Hirdetés
Szomorú mérleget vont Darnózseli és Dunakiliti állatairól a Nébih: közel 3600 tehenet kellett kényszerből leölni
Befejeződött a fertőzött állományok leölése és ártalmatlanítása a ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett telepeken, Darnózselin és Dunakilitin. A hatósági munka, többek között a telepek fertőtlenítése, még ezután is folyamatban volt. Újabb megbetegedést május elejéig továbbra sem igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, de nem lankadhat a figyelem, hiszen a vírus átlagos lappangási ideje szarvasmarháknál 14 nap. Ezért rendkívül fontos, hogy az állattartók és az állatgondozásban dolgozók saját, jól felfogott érdekükben következetesen betartsák a járványvédelmi előírásokat.
A Nébih írta meg, hogy a Győr-Moson-Sopron vármegyében található Darnózselin és Dunakilitin április elején igazolta a Nébih az RSZKF betegséget. A telepeken még aznap megtörtént a szarvasmarhák vakcinázása, hogy azok felszámolásáig a vírusürítés minimálisra csökkenjen. Az állományok felszámolása április 14-re befejeződött. A két telepen 3588, így összesen mintegy 8300 állat ártalmatlanítására került sor március eleje óta. A fertőzött telepeken zajlik a fertőtlenítés. Az országos mintavétel szintén folytatódik és a hatósági intézkedések is élnek.

Ezekről a Nébih portálon tájékozódhatnak az érintettek, itt.
Hirdetés
Kiemelten fontos, hogy az állattartók szigorúan és következetesen betartsanak minden előírást és állategészségügyi szabályt, hogy még véletlenül se hurcolhassák be a fertőzést a gazdaságukba. A védekezés segítése érdekében a Nébih több mint 1250 db 10 literes fertőtlenítőszert juttat el a héten a korlátozott területen lévő településekre, valamint csaknem 100 000 tájékoztatót oszt szét a kormányhivatalok segítségével a helyi lakosoknak.
A hatóság országszerte helyszíni ellenőrzéseket is végez az állattartó telepeken és ellenőrzi az előírások betartását.
A Nébih, a kormány- és járási hivatalok szakemberei minden erejükkel küzdenek az RSZKF betegség megfékezéséért. A cél egyértelmű: megállítani a vírust és minimalizálni a károkat!
Arról egy másik anyagban írtak, hogy a vírus rendkívüli ragályossága és hosszú lappangási ideje miatt továbbra is elengedhetetlen, hogy minden állattartó maradéktalanul betartsa az érvényes járványvédelmi előírásokat és óvintézkedéseket.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a figyelmet arra, hogy több korábbi intézkedést módosítottak vagy meghosszabbítottak, valamint új előírások is hatályba léptek.
A fertőzéssel érintett öt szarvasmarha-telepet a hatóságok az Állategészségügyi Operatív Törzs irányításával felszámolták. Az érintett telepeken jelenleg is folyik a hatósági előírások szerinti fertőtlenítés és takarítás, amely a majdani újratelepítés feltétele. A Nébih és a vármegyei hatóságok országszerte rendszeres ellenőrzéseket végeznek az állattartó telepeken, ellenőrzik az intézkedések betartását és mintavételeket végeznek.
A járvány további terjedésének megakadályozása érdekében kulcsfontosságú az alábbi intézkedések betartása:
- Szigorú belépési rend a telepekre
- Fertőtlenítő szerek alkalmazása
- Védőruházat viselése
- Más gazdaságok állataival való közvetlen érintkezés kerülése
Emellett a hatóság további kiegészítő intézkedéseket is elrendelt. 2025. május 5-ig meghosszabbították a fogékony állatok külső szolgáltató általi nyírásának, körmölésének és egyéb, nem napi szintű tevékenységeinek tilalmát. Kivételt csak az állat életét közvetlenül veszélyeztető esetek képeznek.
A nagylétszámú tejtermelő gazdaságoknak heti rendszerességgel elegytej-mintát kell venniük a telep hűtőjéből, és azt a járási hivatalba kell eljuttatni surveillance vizsgálat céljából (az állam költségén). Az úgynevezett további korlátozás alatt álló területeken ezentúl a vadászatra jogosultak kötelesek mintát venni a fogékony vadfajokból. Az elejtett állat testének felhasználása nem függ a vizsgálat eredményétől, azonban mintavétel nélküli vagy alkalmatlan minta esetén a teljes testet forgalomképtelennek minősítik, állami kártalanítás nélkül elkobozzák - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban
2025.05.15.A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.
DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért
2025.05.12.A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Kerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés