Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat és engedély nélkül végzett tevékenységet tapasztaltak egy túrkevei húsüzemben tartott ellenőrzés során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hatósági ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt több mint 9 tonna terméket kivontak a forgalomból, valamint az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek.

Egy túrkevei húsüzem ellenőrzésén több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei - írta a hatóság közleménye. Az üzem helyiségei, és több, az élelmiszer előállításnál használt eszköz, berendezés, valamint a dolgozók munkaruhája is erősen szennyezett volt. Több területet rágcsálóürülék szennyezett. A falak és a mennyezet, valamint azok lemezburkolata több helyiségben sérült, illetve korrodált volt. Az üzemben előállított élelmiszerek tárolása több esetben alátét nélküli ládákban, a padozaton történt. Az egységben az eszközfertőtlenítők sem működtek, vagy nem rendelkeztek a megfelelő működés ellenőrzéséhez szükséges hőmérséklet kijelzővel.

Egy túrkevei húsüzem ellenőrzésén több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei - Forrás: Nébih
Egy túrkevei húsüzem ellenőrzésén több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei - Forrás: Nébih

A vizsgálat során a Nébih ellenőrei felfedeztek egy, az üzem alaprajzán nem szereplő helyiséget, benne egy gépkocsira szerelhető fagyasztókonténerrel. A tárolóban juhhúst és belsőségeket, darabolt szarvashúst, valamint – közvetlenül a padlóra helyezve – lebőrözött fagyott szarvastesteket találtak az ellenőrök. Az érlelő kamrákból jelentős mennyiségű szarvas szalámi is előkerült. Az üzem engedélye alapján sem juh-, sem vadfeldolgozást nem végezhettek volna az egységben. Az ellenőrök emellett azt is megállapították, hogy a működési engedélyéből korábban törölt zsírolvasztási tevékenységét is tovább végezte a vállalkozó.

A Nébih a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hatóság továbbá 51 tétel, összesen több mint 9,6 tonna nem nyomonkövethető és illegálisan végzett tevékenységből származó, valamint lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszert vont ki a forgalomból. Mindemellett megtiltotta azok forgalomba hozatalát és felhasználását.

Az üzem a nyomonkövetésről 2024. novembere óta semmilyen nyilvántartást nem vezetett. Emiatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte minden olyan, a létesítményben előállított, darabolt, feldolgozott élelmiszer forgalomból való visszahívását, amelynek még nem járt le a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági ideje.

Az eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van.

A jogsértő Kovács Károly egyéni vállalkozó, aki a friss hús és húskészítmény előállításával foglalkozott - közölték a jogsértések aloldalom.

A termék pontos azonosítására alkalmas adatok:

51 tétel [Friss, fagyasztott, főtt pácolt és füstölt sertéshúsok, félsertés, sertés belsőség, sonka. Sertés- és lókolbász. Szalámi, szarvas szalámi. Szalonna, sertészsír, tepertő. Fagyasztott szarvashús, lóhús, marhahús és pacal, juh hús és juh belsőség. Fagyasztott, lebőrözött zsigerelt szarvas. Vér, fokhagyma, bél, hurka, parasztmájas, disznósajt. Fagyasztott töltött káposzta.] összesen 9638,5 kg.

A szabálytalanság rövid leírása:

50 tétel nem nyomonkövethető (jelöletlen, továbbá jelölt, de nyomonkövetést biztosító azonosító, illetve előállításra vonatkozó, vagy származást igazoló kísérő dokumentumok hiánya miatt nem nyomonkövethető), továbbá nem engedélyezett tevékenységből származó élelmiszer, valamint 1 tétel lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszer tétel azonnali hatállyal történő forgalomból való kivonása, forgalomba hozatalának és felhasználásának megtiltása, továbbá zár alá vétele.

Az élelmiszer-vállalkozási létesítményben előállított, darabolt, feldolgozott valamennyi még megfelelő minőség-megőrzési vagy fogyaszthatósági idővel rendelkező élelmiszer tétel  azonnali hatállyal történő forgalomból való visszahívása, tekintettel arra, hogy a létesítmény a nyomonkövetési rendszerét 2024. novembere óta nem üzemeltette. Az üzemben nem engedélyezett tevékenységet (így zsírsütés, juh hús- és vadfeldolgozás) is végeztek. A létesítmény tevékenysége azonnali hatállyal felfüggesztésre került a megállapított higiéniai hiányosságok miatt (így például az egységben az eszközfertőtlenítők nem működtek, vagy nem rendelkeztek a megfelelő működés ellenőrzéséhez szükséges hőmérséklet kijelzővel, az üzem területén több helyszínen rágcsálóürülék volt látható) - írta a Nébih.

További híreink

Új digitális korszak küszöbén a magyar mezőgazdaság – AXIÁL-NEXT néven indul az agrárdigitalizáció zászlóshajója

2025.04.29.

A hazai agrárdigitalizáció felgyorsítására új márkát indított útjára az AXIÁL Kft. Az AXIÁL-NEXT egy újfajta szemléletet és rendszert is képvisel a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazásában.

Több ezer milliárd forintnyi támogatás, új finanszírozási lehetőségek és sürgető kihívások alakítják a magyar mezőgazdaság jövőjét

2025.04.29.

A 2024-es év számos nehézséget hozott a hazai mezőgazdaság számára, a 2025-ös év azonban fordulópont lehet a szektor modernizációjában és fejlődésében.

Kártérítés és felvásárlás – mentőövet dob az állam a sertéstartóknak

2025.04.29.

Felvásárlással és pénzügyi kompenzációval segíti a kormány azokat a sertéstartókat, akiket közvetlenül érint a ragadós száj- és körömfájás miatt bevezetett hatósági korlátozás.

Törpeszúnyog terjeszti a kéknyelv-betegséget Ausztriában

2025.04.29.

Egyre több helyen jelenik meg a kéknyelv-betegség (Blauzungenkrankheit) Ausztriában, a vírus a törpeszúnyog közvetítésével terjed.

Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partnerhírek
Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás