértékben javítja a talajminőséget. A hektárköltsége pedig kisebb, mint a komplex műtrágyáké.
Mi húzta még a forgalmukat felfelé?
Az előző évekhez képest a vetőmagpiacon is sikerült erősödnünk, mivel bio célra nemesített osztrák genetikákat kínálunk. A legnagyobb előre lépést az Axaro őszi búzánk érte el, ami mind a bio, mind a konvencionális irányban nagyon keresett.
A növényvédelem terén pedig elsődlegesen a zárt kultúrákban, szőlőben, a gyümölcsösökben, az üvegházakban sikerült javítani a piaci pozícióinkat. Ezek közül a legdinamikusabb fejlődést a bio szőlős partnereinknél realizáltuk. Mostanra már a magyarországi bio szőlő területek több mint 15 %-ára van befolyásunk. Bár a borfogyasztás összességében csökken Magyarországon, a prémium bio szőlő szegmensben korlátlanok az értékesítési lehetőségek mind a belföldi, de különösen a külföldi piacokon.
A tavalyi év nagy híre a cég életében az Organic Vitazyme piacra vitele volt. Hogy sikerült mindez?
A világszerte nagy sikert befutó (több, mint 3 millió liter értékesítése 25 országban) Organic Vitazyme nevű termékünket tavaly több nagytáblás demókísérletbe sikerült beállítanunk, és közel a teljes tervezett mennyiséget értékesítettük. Idén pedig még nagyobb volumenben szeretnénk most már az ország minden pontjába eljuttatni a terméket az RWA-s értékesítő kollégáink segítségével.
A gazdálkodók nyitottak az újdonságra, hiszen ár-érték arányban az egyik legjobb biostimulátorról van szó.
Az AÖP támogatási rendszer is segíti az értékesítést, de mi a szaktanácsadási tevékenységünknek tudjuk be a termék pozitív fogadtatását.
A biostimulátorok és növénykondicionálók piacán nehéz eligazodni, mert sok cég versenyez egymással sokféle különböző minőségű készítménnyel. Így kiemelt fontosságú a szaktanácsadás szerepe. A Biohelp viszont teljes mellszélességgel a gazdálkodók mögé tud állni és támogatja őket abban, hogy a legjobb döntést hozzák meg, valamint úgy és akkor használják ezt a terméket, amikor arra a növénynek a leginkább szükség van.
Idén milyen újdonságok várhatók a cég háza tájáról?
Idén az Axaro búzafajtánk és a már említett Organic Vitazyme piaci pozíciójának a megerősítésén dolgozunk. Várhatóan a jövő évben pedig a piacra hozzuk a Wetcit adjuváns készítményünk új tagját, a Wetcit Neo-t.
Hogyan győzne meg egy konvencionális gazdát, hogy érdemes az ökológiai termékek irányába nyitni?
Azt érdemes ehhez kihangsúlyozni, hogy az ökológiai gazdálkodás nem egyenlő a konvencionális gazdálkodás ökológiai szerekkel történő művelésével. Egy teljes szemléletváltásról van szó.
Beleértve ebbe a gépesítést és a gyomirtás átgondolását is, mivel itt csak a mechanikus gyomirtás jöhet szóba. Mivel a fokozatosság híve vagyok, azt szoktam tanácsolni a termelőknek, hogy a területnagyságtól és a lehetőségektől függően, először csak a gazdálkodás egy részét állítsák át, és ott tanulják meg, hogyan tudják ilyen módon a gazdálkodásukat működtetni. De merjenek nyitni az újra, ránk biztosan számíthatnak, segítjük őket a lassan már 7 éves magyarországi öko szaktanácsadási tapasztalatunkra támaszkodva.
Szinte az összes növénykultúrában vannak referenciacégeink, ahol hatalmas tudás és tapasztalat halmozódott fel, így tudunk tanácsot adni, mind a növénykultúra megválasztásában, mind a piaci lehetőségeket illetően, mivel az RWA biotermény-kereskedelmi üzletága áll mögöttünk.
(x)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban
2025.05.15.A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.
DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért
2025.05.12.A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Kerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés