Hirdetés
Takarmány lehet a hulladékból – Egyiptom nagyszabású tervet fontolgat
Egyiptomban jelenleg is zajlanak az egyeztetések arról, miként lehetne újrahasznosítani az országban keletkező mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékokat állati takarmánnyá.
Jelenleg Egyiptom a takarmányalapanyagok mintegy 90%-át – elsősorban kukoricát és szójababot – importból fedezi, hogy kiszolgálja a hazai takarmánypiac igényeit.

Dr. Mohsen Shukry, az Egyiptomi Tudományos Kutatási és Technológiai Akadémia Állattenyésztési Tanácsának előadója egy szakmai rendezvényen arról beszélt, hogy az ország évente akár 65 millió tonnányi újrahasznosítható hulladékot is képes lenne hasznosítani, amellyel mérsékelhető lenne az importkitettség.
Hirdetés
A becslések szerint ebből az évi 65 millió tonnából körülbelül 50 millió tonnát különféle mezőgazdasági melléktermékek tesznek ki, míg további 15 millió tonna az élelmiszer-feldolgozó üzemekből származik. Ennek egy részét megfelelő feldolgozás után haszonállatok, baromfi és halak takarmányozására lehetne felhasználni – tette hozzá a szakember.
Zöldség-gyümölcs hulladékból takarmány
Dr. Mohamed El Shafei, az Élelmiszeripari Kamara igazgatótanácsának tagja elmondta, hogy az egyiptomi feldolgozók különféle lehetőségeket vizsgálnak a zöldség- és gyümölcshulladékok hasznosítására. Ez az irány nemcsak a hulladék mennyiségét csökkentheti, hanem az importált takarmány-alapanyagok iránti igényt is mérsékelheti.
Az Egyiptom 2030-as vízióját felvázoló nemzetgazdasági fejlesztési terv részeként már szerepel egy olyan program is, amely a kiskereskedelmi egységekből származó gyümölcsök és zöldségek begyűjtését célozza állati takarmány előállításához. Ugyanakkor a gyakorlatban eddig még nem történtek komoly lépések a szükséges feldolgozókapacitások kiépítése érdekében.
A szójatermesztés újraindítása
A 2024 végén nyilvánosságra hozott kormányzati tervek szerint Egyiptom egyszerűsíteni kívánja az új takarmánytermékek regisztrációs folyamatát, ami lehetővé tenné új alapanyagok gyorsabb piacra jutását.
2025 eleje óta a helyi takarmányipari szereplők aggodalmukat fejezték ki a takarmányárak várható növekedése miatt, amelyet főként a Brazíliát – Egyiptom egyik legnagyobb beszállítóját – sújtó aszály okoz.
A hatóságok a takarmányárak emelkedése kapcsán nemcsak az élelmiszer-hulladék újrahasznosításában, hanem a hazai szójatermesztés újraindításában is megoldást látnak. Az utóbbi négy évtizedben Egyiptomban jelentősen visszaesett a szója vetésterülete: míg 1983-ban még 62 000 hektáron termesztettek, 2021-re ez mindössze 14 000 hektárra zsugorodott.
Az egyiptomi mezőgazdasági minisztérium előrejelzése szerint azonban a következő években fokozatosan növekedhet a szója termőterülete, amely akár az 500 000 acre-t (kb. 202 000 hektár) is elérheti. Emellett a hatóságok a szója terméshozamainak javulására is számítanak.
(Forrás: poultryworld.net)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban
2025.05.15.A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.
DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért
2025.05.12.A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Kerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés