Hirdetés
Sürgősen változtatni kell a magyar mezőgazdaság vízellátásán
A jóval a rendszerváltás előtt megépült keleti és nyugati főcsatornán kívül nem nagyon fejlődött az infrastruktúra, pedig az ország bővelkedik felszíni vizekben. Ehhez azonban komoly elhatározásra és tervezésre lenne szükség – vélekedik a Trend FM által megkérdezett agrárszakértő. Simon Attila szerint ki kellene használnunk földrajzi előnyünket, mihamarabb fejleszteni kell a csatornahálózatot és új tározókat kell építenünk.
A Trend FM műsorának riportere M. Szűcs Péter, a beszélgetést itt lehet meghallgatni. Egyre égetőbb probléma lesz a mezőgazdaságban az öntözés, különös tekintettel a klímaváltozásra - írták. A vízfogyasztás, a vízigény és az öntözésfejlesztés összefüggéseiről is beszéltek Simon Attilával. A szakértő szerint a felhasználás aránya elmarad az igényektől és a lehetőségektől.

Az öntözésfejlesztés pénzt kapott
Az interjú elkészültével szinte egy időben jelentette be Nagy István agrárminiszter, hogy a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztést támogató pályázati felhívásának keretében újabb 102 darab, mezőgazdasági termelők által megvalósítani kívánt projekt került támogatásra több mint 41,4 milliárd forint értékben.
Hirdetés
A támogatás révén öntözési közösségek, mezőgazdasági vállalkozások fejlesztik többek között öntözési infrastruktúrájukat és a kapcsolódó műtárgyaikat, újítják meg meglévő, korszerűtlen berendezéseiket vagy állítanak be új öntözőberendezéseket. A támogatói okiratokat a kedvezményezettek hamarosan kézhez vehetik.
Az öntözésfejlesztés a mezőgazdasági termelés biztonságának fenntartásában, a magas hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztésében mára meghatározó jelentőségűvé vált a megváltozott klimatikus viszonyok között - fogalmazott a közlemény.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete
2025.04.23.2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.
Mitől vannak problémák a gabonákban?
2025.04.22.Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatKerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Eladó Perard X-Flow 34 átrakókocsi
31 145 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés