Jelentős előrelépést ért el az elmúlt néhány évben a hazai sertéságazat. Bár az állomány az európai trendhez hasonlóan visszaesett, a csökkenés mögött azonban részben a hatékonyság növelése áll. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint ez az eredmény annak tükrében még kiemelkedőbb, hogy az elmúlt években számos megpróbáltatás érte az ágazatot. Elemzést közöltek a sertéstenyésztésről, eszerint nem dicsekedhet jó eredményekkel az európai uniós sertéságazat.

Az Európai Unióban összességében 3 százalékkal esett vissza a termelés az elmúlt évben. A negatív trend alól a legjelentősebb sertéstartó országok, köztük Németország és Lengyelország sem számítanak kivételnek. Előbbiben 2022-ben 6,2 százalékos állománycsökkenést regisztráltak. A lengyeleknél az afrikai sertéspestis pusztítása hagyott maradandó nyomokat az ágazaton, ami már az ország önellátását is veszélybe sodorta. Európán belül egyedül a spanyolok értek el jobb eredményeket az elmúlt évben, azonban a jövőben kérdéses, hogy a növekvő önköltségi szint mellett hogyan tudnak majd eredményesen termelni - írta a NAK.

Jelentős előrelépést ért el az elmúlt néhány évben a hazai sertéságazat. Bár az állomány az európai trendhez hasonlóan visszaesett, a csökkenés mögött azonban részben a hatékonyság növelése áll - írta a NAK

Eközben az amerikai és a brazil sertéskibocsátás növekszik, az uniós termelőknek pedig az egyre szigorodó környezeti és állatvédelmi előírások mellett kell versenyezniük a világpiacon. Mindez az uniós sertéságazat térvesztését vetíti előre - fogalmaztak.

Csökkent az állatszám

Hazánkban is csökkent a koca- és a hízólétszám az elmúlt évben. Az állatjóléti támogatások igénylése szerint a kocalétszámban 2022. év vége, a 2023. év eleje hozta el a mélypontot, idén ősszel azonban már 6-7 ezer kocával nőtt az állomány, a folyamatos betelepítéseknek köszönhetően pedig ez a szám még tovább fog emelkedni. A telepi beruházásoknak köszönhetően az elmúlt pár hónapban 6-8 ezer új kocaférőhely jött létre az országban. Az elmúlt két évben összességében mintegy 20 ezerrel csökkent a hazai kocalétszám, ám a visszaesés részben a hatékonyságnövelő intézkedéseknek tudható be - írták. 

A jövő pályázatai és támogatásai

A jövő szempontjából ígéretes, hogy a jövő évben elindulnak a KAP Stratégiai Terv pályázatai. Remélhetőleg a hazai sertéstartók már egy jobb pénzügyi évet maguk mögött hagyva tudnak majd elindulni a pályázatokon - fogalmaztak. Miközben a szántóföldi növénytermesztésben komoly gondot jelent a terményárak drasztikus csökkenése, az állattartóknak könnyebbség, hogy a múlt évi drasztikusan magas takarmányárakkal szemben az idén már olcsóbban tudnak hozzájutni a takarmányokhoz. Az egyéb inputköltségek ugyanakkor továbbra is magasak.

Az ágazat szempontjából jó hír, hogy az állatjóléti támogatások a következő néhány évben változatlanul hozzájárulnak az eredményes termeléshez. A hízó állatjóléti támogatás 2026-ban, a kocatámogatás pedig 2027-ben futhat ki - írták.

További híreink

Óriásit esett hazánkban a mezőgazdasági gépek forgalma 2024-ben, 32 százalékkal kevesebb volt, mint 2023-ban

2025.04.23.

A vállalkozások 196,8 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024-ben, ami 32 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól.

Milliárdok indultak útnak a juhtartókhoz – Ön is köztük van?

2025.04.23.

Április harmadik hetében megkezdődött a 2024-ben igényelt, anyajuhtartáshoz kapcsolódó támogatások végfizetése.

Három új rendelet segíti a gazdákat: fóliasátrak, krízisbiztosítás, vízdíj

2025.04.23.

A 2025. április 22-én megjelent Magyar Közlöny három olyan rendeletet tartalmaz, amelyek célja a természeti károk enyhítése, a krízisbiztosítási rendszer egyszerűsítése és a vízszolgáltatási költségek átvállalása.

A Nébih-ellenőrzés eredménye: nagy arányban csalják el a bejelentést a drónos repüléseknél a magyar pilóták

2025.04.23.

A Nébih honlapján már elérhető a légi növényvédelem hatósági felügyeletével kapcsolatos adattábla.

A magyar állam fizeti idén a vízdíjat, ha...

2025.04.23.

2025-ben nem kell kifizetniük a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat a termelőknek.

A cirok 2025 nagy nyertese lehet – ha tudja, mivel védekezzen a gyomok ellen!

2025.04.23.

A klímaváltozás hatására egyre több figyelem irányul a cirokra, amely a kukorica szárazságtűrő alternatívájaként komoly lehetőséget kínál a hazai növénytermesztésben.

Partnerhírek
Partner

Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2025.04.23.

2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Partner

Mitől vannak problémák a gabonákban?

2025.04.22.

Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás