Az idei év március hónapjában is igyekeztünk sok hasznos anyagot összeállítani az agrártámogatások témájáról. Ezekben szó volt róla, hogy nő a hazai erdőterület, már 184 millió fa elültetésénél tart az Országfásítási Program, hogy a fiatal termelők indulását és beruházásait támogatja az új, 79 milliárd forintos keretösszegű pályázat, valamint arról, hogy fontos segítség érkezett az üzemméret számításához. Téma volt, hogy újabb pályázatokkal számolhat a fenntartható mezőgazdaság, hogy komoly támogatásokat kapnak a gazdaságátvételhez a fiatal gazdák, hogy összesen 50 milliárd forintért lehet pályázni a terménytárolók, tisztítók és vetőmagüzemek fejlesztéséhez, továbbá arról, hogy több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban. Jó olvasást az agrártámogatások hírösszefoglalónkhoz!

Nagy balhé, támogatásözön és sok kihívás határozta meg a NAK 2024-es évét. A 2024-es év ismételten számos kihívás elé állította a NAK-ot és tagjait, melyek gyors és segítő módon történő kezelése, kedvező megoldások kidolgozása volt az egyik kiemelt feladata a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának 2024-ben is. Egy nagy balhé miatt 2024-ben fontos változás történt a Kamara vezetésében is. A korábbi elnök, Győrffy Balázs budapesti verekedése után lemondott, így a 2024. szeptember 13-i országos küldöttgyűlésen Papp Zsolt Györgyöt választották meg a szervezet új elnökének.

Az idei év március hónapjában is igyekeztünk sok hasznos anyagot összeállítani az agrártámogatások témájáról
Az idei év március hónapjában is igyekeztünk sok hasznos anyagot összeállítani az agrártámogatások témájáról

Nő a hazai erdőterület, már 184 millió fa elültetésénél tart az Országfásítási Program

Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási Program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok, települések - közölte az agrárminiszter a Pest vármegyei Leányfalun. Nagy István elmondta, hogy a tárca vezetése stratégiai elemként tekint az ország erdővagyonára és célja, hogy az erdők összterületének jelenlegi 24 százalékos arányát 27 százalékra növelje. Az erdők fontos szerepet töltenek be az élhetőbb környezet kialakításában. Ezért is élénk az érdeklődés a program részeként a települések fásításának folytatására, amelynek keretében eddig 1500 városban, faluban 56 ezer sorfát ültettek el, ehhez 2,5 milliárd forint támogatást nyújtott a minisztérium.

Befejezett erdősítés ápolására, tisztításra és magas törzsnyesésre is igényelhetőek az erdészeti támogatási kérelmek

A KAP Fiatal erdők állománynevelésének támogatására kiírt pályázata alapján a Magyar Államkincstár legutóbb februárban nyitotta meg a támogatási kérelmek beadására szolgáló felületet. A Fiatal erdők állománynevelésének támogatására az újabb támogatási kérelmek a 2025. február 11. és február 24. közötti időszakban voltak beadhatók. Az erdőgazdálkodók a támogatást befejezett erdősítés ápolására, tisztításra és magas törzsnyesésre igényelhetik.

A jelenleg érvényes pályázati felhívás alapján 2025. szeptember 9. – szeptember 22. között lesz az utolsó lehetőség támogatási kérelmek benyújtására. A köztestület felhívta az erdőgazdálkodók figyelmét, hogy a kifizetési kérelmek beadása ugyanakkor folyamatosan lehetséges és szükséges is, hiszen a munkák maradéktalan elvégzése után 20 nap áll rendelkezésre a kifizetési kérelem benyújtására.

A fiatal termelők indulását és beruházásait támogatja az új, 79 milliárd forintos keretösszegű pályázat

Jelentős mértékben támogatja a kormányzat az agrárium megújítását, valamint hogy az ágazat dolgozói meg tudjanak felelni az új korok kihívásainak - hangoztatta Nagy István agrárminiszter a somogyi vármegyeszékhelyen, Kaposváron. Meghirdetik a fiatal mezőgazdasági termelők indulását és beruházásainak segítését célzó új, 79 milliárd forintos keretösszegű támogatást. A tárcavezető az Agrárközösség - MATE roadshow keretében szervezett szakmai rendezvényen úgy fogalmazott: "régi kulccsal nem nyílnak új ajtók", azaz a mezőgazdaságban "a tegnap módszerével, apáink módszerével, a mai kihívásokra nem tudunk megfelelő válaszokat adni".

Most érdemes pályázni, ha kertészeti gépet szeretne

2025. április 2-án indul a kertészeti gép pályázat, hivatalos nevén Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása.  Egy szakértő szerint ez a pályázat csak egyszer fog megnyílni függetlenül attól, hogy a pályázati kiírás erre több lehetőséget is biztosít. Április 29-én lezárul. Tehát akinek a gazdálkodásához kertészeti gépre van szüksége, áprilisban pályázzon, legközelebb majd 5 év múlva lesz ilyen lehetőség. Maximum 35 millió Ft támogatást kaphat 50% intenzitás mellett. Az összeg 15%-kal növelhető fiatal gazda, gazdaság átadás. ökológiai gazdálkodás esetén. Az számít ökológiai gazdálkodásnak, amit ökológiai szervezet igazol. 25% előleg igényelhető. (x)

Átadta az agrárminiszter a Feldolgozó Üzemek Fejlesztésének Támogatása pályázat támogatói okiratait

Az agráriumban is a beruházás az egyetlen jó válasz a kihívásokra és a válságokra – mondta Nagy István Budapesten, a Feldolgozó Üzemek Fejlesztésének Támogatása pályázat támogatói okiratainak átadása alkalmából. A magyar mezőgazdaság hiába ér el európai szinten is kiváló hozamokat, a méretei miatt alapanyag-versenyben nem győzhet a nemzetközi piacokon, történelmi okokból pedig a hozzáadott értéke is alacsony szinten maradt. Az élelmiszeripar első nyertes pályázói most előre léphetnek a feldolgozott termékek piacán, hozzájárulva a magyar kivitel és a mezőgazdasági jövedelmezőség növeléséhez – fogalmazott.

A tárcavezető szerint a kormány történelmi döntést hozott azzal, hogy az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz a lehető legmagasabb, Európában egyedülálló társfinanszírozási arányt rendelte, így a 2021 és 2027 közötti ciklus csaknem 2900 milliárd forintos keretéből 2300 milliárd forintot a magyar költségvetés biztosít.

Fontos segítség az üzemméret számítása a pályázatokon való induláshoz

A beruházási pályázatokon való indulás feltétele a megfelelő üzemméret megléte. Az összes pályázatban meghatározásra került egy érték, hol kisebb, hol nagyobb. Van, ahol külön pontot is jelent az üzemméreten belüli megoszlás, van ahol korábbi éves átlag alapján kell számolni, máshol pedig a benyújtás pillanatában meglévő adatokból. A lényeg tehát, hogy minden induló pályázónak pontosan tudnia kell, mekkora standard termelési értékkel, vagyis STÉ-vel rendelkezik a gazdasága.

Van olyan jogcím, ahol az összetétel számít igazán. Ez a jogcím a kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása. A pályázati felhívásban rögzítették, hogy a kérelem benyújtásának feltétele a 10.000 STÉ üzemméret megléte, azonban ez az érték legalább 50%-ban a kertészeti tevékenységből kell származzon. Az ettől nagyobb arány esetében pedig jelentős pontszámot ér a kérelem bírálata során, így minél magasabb ez az érték, annál több pontot kap a pályázó.

Az agrárium kitörési lehetőségeiről és a támogatásokról is beszélt Békéscsabán a főispán és a helyi NAK elnök

Az agrárium helyzete, kitörési lehetőségei Békés vármegyében - ez volt a munkacíme a Békéscsabán rendezett programnak. A Csabai utcában tartott közös sajtótájékoztatót dr. Takács Árpád, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főispánja és Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei elnöke. A tájékoztatón elhangzott, hogy sikeres évet zárt agrártámogatási szempontból a kormányhivatal, az agrárkamara és a vármegye is.

Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei elnöke elmondta: évekkel ezelőtt kötöttek együttműködést a Békés Vármegyei Kormányhivatallal, azzal a céllal, hogy közös programok megvalósításával segítsék a vármegyei gazdák helyzetét. A tavalyi évben számos projekttel erősítették a gazdák munkáját és előrehaladását. Ezt a közös munkát az idei évben is hasonló szinten folytatja a két szervezet.

Keményen bírált a NAK-elnök: az Európai Bizottságot kárhoztatta

Közös demonstrációt tartottak a V4+ országok agrárkamarái a szlovákiai Holicsban, mert álláspontjuk szerint az Európai Bizottság megállapodásaival ellehetetleníti Európa mezőgazdasági termelését, az európai gazdatársadalmat. Papp Zsolt kitért arra: közös demonstrációt szerveztek a V4 országokkal, kiegészülve az osztrák kamara képviselőivel, mert együtt álltak ki azokért a közös ügyekért, amelyek leginkább megnehezítik a gazdák életét. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke telefonon tájékoztatta az MTI-t 2025. február 27-én a részletekről. Eszerint a demonstrációhoz támogatásukat biztosították a francia, a spanyol, a román és a bolgár gazdaszervezetek is.

Újabb pályázatokkal számolhat a fenntartható mezőgazdaság

Az európai és a magyar mezőgazdasági termelési gyakorlatokat meghatározzák az uniós zöld szabályozások – hangsúlyozta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Fiatal Gazdák (AGRYA) és a Gazda Polgári Társulás által szervezett konferencián, Budapesten. Feldman Zsolt ismertette, a termelőknek az éghajlatváltozás, a víz, a talajvédelem és talajminőség, a biodiverzitás és tájkép, a közegészségügy, növény- és állategészségügy, valamint az állatvédelem területén is komoly feltételeket kell betartani. Ehhez támogatásokat is igénybe lehet venni a gazdáknak.

A magyar KAP Stratégiai Terv vidékfejlesztési részében lévő zöld intézkedésekre több mint 1000 milliárd forintot fordítunk, amelyen belül az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programra mintegy 20 ezer támogatási kérelem érkezett be. Nagy volt az érdeklődés ökológiai gazdálkodást célzó pályázati konstrukcióra is, amelyre csaknem 5800-an nyújtottak be kérelmet.

Komoly támogatásokat kapnak a gazdaságátvételhez a fiatal gazdák

A mezőgazdaság folyamatos megújulásának kulcsa a generációváltás, amelyet az Agrárminisztérium két új pályázati lehetőséggel is támogat. Az idősebb gazdák számára egyszerűbbé válhat a gazdaság átadása, míg a fiatalok megerősíthetik és fejleszthetik a frissen átvett agrárvállalkozásokat. Az első pályázati konstrukció, az RD06_B02_YFY_75 kódú “Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” című kiírás a már átvett gazdaságok fejlesztését segíti elő. Azok a fiatal gazdák pályázhatnak, akik érvényes gazdaságátadási szerződéssel rendelkeznek. Ez a lehetőség különösen azok számára kedvező, akik a családi vállalkozást szeretnék továbbvinni és modernizálni.

Két magyar kutatás is nyert támogatást: a bioműanyagok újrahasznosítására és gépészeti fejlesztési módszertanra költhetik

A bioműanyagok újrahasznosítását, illetve a hatékonyabb, jobb járműipari és gépészeti alkalmazásokat szolgálja az a két kutatás, amelyet a Széchenyi István Egyetem munkatársai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán elnyert támogatásból valósítanak meg a következő 4 évben. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2024 végén 5,8 milliárd forint támogatást osztott ki a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program Starting alprogramja keretében. Erre olyan kutatók pályázhattak, akiknek a doktori fokozatszerzésük óta legfeljebb 7 év telt el. A kiírás célja az önálló kutatói életpálya megkezdésének elősegítése, a kreativitás és a kiválóság megerősítése volt.

Célként érdemes megfontolni a pályázatoknál a zöldítést és a hatékonyságnövelést az OTP Agrár szakértője szerint

Az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége és a szlovákiai Gazda Polgári Társulás a 2SF program részeként szakmai konferenciát szervezett, amely a fenntarthatóságot járta körbe különböző szempontokból. Három panelben, előadásokon és vitán keresztül bontották ki a fenntarthatóság széles fogalomrendszerét. Szabó István, az OTP Agrár agrárgazdasági értékesítési igazgatója is vendége volt az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége által szervezett szakmai konferenciának.

A témák a víz, a talaj, az időjárás, a pénzügyek, a digitalizáció és a kommunikáció köré szerveződtek, a fő fókusz pedig a mezőgazdaság fenntarthatósága volt a szakmai konferencián 2025. február 19-én.

Összesen 50 milliárd forintért lehet pályázni a terménytárolók, tisztítók és vetőmagüzemek fejlesztéséhez

Megjelentek a terménytárolók, terménytisztítók és a vetőmagüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívások a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Terv keretében. A kiírások alapján európai uniós társfinanszírozással összesen 50 milliárd forint értékű forrásra nyújhatók majd be a támogatási kérelmek 2025. április 30-tól, illetve május 28-tól. Nagy István agrárminiszter beszélt a részletekről. A politikus ismertette, hogy az egyik felhívás a kisebb léptékű beruházások megvalósítását szolgálja 15 milliárd forintos keretösszeggel, az elérhető támogatás mértéke támogatási kérelmenként legfeljebb 200 millió forint lehet. A másik felhívás komplex fejlesztések megvalósulását teszi lehetővé, a rendelkezésre álló forrás 35 milliárd forint, az elnyerhető támogatás mértéke pedig legalább 200 millió, de legfeljebb 1 milliárd forint lehet.

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

Több mint 440 milliárd forint értékben indítanak pályázatokat vállalatok számára. Az ezt támogató Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket. A program tíz kiírásán egyebek mellett a vállalati energiahatékonyság javítására, céges energiatárolók létesítésére, biogáz és biometán előállítására és energetikai kutatás-fejlesztésre nyerhető el támogatás.

A kiírások előmozdítják a földgáz kiváltását ipari hőszivattyúkkal, földhővel vagy biomasszával, ezzel mérséklik Magyarország importkitettségét. A csővezetékek felújításával, szigetelésével szorítják vissza a hálózati hő- és vízveszteséget, így könnyítve meg az iparági társaságok gazdálkodását.

Agrár országjárás Gyöngyösön: örökre eltiltják a felvásárlót, ha becsapja a szőlősgazdát

A hazai gazdatársadalmat érintő kihívásokról beszélt Gyöngyös városában Nagy István agrárminiszter. A látogatás indokául szolgáló Agrár országjárás egyik célja, hogy tudatosítsa a gazdákban: van mit veszíteni és van mit megvédeni. Az Agrár országjárás fórumsorozat gyöngyösi állomásán Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott: kihívások özöne veszi körül a gazdatársadalom szereplőit, amelyekre megoldásokat kell találni, hogy sikeres, versenyképes lehessen a magyar agrárium.

Fontos, hogy a 2024-ben aszálykárt szenvedett magyar gazdák a mezőgazdasági krízistartalék terhére, egy rendkívüli bizottsági intézkedés révén – a spanyol, a horvát, a ciprusi és a lett gazdák mellett – plusz forrást kapnak az Európai Unió közös forrásaiból. A károk enyhítésére a hazánknak jutó összeg 16,2 millió euró. Magyarországon úgy tervezzük felhasználni ezt a forrást, hogy a nagyságrendileg 6,4 milliárd forintból azok a kisebb gazdálkodók részesülhetnek, akik a 2024-es egységes kérelmük alapján legfeljebb 150 hektáron gazdálkodnak, és ezen belül legfeljebb 50 hektár kukorica termőterülettel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy ha több kukoricája volt, akkor is 50 hektárig tudjuk kárenyhítésben részesíteni a 6,4 milliárd forintból – részletezte dr. Nagy István.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ma mindenkinél legyen gumicsizma és váltóruha - komolyan elázhat az egész ország

2025.05.22.

Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos időjárás miatt, mivel helyenként viharos (60–80 km/h) széllökések, intenzív záporok (15–25 mm) lehetnek, amit jégeső is kísérhet.

Sokaknak fájni fog az új magyar adócsomag - már idén fizethetjük a cechet

2025.05.22.

A 2025-ös tavaszi adócsomag jelentős változásokat hoz a magyar adórendszerben, amelyek számos területet érintenek. Összefoglaljuk a legfontosabb módosításokat.

A szikiponty minősége hozta meg az Akasztói Halgazdaság sikerét

2025.05.22.

Az Akasztói Halgazdaság a hagyományos haltermelést ötvözi a modern technológiákkal és a fenntarthatósági szempontokkal.

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás