Hazai gyümölcsöseink nem a legjobb talajokon, a szántóföldi művelésre kevésbé alkalmas területeken létesültek, ezért nagyon fontos a helyi adottságoknak megfelelő talajápolás és öntözés gyakorlatának kialakítása. A tápanyagpótlás kérdésköre állt a középpontban különböző gyümölcsösök fajainak esetében egy kétnapos rendezvényen, amelyet Kaponyás Ilona szaktanácsadó szervezett.

Mivel tudná jobban megünnepelni tevékenységének 25 éves évfordulóját egy szaktanácsadó, mint hogy szakmai tanácskozást szervez? Ezt tette Kaponyás Ilona, aki zöldségről váltott gyümölcsre, és ügyfelei tápanyag-gazdálkodását, a gyümölcsfák táplálását segíti. Kétnapos rendezvényen osztotta meg tudását az érdeklődőkkel.

Az ökotrágyák közül a legismertebb természetesen az érett szerves trágya. Állati eredetű melléktermékek is alkalmasak tápanyagpótlás céljaira, ilyen például a vérliszt vagy csontliszt, bár ezeket elég nehéz beszerezni nálunk. (Fotó: Pixabay)

Tápanyagok fölvehetősége

Hazánkban sok a pusztuló talaj, csak a földterületeink 40%-a nem károsodott – hangsúlyozta bevezető előadásában.

A savanyú talajt meszezni kell, a homokot szerves anyaggal gazdagítani, és egyes talajokon a javító öntözést is segítségül kell hívni. Erre például a széleróziónak kitett területeken vagy a magas sótartalmú talajokon lehet szükség.

Az öntözésnek a fagyvédelemben is szerepe van. A nedves talajnak ugyanis jobb a hőtároló képessége, mint a száraznak, így lassabban hűl le veszélyes mértékben. Ugyanakkor óvatosnak is kell lenni az öntözéssel, mert rombolhatja a talajszerkezetet, különösen a vízágyú használatakor, illetve kimossa a tápanyagokat a földből. Érdemes bevizsgálni az öntözővizet, mert ha túl sok sót tartalmaz, mi magunk szikesítjük el a talajt.

Öntözésnél azt is figyelembe kell venni, hogy milyen talajrétegek vannak a mélyben, ennek főként a helyes vízadagok kiválasztásában van jelentősége.

Az egyes tápelemek fölvehetősége nagyon eltérő, és növényfajonként is változik, elsősorban a talajoldat kémhatásától függ.

A mészkedvelő növények 6,5-7,5 pH-tartományú talajban fejlődnek a legjobban

Általánosságban elmondható, hogy 5,5-6,5 pH között minden tápelem fölvehető, ennél savanyúbb közegből is hasznosul a nitrogén és a mikroelemek, illetve lúgosabb közegből a bór és a molibdén. A mészkedvelő növények 6,5-7,5 pH-tartományú talajban fejlődnek a legjobban.

A nitrogént általában nitrát formában veszik föl a növények, az áfonya kivételével, amelyik ammóniumként hasznosítja, ezért ammónium-szulfát műtrágyára van szüksége. Ammónium formájú nitrogénnel amúgy minden növényt táplálhatunk lombon keresztül.

A foszfort mineralizálódott formában, mikorrhiza gombák segítségével veszik föl a növények. A kálium könnyen, diffúzióval jut a növényekbe, ha a közeg kémhatása közel semleges (6,5-7,5 pH). Hasonló kémhatás mellett jut be a növényekbe a kalcium és a magnézium, az aktív vízfelvétel segítségével. Ezekre az elemekre a gyökércsúcs növekedéséhez, a bőrszövet szilárdításához, a virágzáshoz van szükség.

A vasat, a mangánt és a cinket savanyú kémhatásnál tudják fölvenni a növények, és jó víz-levegő arány is szükséges hozzá. Tömörödött, levegőtlen talajból vagy túlöntözés mellett nem jutnak hozzá ezekhez az elemekhez.

A bór és a molibdén egyebek közt a csúcsnövekedéshez szükséges tápelem, a dió különösen igényli ezeket. A réz nehézfém, így bizonyos koncentráció fölött sejtméreg, de egy kevésre minden növénynek szüksége van.

Káros elemnek tekintjük a nátriumot és a klórt, annak ellenére, hogy lényeges szerepet játszanak az íz- és aromaanyagok kialakulásában, illetve a klór a betegségekkel szembeni ellenálló képességre is jótékonyan hat.

Nagyon különbözik a fás növények sótűrése a lágyszárúakétól – hangsúlyozta Kaponyás Ilona. Míg a sótűrő lágyszárúak 2-3,5 EC-t is elviselnek, a kevésbé sótűrők pedig 1,5-2,5 értéket, a gyümölcsfák csak 1,5-1,8-at.

Levélvizsgálat

Hosszú előadást tartott a rendezvényen Preszter Péter, az Eurofins Agro Hungary értékesítője. Az elmondottakból a legfontosabb gyakorlati tudnivalók közt elhangzott, hogy a gyümölcsösökben nagyon fontos a levélvizsgálat. Általában július–augusztusban ajánlott mintát szedni, mert akkor az őszi tápanyagfeltöltéshez, a raktározáshoz szükséges tápelem-tartalomról is képet lehet kapni. A minta 5 hektáronként 1000 levél, amelyeket az északi és déli oldalról, a korona minden részéről kell megszedni, lehetőleg minden évben azonos időpontban.

Talajmintát 5 hektáronként 25-30 pontról kell szedni, X alakban a területről, 0-30 és 30-60 centiméteres mélységből. A minták ne legyenek közel a csöpögtetőtesthez, illetve mikroszórófejes öntözésnél ne az átfedésből szedjünk. Ha valamilyen problémát tapasztalunk az ültetvényben, ott kérjünk külön talajvizsgálatot. A mintavétel időpontjánál csak azt kell figyelembe venni, hogy még trágyázás előtt kerüljön rá sor.

Biotrágyák

A sok műtrágyával savanyítjuk a talajt, és rontjuk a humusztartalmat, ezért lassan közelít a hagyományos termesztés is a biomódszerek felé, amennyiben többféle biotápanyagot használ. Ezenkívül érdemes áttérni a forgatás nélküli talajművelésre és a növényváltásra. Fontos cél, hogy megőrizzük a kedvező szén-nitrogén arányt (20-30:1) a talajban.

Pentozán hatás akkor lép fel, ha sok szalmát vagy kukoricaszárat dolgoznak a talajba, és lebontásukhoz nem áll rendelkezésre elég nitrogén. Az ilyenkor kialakuló 50:1 arányt karbamidadagolással lehet javítani. A szenet mulcsozással vagy baktériumtrágyákkal tudjuk pótolni.

Az ökotrágyák közül a legismertebb természetesen az érett szerves trágya, aminek az alapja lehet istállótrágya, almos istállótrágya. Használható zöldtrágya, nem iparszerű állattartásból származó hígtrágya, guano, pelletált szerves trágya, komposzt vagy tarlómaradvány.

Állati eredetű melléktermékek is alkalmasak tápanyagpótlás céljaira, ilyen például a vérliszt vagy csontliszt, bár ezeket elég nehéz beszerezni nálunk. Élelmiszeripari melléktermék a vinasz, amit ugyancsak használnak tápanyagpótlásra. A fahamuval káliumot és kalciumot tudunk pótolni, de erősen lúgos anyag, a pH-értéke 9, ezért talajvédelmi terv keretében szabad adagolni.

Számos bányászott anyag is alkalmas talajjavításra, tápanyag-utánpótlásra, például a mészkőpor vagy dolomit a savanyú talajok kezelésére vagy a gipsz a szikes talaj javítására. Az alginit a homoktalajokra ajánlott anyag, a zeolit kalcium- és magnéziumpótlásra alkalmas. Mono-műtrágyaként használható a bányászott elemi kén vagy az őrölt magnéziumsók.

Tulajdonképpen tavak alján felhalmozódott iszap a sok szerves anyagot tartalmazó szapropel, amit kiszárítva lehet kijuttatni a földekre. Mindenféle mikrobiológiai készítmény, bio­stimulátor, baktérium- vagy algaalapú készítmény, mikorrhiza gombák is használhatók a biológiai művelés során, bár nem biztos, hogy szükség van rájuk.

Baktériumkészítmények

A talajbaktériumokkal hektáronként 30-50 kilogramm nitrát formájú nitrogént lehet pótolni, erre a célra pillangósokat vethetünk.

A csillagfürtnek vagy a szójának saját nitrogénkötő baktériuma van, de egyes egyszikűfajok is rendelkeznek nitrogénkötő baktériumokkal. Az Azotobacter-fajok élnek szabadon a talajban, általában ilyeneket tartalmaznak a mikrobiológiai készítmények.

Léteznek foszforfeltáró baktériumok, illetve térfoglaló gombák és baktériumok, amelyek a növényvédelemben segítenek. A mikorrhiza gombák a tápanyagfelvételt javítják: a nyitvatermőknek és az áfonyának saját gombasegítői vannak, a kétszikű növényeknek a gyökerében élnek ezek a partnerek.

Készítményekben leggyakrabban a Glomus-fajokat találjuk meg. Az algakészítmények készülhetnek tengeri barnamoszatból, kék- és zöldalgából. Általános jellemzőjük, hogy fehérjéket és hormonokat adnak át a növénynek, ezzel felkészítik a stresszhelyzetek leküzdésére. Főleg aszályos időben van nagy előnye a használatuknak.

A stressztűrésben a cukroknak, a prolinnak, a C-vitaminnak, az antioxidánsoknak, a poliaminoknak, a szénhidrátoknak van szerepük, ezek az anyagok különböző stresszhatásokra, illetve olyan hírvivők hatására alakulnak ki a növényben, mint a szalicilsav, a fahéjsav vagy a C-vitamin. Ezeknek a hírvivőknek a kijuttatásával fel lehet készíteni a növényt a stresszre.

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)

További híreink

A magyar szőlőkért és a gyümölcsösökért kellett a legtöbbet fizetni tavaly az MBH Termőföldindex szerint

2024.07.20.

Hektáronként 2,2 millió forint feletti átlagárat kellett fizetni a gyümölcsösökért és a szőlőkért, amelyektől nem sokkal maradt el a szántók 2,13 millió forintos átlagára. 

Kreinbacher nagyköveti minősítést kapott a győri Apátúr Sörház

2024.07.20.

Győrben először a Széchenyi István Egyetem és a Szent Mór Bencés Perjelség tulajdonában lévő Apátúr Sörház nyerte el a Kreinbacher nagyköveti minősítést, és ezzel csatlakozott a Kreinbacher Ambassador Programhoz.

Kedvezményeket kapnak a gép-gép kapcsolatot választó gazdálkodók az eÁFA-rendszerben

2024.07.19.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eÁFA-rendszerében már benyújthatók az újfajta bevallási lehetőséggel beadott bevallások önellenőrzései a webes felületen és a gép-gép kapcsolaton keresztül is.

Egyszerre támogatják a méhek és a biodiverzitás megőrzését a mikorrhiza gombák

2024.07.19.

A fenntarthatóság jegyében alternatív biológiai megoldás lehet a mikorrhiza gombák alkalmazása, amelyek egy új kutatás eredményei alapján is jelentősen támogatják a növényi kultúrák tápanyagfelvételét.

A szokásosnál hosszabb lesz a magyar kajszibarack szezon

2024.07.19.

A kajszibarack termése nagy szórást mutat az évjáratok között, az elmúlt évek átlagos termése ugyanakkor 15-17 ezer tonna között mozgott.

Partner

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Partnerhírek
Partner

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 93 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás