A mezőgazdasági terület nagysága 5 millió 81 ezer hektár, ez az ország területének majdnem 55 százaléka. Ebből a szántóterület mérete 32 ezer hektárral nőtt egy év alatt a június 1-i összesítés szerint - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vetésterületet összesítő közleményében. Az ország területének 45 százaléka szántó, ami a mezőgazdasági területen belül 82 százalékot tesz ki. A többi 15 százaléka gyepként hasznosult, majdnem 3 százalék szőlő és gyümölcsös, a fólia és üvegház alatti növénytermesztés területe körülbelül 2 ezer hektár. 

A vetésszerkezet legnagyobb részét az olajos magvú növények mellett a gabonafélék teszik ki. Az arányuk az utóbbi 3 évben még nőtt is, míg az ipari növényeké és a takarmánynövényeké csökkent, akárcsak a zöldségféléké, amelyek között a csemegekukorica és a zöldborsó vetésterülete a legnagyobb, a harmadik helyen az édeskömény áll. Termőterület alapján a gyümölcsök közül sorrendben az alma, a meggy, a dió és a bodza vezet - közölte a KSH.

Gabonával vetett szántóterület dróntávlatból - Fotó: Széchenyi István Egyetem, Mosonmagyaróvár

Ágak és adottságok

A művelési ágak aránya az elmúlt 10 évben nem módosult jelentősen. A változás főképp a kiöregedett szőlők és a nem művelt konyhakertekkel, valamint a felhagyott vagy feltört gyepterületekkel magyarázható. A termőhelyi adottságokhoz igazodva az Alföldön összpontosul a mezőgazdasági terület, ezen belül az ökológiai művelés 5,8 százalékot, vagyis 293,6 ezer hektárt érint. Ennek 61 százaléka rét és legelő, 31 százaléka szántóföld - olvasható a KSH összefoglalójában.

Az összes mezőgazdasági terület 9,1%-a Bács-Kiskun, 9,0%-a Hajdú-Bihar, 8,6%-a Békés, 8,5%-a Jász-Nagykun-Szolnok megyében található. Békés megyében a legnagyobb a mezőgazdasági terület összes területen belüli aránya (78%), ezt követi Jász-Nagykun-Szolnok megye (77%), valamint Hajdú-Bihar megye (74%).

Súlyos aszály károsította a földeket

Az elmúlt egy évben is rendkívül aszályos volt az időjárás Magyarországon. 2021 júniusa és 2022 júniusa között az Alföldön összességében a szokásos csapadékmennyiségnek alig a fele esett. A csapadékhiány az Alföld középső és tiszántúli részein volt a legjelentősebb, ahol a búza és a kukorica termesztése meghatározó. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a száraz talajon a talajelőkészítési, vetési munkálatok is ellehetetlenülhetnek.

A gyümölcsösök fejlődését az aszályon kívül a tavaszi és a húsvét utáni fagyok az elmúlt évhez hasonlóan idén is gátolták. A szőlőültetvényekben a tavaszi fagyos napok és a csapadékhiány kisebb károkat okozott, ugyanakkor az elhúzódó száraz időjárás és a hőséghullámok kedvezőtlenül befolyásolhatják nemcsak a szüretelendő mennyiséget, de a minőséget is.

A szántóterület mezőgazdasági területen belüli aránya megyénként, 2022 - Forrás: KSH

A legnagyobb területen kukoricát, búzát és napraforgót vetettek a gazdák

2022. június 1-jén, a korábbi évekhez hasonlóan az ország földterületének 45%-át művelték szántóként. A szántók közel 46%-a az alföldi megyékben található. A szántóterület mezőgazdasági területen belüli aránya az ország északnyugati megyéin kívül Tolnában, Békésben, Komárom-Esztergomban, Fejérben és Baranyában volt magasabb. Nagy kiterjedésű szántóterületek jellemzik Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyét, azonban a mezőgazdasági területen belüli 71, illetve 73%-os arányuk alacsonyabb az országos 82%-os átlagnál.

Hazánkban a szántóterület legnagyobb részén gabonaféléket termesztenek. 2022-ben vetésterületük közel 2,5 millió hektár volt, a legnagyobb kiterjedésű a kukoricáé (983 ezer hektár) és az őszi búzáé (947 ezer hektár). Ebben az évben két legfontosabb szántóföldi növényünket a teljes szabadföldi szántóterület több mint 46%-án termesztették. A kukorica vetésterülete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legnagyobb (107 ezer hektár), a búzáé Békésben (102 ezer hektár). A 2022-es aszály ezeket a megyéket is rendkívüli mértékben sújtotta - írták.

A fontosabb szántóföldi növények vetésterülete és változásának iránya megyénként, 2022 (ezer hektár, illetve a változás iránya az előző évhez képest) - Forrás: KSH

Nőtt az ipari növények vetésterülete

Az ipari növények jelentősége az elmúlt három évben folyamatosan nőtt, 2022-ben a szántóterületnek már közel negyedén, 1 millió 5 ezer hektáron foglalkoztak termesztésükkel. Az olajos magvú növények közül a repce termesztése idén kismértékben visszaszorult: 209 ezer hektáros területe 52 ezer hektárral kisebb volt az egy évvel korábbinál. A repcetermesztés szempontjából legjelentősebbnek számító Vas megyében a vetésterület nagysága egy év alatt az országosnál kisebb mértékben csökkent.

Legfontosabb olajos növényünket, a napraforgót 2022-ben az egy évvel korábbinál 5,8%-kal több, mintegy 700 ezer hektáron termesztették. Ennek közel 14%-a Jász-Nagykun-Szolnok megyében terült el. A szójabab vetésterülete a napraforgónál nagyobb mértékben, 8,6%-kal nőtt a tavalyihoz képest, és 2022-ben közel 69 ezer hektáron termesztették. Az "A fontosabb növények vetésterülete, 2022. június 1." című kiadványt és a további részleteket itt lehet elolvasni.

Megosztás

További híreink

Két front is csapadékot hoz, majd szárazabb idő és lehűlés várható

2024.10.09.

Szerdán nyugatról kelet felé frontális felhőzet és gyengülő csapadékzóna vonul, így a keleti harmadban is beborul az ég, miközben délelőttől délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. A legtöbb napsütés a Dél-Dunántúlon valószínű, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből záporok előfordulhatnak, kis eséllyel az ég is megdörrenhet.

Tovább terjed a madárinfluenza, több ezer ludat kell megsemmisíteni

2024.10.09.

Békés vármegyét követően Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma.

Minden, amit a növénytársításról tudni akart

2024.10.08.

A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk neked a kerted maximális kihasználásában!

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Csütörtök magasságában egy hurrikán hatásait Magyarországon is érezzük majd

2024.10.08.

Szerdán érheti el a Kirk nevű hurrikánból továbbfejlődött ciklon Franciaország partjait. A hidegfrontja ráadásul csütörtökről péntekre virradóra hazánkba is beköszönhet.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 105 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás