A 2024-es esztendőben is jelentős előrelépést tettek a magyar nemzeti park igazgatóságok, sokat fejlődött az állami természetvédelem. A nemrég zárult 7 éves uniós pénzügyi időszak operatív programjainak köszönhetően 109 természetvédelmi beruházást valósítottak meg országszerte. 42 milliárd forint összértékben, mintegy 180 ezer hektáron javították természeti környezetünk állapotát.

Az Agrárminisztérium írta meg, hogy a fajok és az élőhelyek védelmén, a természetvédelmi területkezelésen túlmenően a hazai nemzeti park igazgatóságoknak egyre több feladatuk van a társadalom megszólításában a természetvédelmi bemutatás terén is. A hazánkban nyilvántartott mintegy 700 ökoturisztikai létesítmény felét mára már a 10 nemzeti parki igazgatóság valamelyike működteti, ezeket évente mintegy 1,6 millió regisztrált látogató keresi fel. A fokozódó társadalmi és szakmai érdeklődésnek az igazgatóságok újabb és újabb fejlesztések megvalósításával igyekeznek megfelelni.

A 2024-es esztendőben is jelentős előrelépést tettek a magyar nemzeti park igazgatóságok, sokat fejlődött az állami természetvédelem
A 2024-es esztendőben is jelentős előrelépést tettek a magyar nemzeti park igazgatóságok, sokat fejlődött az állami természetvédelem

A tavalyi év egyik leglátványosabb turisztikai beruházása a Hortobágyon valósult meg. A „Hortobágy – Világörökségünk a Puszta” projekt keretében európai uniós forrásból újult meg a Pásztormúzeum, a Körszín és a Hortobágyi Csárda épületegyüttese, valamint a látogatóközpont kiegészítő munkái és a helyi vásártér kialakítása is befejeződött. A projekt összértéke közel 3 milliárd forint volt.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2024-ben adta át hiánypótló információs központját, a Puszta Kapuját, Bugacon. Az új létesítmény a környéken élő lakosság, a helyi gazdálkodók és a térségbe látogató vendégek számára nyújt tájékoztatást a Natura 2000 hálózatról és élőhelyekről. A fejlesztés csaknem 300 millió forintból valósult meg.

Ugyancsak tavaly adták át hazánk legnagyobb génbankjának új, tápiószelei épületét. A projekt a legmodernebb technológiák alkalmazásával csaknem egymilliárd forintot tett ki. Az új növényi génbank épülete és infrastruktúrája a világon az első 20 közé rangsorolja az intézményt. A két új hűtőtároló hosszú távra, legalább 100 év időtartamra biztosítja az itt őrzött magtételek eltarthatóságát.

Új magyar geoparkot is avattak, a Bükk-vidék Geopark megkapta az UNESCO Globális Geopark címet. A Novohrad-Nógrád és a Bakony-Balaton geoparkokkal együtt már három nemzetközileg elismert geoparkkal büszkélkedhetünk - fogalmaztak. 2024-től a Bükk-vidék Geopark is hozzájárul Magyarország földtudományi és kulturális örökségének megőrzéséhez és bemutatásához.

A vizes élőhelyek megóvása a természetvédelmi munka egyik prioritása volt 2024-ben is. A vizes élőhelyek védelmét célzó Ramsari Egyezmény 2018-ban Tata városának "Ramsari Városi" címet adott. A világon összesen 43 település érdemelte ki ezt. Tavaly Tata elnyerte azt a jogot is, hogy 2025-ben megrendezheti a Ramsari városok világtalálkozóját. Az eseményre 2025 novemberében, a Tatai Vadlúdsokadalomhoz kapcsolódóan kerül sor - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Összesen 600 ezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

2025.07.18.

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie.

Egy új kormányrendelet miatt mostantól védett területeken is fúrhatnak gázt Magyarországon

2025.07.18.

Az Országgyűlés a közelmúltban módosította a Natura 2000-es területeket védő szabályozást. Ennek következtében mostantól egy új, kiemelt közérdek miatt is engedélyezhető lehet a kőolaj- és földgázkitermelés.

Az AÖP-adminisztráció egyik eredménye: nagy gond lehet a magyar gazdák elmaradt területalapú támogatásából

2025.07.18.

Több hazai gazdálkodó az Agro-ökológiai Programhoz (AÖP) kapcsolódó területalapú támogatásnak csak a felét kapta meg június elején.

Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 211 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás