A korábbinál szigorúbban szabályozza a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodását és munkavállalását a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény 2023. március 1-től. Ez újabb kihívások elé állítja a jogalkalmazót és a hatóságokat. Az engedély a beruházás megvalósításáig, de legfeljebb három évre jogosít tartózkodásra Magyarország területén. 

Az Adózóna cikke foglalta össze a foglalkoztatási célú itt-tartózkodásra vonatkozó szabályokat.

MaA korábbinál szigorúbban szabályozza a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodását és munkavállalását a vonatkozó törvény - Fotó: Magro.hu, CSZS, Lajoskomárom

Vendégmunkás foglalkoztatása beruházás megvalósítása érdekében

Beruházás megvalósítása érdekében kiállított munkavállalási célú tartózkodási engedélyt az a vendégmunkás kaphat,

  • aki a foglalkoztatásra irányuló jogviszonya alapján, ellenérték fejében, más részére, illetve irányítása alatt tényleges munkát kíván végezni beruházás megvalósítása érdekében,
  • a foglalkoztatója erre megállapodást vagy szerződést kötött a kormány nevében eljáró külgazdasági ügyekért felelős miniszterrel, vagy annak támogatási ajánlatát elfogadta, és
  • a foglalkoztatója jogszabályban meghatározott előzetes csoportos munkavállalási jóváhagyással (beruházás megvalósítása érdekében, meghatározott időtartamra és meghatározott számú vendégmunkás alkalmazására vonatkozó hatósági ígérvény) rendelkezik.

Az engedély a beruházás megvalósításáig, de legfeljebb három évre jogosít tartózkodásra Magyarország területén. A foglalkoztatót előnyben kell részesíteni, ha a vendégmunkás magyarországi szálláshelyét a foglalkoztató a beruházáshoz kapcsolódó helyszínen, a helyi lakosoktól elkülönített területen biztosítja.

A foglalkoztatási célú tartózkodási engedély annak adható ki, aki:

Foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyt az a vendégmunkás kaphat, aki a foglalkoztatásra irányuló jogviszonya alapján, ellenérték fejében, más részére, illetve irányítása alatt tényleges munkát végez. A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter közleményben meghatározhat olyan foglalkozásokat, amelyek esetében foglalkoztatási célú tartózkodási engedély nem állítható ki - írták.

Foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyt az a vendégmunkás is kaphat, akinek magyarországi munkavállalására belföldi foglalkoztatóval kötött megállapodás teljesítése érdekében harmadik országban letelepedett munkáltatóval fennálló munkaviszonya alapján kerül sor. Az engedély legfeljebb két év határozott időtartamú tartózkodásra jogosít Magyarország területén, s legfeljebb egy évvel hosszabbítható meg azzal a megkötéssel, hogy annak időtartama nem haladhatja meg a törvény szerinti első kiadástól számított három évet.

Ha a vendégmunkás más munkáltatóval kíván foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni, vagy a munkakörben, illetve a munkavégzési helyben változás áll be, a foglalkoztatási célú tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet kell előterjeszteni.

A munkaviszony megszűnése esetén ezek a feladatok

A foglalkoztató köteles gondoskodni arról, hogy foglalkoztatás céljából kiállított tartózkodási engedéllyel rendelkező vendégmunkás a munkaviszonya megszűnése vagy megszüntetése esetén Magyarország területét legkésőbb a munkaviszony megszűnését követő hatodik napon elhagyja. Amennyiben ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, az idegenrendészeti hatóság 5 millió forint összegű bírsággal sújtja. Mentesül a bírság megfizetése alól, ha bizonyítja, hogy a kötelezettsége teljesítése során úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A magyar szarvasmarhatartókat kérte helyzetelemzésre a Magyar Állattenyésztők Szövetsége

2025.05.15.

A magyar szarvasmarha-tenyésztési mutatóink büszkeségre adnak okot, a tenyészállatok határon innen és túl is keresettek.

Frissítés a mezőgazdasági krízisbiztosításban: mit kell tudni az idei adatszolgáltatásról és kérelembenyújtásról?

2025.05.15.

Az idei évben is rendelkezésre áll a lehetőség, hogy a gazdálkodók a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez csatlakozva pótolják a termelési nehézségekből fakadó jövedelem-kiesést.

Rendkívüli segítség a sertéstartóknak: kompenzáció a járvány miatti piaci kiesésért

2025.05.15.

Azok a termelők, akik az RSZKF‑korlátozásokkal érintett térségekben vágósertést tartanak, és a hagyományos piaci ár alatti összeget kaptak a levágott állatokért, részben vissza kapják a különbözetet: a kárkifizetés mértéke elérheti a 40 %-ot is.

Folytatódik a fejcsere az agrárpolitika élén

2025.05.15.

Csütörtöktől azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Anikót, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárát.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Még működik a magyar légi növényvédelem

2025.05.15.

A MERÉSZ (Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége) március végén megtartott szakmai rendezvénye megmutatta, hogy a mezőgazdasági repülés jól működik

Partnerhírek
Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás