Szőlőfeldolgozó üzemet épít a Balaton Agrár Zrt. Ordacsehiben. A cég a márciusban kezdődő, közel 1 milliárd forintos beruházáshoz 464 millió forint támogatást nyert az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére meghirdetett pályázaton - jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Somogy megyei településen. Feldman Zsolt a támogatói okirat átadásán elmondta: a fejlesztéssel olyan feldolgozókapacitás jön létre, amivel a 3461 hektáros Balatonboglári borvidék szőlőtermelői nagyobb hozzáadott érték előállításával nagyobb jövedelemhez juthatnak.

Az Agrárminisztérium anyaga szerint a politikus elmondta, hogy a szőlő- és bortermelésnek történelmi hagyománya van a Dél-Balatonon, a térség az ágazat fontos helyszíne, amit az is bizonyít, hogy több itt dolgozó borász kapta már meg az év bortermelője címet. Az államtitkár kiemelte, hogy a Megújuló vidék, megújuló agrárium programban az élelmiszeripari szereplőknek megítélt források "jó helyre mennek". A kapacitásnövelést, az alapanyagtermelés biztonságát szolgáló beruházások esélyt nyújtanak a magyar agrárium hazai és nemzetközi erősödésére. A helyi erőforrásokat felhasználó értékteremtésben kulcsfontosságú szereppel bír a mezőgazdasági termékeket feldolgozó élelmiszeripar és borászat - emelte ki. Feldman Zsolt kitért rá, hogy Somogy 3. számú választókörzetében több mint 3100 pályázó mintegy 30 milliárd forint támogatást nyert el a vidékfejlesztési programból az elmúlt években, ebből 18,5 milliárdot beruházásra fordítottak, és ez komoly segítséget jelentett a térség gazdaságának.

Szőlő helyett végre több bort adhatnak el a Balatonboglári borvidékről a milliárdos fejlesztéssel

Bor helyett szőlőt adnak el, ezen változtatnának

Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője a szőlőfeldolgozó szükségességét azzal indokolta, hogy a boglári azon kevés magyarországi borvidékek egyike, ahonnan "a megtermelt érték jelentős része, 80 százaléka szőlőként távozik". Az üzemnek köszönhetően azonban a Dél-Balatonon élő és a Balatonboglári borvidéken érdekelt szőlősgazdák új lehetőségekhez jutnak - tette hozzá.

A Balaton Agrár Zrt. a márciusban kezdődő, közel 1 milliárd forintos beruházáshoz 464 millió forint támogatást nyert az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére meghirdetett pályázaton - Fotó: Vermes Tibor

Tavaszi József, a beruházó részvénytársaság elnök-vezérigazgatója azt mondta: az építkezés két évet vesz igénybe, annak eredményeként képessé válnak bor vagy hűtött, szűrt must előállításra, amelyet nagyobb távolságokra, akár külföldre is szállíthatnak értékesítésre. A 30 állandó és jelenleg 60 alkalmi munkavállalót foglalkoztató, szőlőtermeléssel és egyebek között vetőmagelőállítással is foglalkozó vállalat 200 hektár saját szőlőültetvénye mellett 100 hektár integrált területet kezel, ahonnan egy szüreti időszakban 300-350 kamionnyi szőlőt szednek le és szállítanak el. Tavaszi József az MTI kérdésére elmondta, a 6 évtizedes múltra visszatekintő Balaton Agrár Zrt. tavaly és 2020-ban is mintegy másfél milliárd forint árbevételt és mintegy 100 millió forint nyereséget ért el.

https://www.youtube.com/watch?v=XZsd9F435fw
Tavaszi József, a Balaton Agrár Zrt. elnök-igazgatója így nyilatkozott a 2018-as szüretről

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Abszolút hozamokra alapozott hatékonyságnövelést hoz az IKR rendszere

2025.02.06.

A hatékonyság eléréséhez a kulcsszó az alkalmazkodás. A körülményekkel, a kihívásokkal együtt a gazdáknak is változniuk, változtatniuk kell az eredményes termelés érdekében.

Új digitális fejlesztési program indul a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében

2025.02.06.

Összesen 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a kormány.

Infrastruktúrát és energiahatékonyságot is fejlesztenek Keszthelyen, a MATE helyi Campusán

2025.02.05.

Jelentős infrastrukturális és energiahatékonysági fejlesztés veszi kezdetét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán

Komoly a fogyasztói igény és a gyártói kihívás is a mentes termékekkel kapcsolatban

2025.02.05.

A mentes termékek iránti vásárlói igény világszerte nő, azonban az ilyen árukat gyártóknak számos szigorú előírásnak kell megfelelniük.

Partnerhírek
Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Partner

A jövő mezőgazdasági technológiái és növényei egy helyen, a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállításon

2025.02.03.

2025. február 13-án a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás, ahol - többek között - a növénytermesztés jövője és hatékonysága kerül a középpontba. Mindkét téma kitárgyalása igen aktuális, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a változó magyarországi klíma már nem teszi lehetővé, hogy az eddig megszokott növényeket bárhol az országban a korábbi technológiával termeszteni lehessen.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 169 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás