Eredményesen szervezte meg és hajtotta végre a „Halgazdálkodási Tevékenységek Ellenőrzését Támogató Kiemelt Projektet” a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A programmal a hivatal hozzájárul a közös halászati politika szabályainak való megfeleléshez, egy hatékony és az uniós elvárásoknak megfelelő, halászati ellenőrzési rendszer kialakításához, valamint a halászati és akvakultúra ágazatok versenyképességének javításához. Az új fejlesztések sokat segítenek a hazai halgazdálkodásnak.

A Nébih – a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programhoz (MAHOP) kapcsolódóan – a halgazdálkodási ellenőrzések támogatását tűzte ki célul. Ennek során megvalósult az élelmiszerlánc-biztonsági elemző rendszer korszerűsítése, és az ügyfelek elektronikus ügyintézésének egyszerűsítése. Az „uniós ellenőrzési, vizsgálati és végrehajtási rendszer megvalósítása” tárgyú projekt elsődleges célja volt, hogy olyan informatikai rendszer jöjjön létre, amely támogatja a halgazdálkodási tevékenységek ellenőrzését. Ezen felül egységes ellenőrzési rendszert is biztosít, így segítve az állami halőrök, a hivatásos halőrök, továbbá a halgazdálkodási ágazat más résztvevőinek hatékony és jogszerű feladatvégzését. A Nébih beszámolóját szemléztük.

Halpult egy budaörsi áruházban 2023. december 4-én - Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Az új szakrendszer magas rendelkezésre állású üzemeltetéséhez és az informatikai biztonság megvalósításához nélkülözhetetlen volt az adatmentéseket és az adattárolást végző, elöregedett informatikai eszközök cseréje, valamint bővítése. Az elavult halgazdálkodási informatikai rendszer helyett komplex Halgazdálkodási Szakrendszer jött létre, mely kapcsolódik a Nébih által működtetett horizontális informatikai rendszerekhez. 

Halőrzés és informatika

A halőrzés hatékonyabb informatikai támogatásával várhatóan növekedni fog a felderített jogsértések száma, valamint a haltelepítési és halfogási adatok pontos ismeretében a halgazdálkodási hatóság megalapozottabb döntést hozhat. Mindezek mellett az ellenőrzést végző személyek oktatására is nagy hangsúlyt fektetett a Nébih. 

Élő pontyok a karácsonyi halkínálatról, a hazai haltermelés eredményeiről és a hazai halfogyasztásról tartott sajtótájékoztató helyszínén, a budaörsi Auchan áruház halpultjánál 2023. december 4-én - Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A halgazdálkodási ellenőrzést végzők képzése, az ágazat szereplői és a közvélemény tájékoztatása egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy az informatikai rendszer segítséget nyújtson a hatósági és felügyeleti munkában - írták. 

A Nébih munkatársai az adatcserét és az adatelemzést elősegítő programokon, szakmai tanulmányutakon vettek részt, a tapasztalataikat pedig beépítették a hazai ellenőrzési munkába.

A projektet az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból, valamint hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában finanszírozták, és 2017. áprilisától 2023. decemberéig tartott. A 311,18 millió forint össztámogatású projektnek köszönhetően hatékonyabbá vált az uniós ellenőrzési, vizsgálati és végrehajtási rendszer, a hazai halállomány védelme és a tisztességes halgazdálkodási szereplők támogatása - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak az aszályhelyzet kezelésére a magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői

2025.05.19.

A magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Készlethiány fenyeget a gabonapiacon

2025.05.19.

A világ gabonapiacát jelenleg három, egymással összefonódó tendencia formálja: a termelés enyhe visszaesése – különösen a kukorica esetében –, a készletek fokozatos apadása, valamint a kereskedelmi forgalom csökkenése.

Kecskesajtos édesség lett idén a Balaton fagyija

2025.05.19.

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült fagylaltja nyerte a Balaton Fagyija 2025 versenyt

Egyszerre bizakodnak és aggódnak a magyarok a mesterséges intelligencia miatt

2025.05.19.

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, viszont közülük sokan bizonytalanok a részletekkel kapcsolatban.

Partnerhírek
Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás