Az ősz végéhez közeledve a vegetációnak az eddig még aktív része is egyre inkább téli nyugalomba vonul. Az elmúlt napokban kialakult erősebb fagyok, a napközben is nulla Celsius fok körül alakuló hőmérséklet mind ezt erősíti. A szürke, ködös napok után a folytatásban lehűlés várható, sokfelé erősebb éjszakai fagyokkal, és szombattól helyenként már hó is hullhat.

A múlt hét közepétől kezdetben még enyhe, csütörtökön a Tiszántúlon napos időjárás volt hazánkban. Csütörtökön és pénteken többfelé esett többnyire kisebb eső az országban. Szombatra átvonult fölöttünk egy hidegfront, mely kitisztította a levegőt, országszerte napos időt okozva. A derült, szélcsendes éjszakán vasárnap reggelre alakult ki az idei ősz eddigi legalacsonyabb hőmérséklete.

Minimum hőmérsékletek 2020. november 22-én (Celsius fok)

Hétfőn egy újabb front érintette térségünket, de csak néhol okozott kisebb esőt, a magasban enyhébb léghullámokat szállított fölénk. Ennek hatására kedden még csak az ország mintegy háromnegyedén, szerdától azonban egész területén borult, párás, ködös idő alakult ki, mely ködréteg fölé csak a magasabb hegyeink emelkednek. A ködös időben mérséklődött a napi hőingás, 0 fok körül, kissé a fölött mozog a hőmérséklet. Az elmúlt héten összességében 5 mm alatt alakult a csapadék mennyisége, csak a Miskolc-Kecskemét-Kiskunhalas vonalban esett ennél valamivel több. Lassan vége az ősznek, érdemes megnéznünk az elmúlt 90 nap csapadékösszegét. Az ország nagyobb, északi és keleti részén a sokéves átlag fölötti mennyiségeket látunk, helyenként 100 mm-rel is több esett a szokásosnál. Délnyugaton azonban 40-60 mm-es hiányokat is találunk. A talaj országszerte kellően nedves, a felszín főleg északkeleten még mindig sáros, néhol vízzel borított. Az alsóbb talajrétegek azonban az Alföld nagy részén és a Dunántúl keleti felén még mindig jelentős mennyiségű nedvességet tudnak befogadni.

Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2020. novemeber 25-én (mm)

Az őszi vetések többnyire jó állapotban vannak, az utóbbi napokban a fagyos reggelek miatt a fejlődésük jelentősen lelassult, meg is állt. Az őszi káposztarepce jellemzően 6-8 leveles állapotban van, a gyenge kelés után októberben megerősödött a növény. Bár az elmúlt napokban csak kevés eső esett, a reggeli fagyok kiengedése után a talajfelszín sokfelé sáros, ragad, ami nehezíti a még hátralévő szántóföldi munkákat.

Az előttünk álló egy hét során téliesre fordul az időjárás. Péntekig még marad a ködös idő, alig mozduló hőmérséklettel. Szombaton észak felől hidegfront érkezik, mely kevés vegyes halmazállapotú csapadékot hoz, tehát akár már síkvidéken is hullhat mutatóban némi hó. Vasárnap csökken a felhőzet és sokfelé kisüt a nap, ez a részben napos idő pedig a jövő hét első felében is megmarad. Akkor csak elszórtan alakulhat ki kisebb vegyes halmazállapotú csapadék. A heti csapadékösszeg országszerte 5 mm alatt valószínű. A hőmérséklet csökkenése, a hideg légtömeg hatása vasárnaptól főleg az éjszakai lehűlés fokozódásában lesz számottevő. A kevésbé felhős éjszakákon nagy területen -5 Celsius fok alá csökkenhet majd a hőmérséklet.

További híreink

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Ma már csak egy vármegyére adtak ki riasztást zivatar miatt, az ország többi része fellélegezhet

2025.03.15.

Ma a délkeleti, déli határ közelében a délutáni órákban még előfordulhat zivatar. Csongrád-Csanád vármegyére első fokú riasztás van érvényben. Az ország többi részére vonatkozóan nincs figyelmeztetés.

Több mint 100 millió szállítmányt ellenőriztek a NAV munkatársai az eKÁER 10 éve alatt

2025.03.15.

Tíz éve indult az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (eKÁER) éles üzeme, amelynek szűrővizsgálatán azóta több mint 106 millió szállítmány esett át.

Komoly támogatásokat kapnak a gazdaságátvételhez a fiatal gazdák

2025.03.15.

A mezőgazdaság folyamatos megújulásának kulcsa a generációváltás, amelyet az Agrárminisztérium két új pályázati lehetőséggel is támogat

Keményen bírált a NAK-elnök: az Európai Bizottságot kárhoztatta

2025.03.14.

Közös demonstrációt tartottak a V4+ országok agrárkamarái a szlovákiai Holicsban, mert álláspontjuk szerint az Európai Bizottság megállapodásaival ellehetetleníti Európa mezőgazdasági termelését.

A sok gond ellenére idén növekedésre számít Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója

2025.03.14.

Az OTP Agrár Gála díjazottjait a Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója által alapított, akadémikusok és szakmai szervezetek képviselőiből álló Agrárkollégium választotta ki a jelöltek közül

Partnerhírek
Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Partner

Gabonahűtés vagy gabonaszárítás? Most bármelyik fejlesztés megvalósítható pályázati forrásból!

2025.03.13.

Március elején megjelentek a KAP 2025 pályázatok. A „Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésére kiírt pályázatokba bekerült a 2024-es HETECH Szakmai Nap egyik legnagyobb érdeklődéssel övezett témája a gabonahűtés technológiája is.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 187 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás