Svédországban, Skåne megye északnyugati részén példaértékű együttműködést láttunk a körforgásos, regeneratív, talajmegőrző gazdálkodásra, az új megközelítésű szennyvízkezelésre és az abból előállított, újrahasznosított forrásból készülő műtrágya pellet gyártására. Az Európai Unió projektje komoly és sikeres fenntartható gazdálkodási gyakorlatot erősített meg és hozott létre. Helyszíni riport.

A sorozatban három körforgásos téma köré szervezett látogatást tettünk, hogy megismerjük az egyes résztvevők közötti kapcsolódási pontokat, munkafolyamatokat és eredményeket a “Circularity from city to farmland” EU LEADER projektben, ami a városok és a gazdálkodók közötti körforgásos együttműködéseket hivatott támogatni. A "Fertilisers and economic and environmental sustainability in Swedish agriculture", vagyis "A műtrágyák és gazdasági, valamint környezeti fenntarthatóság a svédországi mezőgazdaságban" című, az Európai Unió szervezésében megvalósuló programról számolunk be.

A Wrams Gunnarstorp Gods gazdaság néhány gépe és képe - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm

A Billesholm település határában található Wrams Gunnarstorp Gods gazdaságnál precíziós gazdálkodást folytatnak 1945 hektárnyi területen, szántóföldi kultúrákat nevelnek. A feladatokat négyen látják el, az aratási időszakban további két szezonális munkatárssal kiegészülve. A vetésforgójuk sorrendje optimális körülmények között: őszi búza, takarónövény, zab, őszi búza, takarónövény, bab, őszi búza, káposztarepce.

A körforgásos gazdálkodás projektben részt vevő Wrams Gunnarstorp Gods gazdaság néhány épülete Svédországban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm

A gazdaságban különböző tevékenységeket folytatnak, minden esetben figyelembe véve a környezetvédelmi szempontok megvalósulását is. A tápanyagutánpótlás a precíziós növénytermesztés technológiai megoldásaival történik, drónok és újonnan beszerzett gépek segítségével. A 2007-ben megépített biogáz üzem évente 2,5 millió liter üzemanyagot állít elő anaerob körülmények között.

Biogáz üzem Svédországban, mellette a szennyvízből előállított műtrágya gyártó központ - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm

Így valósult meg a fejlesztés

A gazdák igényeinek felmérését követően elindult a tesztelés és a gyakorlat: az Ekobalans szövetkezet partnerei együttműködésben fejlesztették egy megújuló rendszerrel az EU-s programon belül. A Helsingborg tengerparti részén található új városrészben a források elkülönítésével, szétválasztva gyűjtik be a szennyvízrendszerbe kerülő anyagokat. Az Oceanhamnen area városrészben a toalettek vizét és az élelmiszermaradékot külön csőrendszerben juttatják el a lakóépületektől néhány 100 méterre található, szagtalan tisztítótelepre. Az elválasztott frakciók szinte az összes tápanyagot tartalmazzák a városi hulladékból, és egy külön kezeléssel a feldolgozzák az új üzemben a RecoLab tisztítótelepén.

Az Oceanhamnen area városrészben a toalettek vizét és az élelmiszermaradékot külön csőrendszerben juttatják el a lakóépületektől néhány 100 méterre található, szagtalan RecoLab tisztítótelepre - Fotó: Magro.hu, CSZS, Helsingborg

Ez struvit foszfát ásvány, ammónium-szulfát és minősített iszapfrakciók formájában különül el. Az Ekobalans rendelkezik azzal a technológiával, hogy ezekből a frakciókból a körülbelül 50%-ban visszanyert szerves iszapból és 50%-ban visszanyert ásványi frakciókból (például struvit vagy ammónium-szulfát) álló pelletet állítson elő.

A RecoLab tisztítótelep egy részlete - Fotó: Magro.hu, CSZS, Helsingborg

A projektpartnerek:

NSVA (Public water utility of Northwestern Scania) – városi vízügyi hatóság, a projekt tulajdonosa és szervezője

• LT Miljö – projekt vezetője – az összes szabadföldi kísérlet szervezője

• Ekobalans Fenix AB – a pelletek gyártója

• Hushållningssällskapet – elvégezte a betakarítást, az adat és a hozamelemzést a pelletek és a fosszilis műtrágyák vizsgálatával és összegzi a végső beszámolót

• SLU (Swedish University of Agriculture) – több, különböző terepgyakorlatot végeznek a kísérleti helyszínen Lönnstorp-ban, hogy megerősítsék a kísérletek eredményeit és részletes képet kapjanak az összefüggésekről.

• 5 helyi gazdálkodó északnyugat Skåne tartományban, Svédország legdélebbi megyéjében kísérleti terület biztosítása a földjeiken és többféle kijuttatási módszer tesztelése

Az egyik, pelletet használó és vizsgáló kísérleti területen - Fotó: Magro.hu, CSZS, Svédország

Ezeket és így vizsgálták a kísérletekben

A projektben különböző pelleteket teszteltek 20 ezer m2 kísérleti területen a gazdák 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban. A termelők vizsgálták és tapasztalták, hogyan működik a pellet kijuttatása az eszközökkel a földekre. Az egységes mérettel, a kiporzással és az eltömődéssel is voltak kihívások. A fejlesztésekkel aztán a pellet olyan formába került, ami könnyen beilleszthető a gazdálkodási gyakorlatba. A Hushållningssällskapet és az SLU független kutatói a vizsgálatokban összehasonlították a pellet hozamra gyakorolt eredményeit egy referencia értékkel összevetve (fosszilis ásványi műtrágya) a kísérletek során, ezekkel jó hatékonyságnövelés érhető el.

Jól látszott, hogy hatékony volt a pellet, szépek voltak a vele tesztelt állományok - Fotó: Magro.hu, CSZS, Svédország
Nicklas Froborg, az Ekobalans AB kereskedelmi vezérigazgatója, résztulajdonos tartott fontos előadást a gyártás részleteiről és a kutatás eredményeiről - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm

Új tápanyagforrást gyártanak a visszanyert és újrahasznosított szennyvízből

A második állomáson az új típusú műtrágyapellet gyártó üzem egyik, nyilvános részét néztük meg, majd egy szántóföldi kísérleti helyszínt látogattunk meg a Wrams Gunnarstop telephelye melletti táblákon.

Határszemle a regeneratív gazdálkodási gyakorlattal művelt, pellettel táplált és öntözött őszi búza táblán, Svédországban, Rudolf Tornerhjelm gazda területein - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm

Előbbin Nicklas Froborg, az Ekobalans AB kereskedelmi vezérigazgatója, résztulajdonos tartott fontos előadást a gyártás részleteiről és a kutatás eredményeiről, majd felvázolta a jövőbeli fejlesztési, terjedési és használati gyakorlatokat. ​​A megújuló, szennyvízből visszanyert műtrágyapellet gyártó üzem az NSVA, vagyis a városi vízügyi hatóság és az Ekobalans Fenix ​​partnerségében működik.

Nicklas Froborg, az Ekobalans AB kereskedelmi vezérigazgatója a pellet gyártás részleteiről és a kutatás eredményeiről is beszélt az üzemben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm

Az itt gyártott pellet 50%-ban szerves anyag, az élelmiszerhulladék anaerob lebontásából származó biotrágya. 50%-a pedig ásványi tápanyag, amelyet a település hulladékának feldolgozásából nyernek vissza.

Balról jobbra az evolúció és a frakciók elkülönítése, amely a pellet létrejöttéhez vezet: az Ekobalans AB fejlesztése a fenntartható tápanyagkörforgást támogatja - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm

További képek a látogatásról:

A körforgásos gazdálkodás projektben részt vevő Wrams Gunnarstorp Gods gazdaság Svédországban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm
Horsch Avatar precíziós vetőgép Wrams Gunnarstorp Gods gazdaságban, Svédországban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm
Hátulról a Horsch Avatar precíziós vetőgép Wrams Gunnarstorp Gods gazdaságban, Svédországban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm
Tájkép Wrams Gunnarstorp Gods gazdaságban, Svédországban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm
A 2007-ben megépített biogáz üzem évente 2,5 millió liter üzemanyagot állít elő anaerob körülmények között - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm
A pellet gyártás az üzemben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm
A pellet gyártása az üzemben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm
A kész, zsákba kiszerelt pellet műtrágya, amelyet szennyvíz újrahasznosításával állítottak elő - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm
A pellet műtrágya, amelyet szennyvíz újrahasznosításával állítottak elő - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm
Az Oceanhamnen area városrészben található, szagtalan RecoLab tisztítótelep - Fotó: Magro.hu, CSZS, Helsingborg
Az Oceanhamnen area városrészben található, szagtalan RecoLab tisztítótelep és a projekt fontos szereplői - Fotó: Magro.hu, CSZS, Helsingborg
A RecoLab tisztítótelep egy része - Fotó: Magro.hu, CSZS, Helsingborg
A RecoLab tisztítótelep a helyszíni növénytáplálást is gyakorolja - Fotó: Magro.hu, CSZS, Helsingborg
Szerkesztette:

Csurja Zsolt
Gödöllői gazdász 2009
Óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök 2021, 3-as csoport

Svédország, 2023. 06.15-i látogatás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Megszavazták az EP-képviselők az Európai Unió és Ukrajna közötti árufuvarozási megállapodás meghosszabbítását

2025.07.08.

2025 végéig meghosszabbítják az EU és Ukrajna közötti közúti árufuvarozásról szóló megállapodást

Közel 2500 hallgató végzett a MATE legutóbbi tanévében

2025.07.08.

Befejeződött a MATE 2024/25-ös tanéve, melynek végén 2477 hallgató végzett és 153 doktorandusz hallgató szerzett PhD-fokozatot

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tanulmánya szerint extrém alacsony kisvizek voltak a tavasszal Magyarországon

2025.07.07.

Idén tavasszal elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, ráadásul kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat

A tuják végórái? A szemünk előtt örökre megváltozik a magyar kertek világa

2025.07.07.

Egyre több kertben szembesülünk ugyanazzal a problémával: a tuja barnul, szárad, végül teljesen elpusztul. A jelenség már messze nem egyedi, hanem országos méretűvé vált. És a helyzet, sajnos, nem is fog visszafordulni.

Partner

Több mint egy évtizedes együttműködés: Szántó Lajos, gazda és a Malagrow Agro közös sikertörténete

2025.07.07.

Szántó Lajos a hazai zöldségtermesztés egyik meghatározó szereplője. Szakmai elismertségét több évtizedes tapasztalatával, korszerű szemléletével és megbízható termelési eredményeivel vívta ki. Mintegy 850-900 hektáron termeszt zöldségeket, fűszernövényeket és gabonaféléket.

Villány is elesni látszik – megállíthatatlanul terjed a szőlőhalál Magyarországon

2025.07.07.

Újabb borvidéken, ezúttal Villány térségében mutatták ki a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, így már 15 magyar borvidék vált érintetté a 22-ből.

Partnerhírek
Partner

Több mint egy évtizedes együttműködés: Szántó Lajos, gazda és a Malagrow Agro közös sikertörténete

2025.07.07.

Szántó Lajos a hazai zöldségtermesztés egyik meghatározó szereplője. Szakmai elismertségét több évtizedes tapasztalatával, korszerű szemléletével és megbízható termelési eredményeivel vívta ki. Mintegy 850-900 hektáron termeszt zöldségeket, fűszernövényeket és gabonaféléket.

Partner

Drónnal permetezel? Akkor ezt a képzést nem hagyhatod ki, mert komoly bírságot kockáztatsz nélküle!

2025.07.04.

Az ország első és egyetlen szakmai képzése mely segít a hatósági büntetéseket elkerülni, és segít eligazodni a legális drónos kijuttatás kivitelezéséhez szükséges jogi és gyakorlati folyamatokban.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

250 tonna kukorica eladó

85 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
John Deere hidraulikaolaj szűrő 8x10, 8x20, RE174130
Bács-Kiskun, Kecskemét

John Deere hidraulikaolaj szűrő 8x10, 8x20, RE174130

Hitelesített telefonszám

32 900 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 214 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás